Blog születésnap - 3 éves a Wish for beauty

by - április 06, 2015
El se hiszem, hogy napra pontosan 3 éve született meg az első bejegyzés a blogon! Egyre jobban úgy érzem, rohan az idő és közben mégsem történik semmi. Holott ha visszagondolok, a blog is egyre előrébb tart - még ha nem is olyan ütemes tempóban. De nagyon örülök, hogy hosszas gondolkozás után azon a tavaszi napon belevágtam a Wish for beauty blog írásába. Azóta tényleg az életem részévé vált, majdnem minden nap hozzáteszek egy keveset. Persze vannak olyan napok, hogy csak ötletelek, de próbálok rendszeresen és tartalmasabb bejegyzésekkel jelentkezni. A kezdetek óta alaposan formálódott a blog, mind külsőleg, mind a fényképek terén jelentős változás figyelhető meg, tartalmilag pedig inkább csak finomodott.


A legutóbbi blogszülinap óta 118 új poszt született, ezzel együtt pedig összesen már 413 közzétett bejegyzés szerepel a blogon. 3061 kommentet írtatok/írtunk és 189096 oldalmegjelenítés történt eddig. Az elmúlt egy évben született bejegyzések közül a legnézettebb érthetően a beauty blog sale, de nem sokkal maradt le a tavaly tavaszi Glamour napok zsákmányolása, valamint a hajvágásom utáni helyzetjelentés is előkelő helyen szerepel. A feliratkozott olvasók száma az utóbbi időben stagnált ugyan, de egyáltalán nem bánom, nagyon köszönöm annak a 353 embernek, aki követ ❤ Facebook-on is szépen gyűlünk, már 317-en likeolták az oldalt. Bloglovin-on pedig már 400 fölött járunk, egész pontosan 408-an vagytok.

Szeretném nektek, olvasóimnak megköszönni, hogy éltetitek a blogot. Minden egyes új feliratkozott olvasó, megjegyzés és oldalmegjelenítés egy falatnyi örömet okoz és megerősít abban, hogy igenis van értelme csinálni! Remélem a jövőben is velem tartotok és együtt töltünk el újabb egy (és még sok) évet.

Még egyszer köszönöm nektek, hogy olvastok!

You May Also Like

25 megjegyzés

  1. boldog 3. blogszülinapot! Csak így tovább! :)))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon boldog blogszülinapot! :) (Az én blogom pár napja lett 6 éves. :) )

    VálaszTörlés
  3. Boldog blogszülinapot! Legyen még sok ;)

    VálaszTörlés
  4. Boldog 3. szülinapot a blognak. :) Írj még nekünk sokat. :)

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok a blogodhoz, és mindahhoz amit eddig elértél. Nagyon szeretem amit csinálsz, remélem sok-sok ilyen szülinapban lehet még részünk! Boldog blogszülinapot! :)

    VálaszTörlés
  6. Boldogságos blogszületésnapot kívánok Neked!:) Remélem még sok évig fogod még vezetni!:*

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok, és boldog szülinapot a blognak!!! :))

    VálaszTörlés
  8. De szuper, boldog blogszületésnapot! :)

    VálaszTörlés
  9. Boldog 3. blogszülinapot! :) Képzeld el, az enyém is 3 éves lett nemrég, erre nem elfelejtettem?! :D Napokkal előtte eszemben volt, hogy huh már ennyi lesz és bejegyzést is illene írni, erre paff, kihagyott az agyam :D

    VálaszTörlés
  10. Isten éltessen! És csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
  11. Boldog blogszülinapot és még jó sokat. :)

    VálaszTörlés
  12. Boldog blogszülinapot! :)

    VálaszTörlés
  13. Boldog blogszülinapot! És még kétszer ennyit :))

    VálaszTörlés
  14. 3 év kitartó blogolás az szép teljesítmény, boldog blogszülinapot!!

    VálaszTörlés
  15. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek <3

    VálaszTörlés
  16. Boldog Szülinapot Kívánok! Még sokat, sokat, nagyon sokat ! :)

    VálaszTörlés