10 Week Beauty Challenge #3 Eight dislikes

by - március 01, 2015

1. Lovely szemhéjpúder (29) — Anno konkrétan olyan mini szemhéjpúder palettát kerestem, ami fekete és ezüst színt is tartalmaz és ez az ára miatt győzött meg. Viszont pont a fellépésekre, ahova erős smink az elvárás, nem elég pigmentált, így csalódás volt számomra. Azóta is ezt használom, de nagyon sok rétegben viszem fel az ezüstöt, a fekete helyett pedig mást használok. A csomagolásról pedig már ne is beszéljünk.

2. Catrice Prime and Fine szemhéj alap — Annyira szerettem volna szeretni. Minden alkalommal reménykedek, hátha más lesz, de nem: borzasztóan nehéz felvinni, mert morzsolódik, és nem válik annyira puhává, hogy elterüljön a szemhéjon.

3. MUA krémes pirosító (Blossom) — Tőle már végérvényesen meg is váltam. Eleinte még csak-csak próbáltam használni, de nagyon nem jött be.

4. 'Eco Tools' púderecset — Az elsőnek rendelt eBay-es ecsetkészlet minden darabját imádtam! Ezek után nem csoda, ha kissé csalódtam a második szett púderecsetében. A dolgát rendben végzi, viszont elektrosztatikusan nagyon feltöltődik, így a hajvonalamnál mindig félve és kelletlenül használom. Nem lett a szívem csücske.

5. SensiDent fogszuvasodás elleni szájvíz — Nem és nem. Nekem nagyon nem jön be az íze és ami a legjobban zavar benne, hogy annyira habosodik.. olyan, mintha szappannal öblögetnék. Ráadásul azt a friss mentolos érzést is hiányolom a használata után.

6. Lovely körömerősítő lakk — Gyors megoldás kellett, ugyanis egyszer műköröm 'modell' voltam és a lereszelésekor sikeresen túlreszeltem a körmöm felületét - borzasztóan fájt bármihez is hozzáérni. Nem is lett volna rossz ez a termék, mert akkor nagyon jól jött, de pár hét alatt besűrűsödött. Habár már akkor is csak egy napot bírt a körmeimen, lapként vált le az egész.

7. Beauty blender — Konkrétan nem is arról van szó, hogy nem kedvelem, mert amikor ráveszem magam a használatára, jó vele dolgozni, igazából csak a lustaságomból adódóan nem szeretem elővenni. Valamiért macerásnak érzem a használatát, ezért az utóbbi időben feledésbe is merült. Talán most újra elkezdem használni.

8. Szépségápolási ajándékcsomagok — Nálam ez a tipikusan kényszerből adott ajándék kategória, szóval se adni és csúnya leszek, de kapni sem szeretek ilyen szetteket (persze magamnak megvenni megint más). Akkor már mennyivel jobb egy saját kezűleg összeállított csomag!

You May Also Like

8 megjegyzés

  1. Nekem az ebelin féle BB dupe van meg. Nekem is totál ez a véleményem, nem rossz, de nem bírom ki, hogy ne fussak át ecsettel is az arcomon. Másfelől meg oké, hogy rendszeresen kimosom mégsem érzem annyira tisztának. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam már igazából a szivacs elővételével van a baj :D a használatával nem volt gondom. Viszont kitisztítani sem szeretem, pontosabban én is félek, hogy koszos marad :/

      Törlés
  2. Én szeretem a sminkszivacsomat (Real Techniques) :) Az ajándékcsomagokat is szeretem, maximum, ha olyan termék van benne, amit nem használok (pl deo spray-k), azt odaadom Tesómnak vagy ás közeli ismerősömnek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szűk család nekem már nem is vesz ajándékcsomagot.. :D Persze ha kapok és olyan, én is elhasználom, vagy esetleg továbbadom.

      Törlés
  3. Nekem egy eBay-ről rendelt Beauty Blender másolatom van és imádom, ezzel a legjobb és legegyszerűbb az alapozás, az ecsetekkel pedig abszolút nem vált be :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is eBay-es van és a minősége kifogástalan, csak nem tudom.. valahogy nem az én világom. Bár ha kipróbálnám az ecsetet végre, lehet az meg még annyira sem jönne be :)

      Törlés
  4. Kozmetikumot nekem lehet venni, de én határozzam meg, mi legyen benne, mert elég sok minden kiüt.

    VálaszTörlés