• Főoldal
  • Rólam
  • Kontakt
  • Aktuális együttműködés
    • Avon
    • Krémvarázs
    • Manzara

Wish for beauty

Az utóbbi két hónapban kevés dolog fogyott el, inkább a termékmintáktól, zacskós dolgoktól próbáltam 'megszabadulni'. Meg hát persze a legtöbb dolog a végét járja, de még van pár csepp az alján.. A mai bejegyzés így is majdnem meghiúsult, mivel először nem volt itthon a fényképezőgép (teljes kétségbeesés), majd a felhők vicceltek meg azzal, hogy eltakarják a napot. Szóval a képért elnézést, most csak ilyet sikerült, bár az Elfogytak rovat képeivel valahogy mindig bajban voltam/vagyok :)


Bruno Banani Pure Woman Parfüm: Még a hűvösebb időben úgy voltam, elhasználom azt a pár fújást, ami a parfüm alján maradt. Nekem tipikusan téli illat, régen nagy kedvencem volt ez a parfüm, az utóbbi időben viszont háttérbe szorult.

Essence Winter Edition Hot Drinks Kézkrém (teszt): Nagyon szerettem, az illata igazán kellemes volt, nálam az alma-fahéj páros mindig a karácsonyra (és a gyertyákra) emlékeztet. Itthonról való indulás előtt szívesen kentem ezt a kezemre, mert pikk-pakk beszívódott és viszonylag hidratált is.

Nivea Aqua Effect Frissítő Hidratáló Arcmaszk: A Niveára annyira jellemező 'friss' illata van és használata után az arcomat is üdének és hidratáltnak, puhának éreztem. Egy tasakban nagyon sok krém van - egy csomag két ilyen 7,5ml-es tasakot tartalmaz, a képen csak a fele látható -, a megtisztított arcbőrre kell felvinni és 15 perc után letörölni a maradékot (én ezt egy száraz vattakoronggal tettem meg). Első alkalommal picit csípett, másodjára viszont már ezt nem tapasztaltam. Azt sajnálom, hogy tartalmaz szilikont, pedig egész jó kis termékről lenne szó.

Nivea Aqua Effect Hidratáló Nappali Arckrém: Ezt a termékmintát két alkalomra használtam el, bár bőven elég lett volna háromra is. Niveához hűen kellemes az illata és a hidratálóhatása sem volt rossz, egyetlen problémám a kifényesedő homlok volt, ami viszont nem túl előnyös egy nappali arckrémnél.

Nivea Aqua Effect frissítő Arclemosó Zselé: Ennek a lemosónak tényleg olyan 'tiszta' illata van és alaposan tisztítja is a bőrt, szerencsére nem szárít. Egyetlen alkalom után nehéz véleményt alkotni, de elég szimpatikus terméknek tűnt.

Greenland Pure & White Olasz lime és Vanília Bodylotion: Sokan szapulták az illatát, holott szerintem nem rossz, bár az ínycsiklandozótól tényleg messze áll. Annak ellenére, hogy sokáig kellett kenegetni, hogy ne úgy nézzen ki a lábam, mintha tusfürdő habzana rajtam, viszonylag hamar beszívódott. A kezemen kentem el a maradékot és ott nagyon hamar beitta azt a keveset és azonnal simább, puhább lett a bőröm.

Essence Colour & go (70) nude it! és Butterfly nails 137 (teszt): A régi lakkokat már a múltkor kiszortíroztam, de ami még használhatónak bizonyult, azt nem dobtam ki - így minden ilyen elfogytak bejegyzésre jut pár körömlakk. Most is végleg megváltam kettőtől, egyik sincs már használható állapotban, még díszítésre sem alkalmasak. Az essence egyik kedvenc lakkom volt, imádtam ezt a sötétebb nude színt, így csak pár csepp maradt az üveg alján (amihez próbáltam mást hozzákeverni, de nem lett jó eredménye a kísérletnek). A sötét rózsaszínt pedig nem csak a színe, hanem a gyors száradása miatt kedveltem.

Ti használtok ezek közül valamit? Nektek mi fogyott el mostanában?
Share
Tweet
Pin
Share
5 megjegyzés
Márciusban elég spórolósra vettem a figurát, azokra a bizonyos Glamour napokra gyúrok és próbálom rá felkészíteni a pénztárcámat. Ennek ellenére pár dolog akaratlanul is becsúszott, hiszen megérkezett az ösztöndíjam, én meg végre egy kicsit elengedhettem magam vásárlás terén. Így is tényleg csak fontos és hasznos dolgok kerültek hozzám, bár a tárca abszolút impulzusvásárlásnak mondható. Viszont nagyon örülök, hogy barátnőm rábeszélt, ennyiért ne hagyjam ott, mert látta rajtam, mennyire tetszik.. és tényleg megbántam volna, ha nem lehetnék gazdagabb ezzel a kicsikével. A steppelt minta és a szín is telitalálat nálam és hát tele van hellyel, ahol majd szépen elférnek a különböző plasztik kártyák.

A blézeren sokáig gondolkoztam, kabát helyett döntöttem e mellett és azzal 'nyugtattam' magam, hogy a fekete blézer alapdarab egy nő ruhatárában, arról már nem is beszélve, hogy lassan (nagyon lassan) az állásinterjúkban is gondolkodnom kell. Kellően karcsúsított, háromnegyedes, húzott ujjú, de nem csak alkalmi, hanem a hétköznapokon is elhordható fazon. Még akár egy farmernadrággal és csinosabb cipővel is el tudom képzelni.


BlueRags Butik (Debrecen) tárca, 1290ft
Skála fekete blézer, 4990ft és Jack Daniels póló, 1890ft

Tegye fel a kezét, aki úgy érzi, elég pólója/felsője van! Én nem tudom, mit csinálok a felsőimmel, de hiába veszek újat, sosem érzem azt, hogy elég lenne. Ennek a Jack Daniels feliratos pólónak már az eredeti, fekete-fehér változatával is szemezgettem, a tavaszias barackos árnyalatnak viszont már tényleg nem tudtam ellenállni. Felül, a váll- és mellrésznél passzosabb, alul picit bővül és hátul hosszított szabású, szerintem igazán csinos, nem utolsó sorban pedig nagyon kényelmes is.

Végre valahára eljutottam az Ikeába is, ugyanis hónap közepén páromat megleptem szülinapja alkalmából és felutaztam hozzá titokban :) Eredetileg a honlapon a sokak által is ecsettartónak használt Skurar kaspót szemeltem ki a sminkes ecseteimnek, de ott helyben megláttam a gyertyatartót és a mérete miatt inkább ő jött velem haza, persze egyből kettő is.


Ikea gyertyatartó, 495ft/darab

A szülinapi ajándékaimat és a legutóbbi nyereményemet egy-egy külön posztban már mutattam is, de érkezett hozzám még pár dolog postán, mint például a Bájkeverő webáruház jóvoltából egy karkötő, valamint a KKCenterHk részéről az általam választott körömmatricák (továbbá eBay csomagokat is hozott a postás, de ezekről majd természetesen lesz önálló bejegyzés). A múlt hétvégén pedig fellépés volt, így ott is megleptek minket pár aprósággal, amik között két beauty termék is szerepelt, egy frissítőkendő és egy Avonos körömápoló.


Nektek mit sikerült mostanában beszereznetek?
Share
Tweet
Pin
Share
8 megjegyzés
Aki facebook-on követ, az láthatta, hogy van nekem egy tündéri olvasóm, aki képes volt megvenni és elküldeni nekem meglepetésként a Lovely Snow Dust hőn áhított fehér homoklakkját. A mai napig hihetetlen számomra, hogy csak úgy, azért, mert kedveli a blogomat. Tényleg még egyszer köszönöm szépen neked innen is Dóri ♥ Viszont még előtte több blogon is jelentkeztem a meghirdetett Lovely nyereményjátékokra abban reménykedve, hátha.. és hát úgy hozta a szerencse, hogy M. blogján (Egyszerű körmök kezdőknek) én lettem a nyertes. Nagyon meglepődtem, hiszen oly sokáig ácsingóztam e lakk után és most kettő is van belőle - ami egyáltalán nem gond, hiszen ha jól olvastam, négy réteg is szükséges a tökéletes fedéshez, így pedig tutira fel vagyok tankolva belőle! Szóval most nagy a boldogság, rengeteg szép új lakkal gazdagodtam.


Lovely Blink Blink Nr. 1, 3, 6
Lovely Matte Top Coat
Lovely Snow Dust Nr. 1, 2, 3

A csomag persze sok más szépséget is rejtett, egyszerűen nem győzöm kapkodni a fejem. A lakkos tesztekkel tényleg kezdek elmaradni, annyi felhalmozódott hirtelen :) A körömlakkokon kívül helyt kapott még egy ezüst fényű púder, egy pirosító és két szempillaspirál is. Kíváncsian várom, hogyan teljesítenek majd, hiszen a Lovely-tól még ilyen kategóriájú termékeket nem próbáltam (csak egy szemhéjpúderem és tusom van a lakkokon kívül).


Lovely Princess face Ezüst csillámos arcpúder
Lovely Color mix Ásványi arcpirosító
Lovely Fals lashes Szempillaspirál
Lovely Maximum volume Vízálló Szempillaspirál

Nektek mi a tapasztalatotok a Lovely sminktermékeivel, lakkjaival?
Share
Tweet
Pin
Share
6 megjegyzés
Egy újabb nagyszerű kezdeményezés részese lehetek, ugyanis Hajnal abban a megtiszteltetésben részesített, hogy gondolt rám, ráadásul nagyon kedves szavakkal egybekötve tette meg :) Később pedig Isabella, Yvuus és Mia is megtisztelt vele. Itt ismét nagyon szépen köszönöm nekik! ♥

A játék feladatai:
  • Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kipécézett.
  • Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
  • Pécézz ki hét embert, nevezd meg, és linkeld be Őket a blogodba.
  • Egy hozzászólásban értesítsd Őket a blogjukon, hogy ki lettek pécézve.

1. Ovis korom óta orvos akartam lenni és ez az álmom mellett ki is tartottam 18 éves koromig. Azonban úgy hozta a sors, hogy nekem ez nem adatik meg - gimiben nem a tanulásomról voltam híres, így nem vettek fel. Helyette bekerültem egy olyan szakra, amiről akkor még nem sok mindent tudtam. Most úgy állok, hogy van egy alapszakos biomérnök diplomám és annyira megtetszett a dolog, hogy a mesterszakból is már csak szűk egy év van hátra. Nagyon örülök, hogy végül ide kerültem, mert imádom és élvezettel tanulom azt, ami érdekel. Jelenlegi álmom egy kozmetikai cégnél (laborban) elhelyezkedni.

2. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy bloggerhez képest nem sok körömlakkom van, de most megszámoltam és a jelenlegi állás pontosan 50. A lényeg viszont, hogy ebből 36-ot nyertem vagy kaptam, ami több, mint 70%-át jelenti a készletemnek ;) Így nem is sűrűn vásárolok körömlakkot, ha pedig igen, alaposan megfontolom és nem egyből rohanok megvenni a legújabb kiszemeltet - hagyom érlelődni a dolgot, tényleg annyira szeretném e vagy csak hirtelen fellángolás, ugyanis nem szeretek halmozni.

3. Úgy gondolom, nagyon könnyű nekem örömet okozni, az olyan legapróbb dolgoknak is tudok örülni, mint egy pár puha zokni, egy kedves komment, vagy egy mosoly egy idegen embertől az utcán. De adni is szeretek, mindig izgatottan várom, mit fog szólni a meglepetésemhez a megajándékozott.


4. Tagadhatatlanul a 'Harry Potter generáció' vagyok. Egy-két évente mindig újraolvasom az egész sorozatot és még mindig magával ragad ez a képzeletbeli varázsvilág. Valahol ebben az időszakban kezdtem újra falni a könyveket.

5. Szinte mindig akciókkor, kuponokkal vásárolok, de ezt sokszor láthatjátok a zsákmányos bejegyzésekben. Nem csak az adott termék megvétele okoz örömet, hanem a spórolás is.

6. Ki nem állhatom a műkajákat, ez a gyorsbüfés és az itthon elkészíthető instant 'ételekre' is egyaránt vonatkozik. Szeretek főzni és sütni is, bár még nincs saját háztartásom, egyre több lehetőségem van itthon a konyhában, hogy kiéljem magam.

7. Szeretek sorozatokat nézni, de valahogy mindig leállok velük az utolsó részek/évadok előtt. Anno sokáig néztem a Született feleségeket és Dr.House-t a TV-ben, az utóbbi években pedig letöltve például a Gossip Girlt, Dextert, de egyiknek sem jutottam a végére.. Aktuális kedvenc viszont a Walking Dead, aminél nem érzem ezt a veszélyt, mivel tényleg, igazán leköt és nagyon tetszik. Azt hiszem, megtaláltam a(z aktuális) kedvenc sorozatom.


Nem csak a magamról való írás megy nehezen, de a blogok megjelölésével is mindig bajban vagyok. Hiszen annyi nagyszerű oldalt olvasok és néha nehéz követni is, ki kapta már meg az efféle dolgokat/díjakat. Akiket pedig szerettem volna megjelölni úgy láttam, mind megkapták már, így most nálam megakad ez a játék, remélem nem haragszik meg érte senki :)
Share
Tweet
Pin
Share
4 megjegyzés
Múlt héten kaptam egy felkérést a Bájkeverő webáruháztól, melyben együttműködést ajánlottak fel. Már régebb óta követem őket facebookon és szemezgettem is a kínálattal, így egyértelműen igent mondtam. Már aznap el is küldték a meglepetés csomagot (hihetetlen, milyen gyorsak).


Tudom, most sokan az eBay-jel fognak példálózni és én is szoktam onnan rendelni, így akaratlanul is azzal hasonlítom össze. Az eBay nagy előnye az ár (potom összegekért juthatunk hozzá a kiszemelt darabokhoz) és a kínálat is hihetetlen széles, de nagyon sokat kell rájuk várni, míg megérkeznek és hát sokszor nem kifogástalan a minőség sem.. ezért őszintén bevallom, néhány eBay-es ékszeres csalódás (hiányzó alkatrész, törött karkötő) után nagyon meglepődtem a most kézhez kapott karkötő minőségén, hiszen a medálok, a kapcsoló és maga a szíj is mind nagyon masszív és erős anyagból készültek. A kapcsot először nehéz is volt kinyitni, de legalább tudom, hogy viselés közben véletlenül sem fog leesni a csuklómról.

Úgy gondolom, egy ilyen webáruház kizárólag minőségi és hibátlan állapotú terméket fog elküldeni, így nem kell aggódnunk. Szóval nagyon elégedett vagyok a színvonallal és az sem utolsó szempont, hogy pár nap alatt ideért. Árban pedig szerintem amúgy nem vészes, valahol az eBay és az itthoni fast-fashion üzletek között helyezkedik el. Összességében nekem tetszik ez a többsoros medálos karkötőt, amit a weboldalon itt tudtok megvásárolni (ráadásul most kedvezményes áron).


Egyébként a kiegészítők, ékszerek mellett néhány ruhadarab is megtalálható a honlapon, érdemes körbenézni. Ha gyorsan szeretnék minőségi dolgot rendelni, ezek után bátran merem ajánlani ezt a weboldalt. A szállítási költség is nagyon baráti, mennyiségtől függetlenül egységáron (690ft) érkeznek meg a kiszemeltek.


Arwen nyaklánc 1800ft és szitakötős fülbevaló 700ft


'Kötél' nyaklánc 1900ft és köves statement nyaklánc 2300ft
Share
Tweet
Pin
Share
6 megjegyzés
Ha már úton van a második EcoTools csomagom, épp ideje lenne írnom az elsőről - arról már nem is beszélve, hogy megint jó ideje lógok nektek ezzel a bejegyzéssel. Ugyan egy első benyomásos poszt már volt róla, de hosszabb használat után mindenképp szerettem volna még szót ejteni róluk. Eleinte elég kritikus és szkeptikus voltam, hogy egy ecsetet netről rendeljek. Úgy gondoltam, csak jobb lenne élőben látni, esetleg megtapogatni, de sok üzlet és drogéria körbejárása utána az ára miatt végül csak az eBay győzött. Aszerint álltam hozzá, hogy ha minőségileg nincs kifogásom ellene, az sem érdekel, eredeti e vagy sem. Ez az én történetem, hogyan is kezdtem el normális ecsetet használni sminkeléshez.


A csomag tartalma öt darab arcra és szemre való ecset (ebből a szemöldök/szempilla fésűre nem térnék most ki, ugyanis azt nem is használom), valamint egy összetekerhető, utazáshoz nagyon praktikus ecsettartó.

1. Blush Brush - Arc/pírecset: arcpirosító, bronzosító felviteléhez.
Az általam legtöbbször használt ecset, de még így is kifogástalan állapotban van. Hihetetlen puha, fantasztikus vele az archoz érni, mégis tartós és masszív. Maximium pár szál hullhatott ki belőle, de igazából nem is emlékszem, hogy ez megtörtént volna. A szőrök csupán annyira állnak szét, amennyire a képen látszik - szinte semennyire. Kompakt pirósítóhoz használom és egyszerűen imádom.


2. Eyeliner Brush - Tusecset: zselés tus felviteléhez.
Mivel nem zselés tust használok, ezt a szemöldököm formázására fogtam be. Szépen felveszi a kellő mennyiségű festéket és nagyon könnyű vele a megfelelő ívet megfesteni, a MUA szemöldökpalettámmal együtt nagyon jól teljesítenek. A pirosítóecsethez hasonlóan puha és finom a szőre.

3. Concealer Brush - Korrektorecset: korrektor felviteléhez.
Korrektor híján ennek megint más funkciót találtam, mégpedig a szemöldökalap felviteléhez használom. Ennek az ecsetnek már erősebbek a szálai, ezáltal pedig tömörebb, de a keményebb állagú krémes szemhéjalaphoz egyszerűen tökéletes.

4. Eye Shading Brush - Szemhéjárnyékoló ecset: szemhéjfesték felviteléhez és összedolgozásához.
A korrektorecsethez hasonló, bár annál rövidebbek és puhábbak a szálai. Az általam használt szemhéjfestéket viszonylag könnyen fel lehet vele vinni (bár van olyan, amihez még mindig applikátort használok). Néha még sajnos akadnak problémáim, persze ez nem az ecset hibája, hanem az én tudásom hiánya :) Ennek ellenére ő sem kivétel a többi alól, könnyen és szépen lehet vele dolgozni.

A szemhéjárnyékoló ecseten kívül az összeset hetente, kéthetente mosom, előbbit természetesen minden alkalom után. Az ecsetek tisztítását ne hanyagoljuk el, ugyanis a bőrünknek nem tesz jót, ha megfeledkezünk erről a lépésről. A mosás és rendszeres használat ellenére kiváló állapotban vannak az ecsetek, a minőségével én teljesen elégedett vagyok és félelmeim ellenére úgy tűnik, bírják is a strapát - ezen felbuzdulva mertem megrendelni a következő készletet is.

Ti milyen ecseteket használtok?
Share
Tweet
Pin
Share
5 megjegyzés
Tavasszal egyre lengébb és nyitottabb ruhákat, felsőket hordunk. Ezekhez nálam elengedhetetlen kellék a nyaklánc (talán a hosszú nyakam miatt), az utóbbi időben pedig (igazából tavaly kezdődött az egész) teljesen oda vagyok a nagyobb, statement nyakláncokért (azért ezek közül is a szolidabb darabok vonzanak). Ma már elég széles a kínálat, szebbnél szebbekkel találkozhatunk, amik nagyon fel tudják dobni az amúgy esetleg snassz, basic outfit-et.

A viszonylag kisebb méretű háromszöges nyakláncomat már láthattátok, de ahogy közeledik a jó idő (miről beszélek, már itt is van), egyre jobban kívánom a színeket, legyen az pasztell tavaszra, vagy neon nyárra. Szokásomhoz híven az eBayt hívtam segítségül, így leltem rá ezekre a szépségekre. Ha még több hasonó nyakláncot szeretnétek, nincs más dolgotok, mint beírni az eBay keresőjébe, hogy 'statement necklace'. Most az aktuális kedvenceket láthatjátok, amiknél persze olcsóbbakat is találni, ha egy kicsit több időt szán rá az ember (vagy a licitálást választja), de ezeknek az ára sem túl borsos.


3.99$ INNEN


2.75$ és 4.05$ INNEN


5.19$ és 5.99$ INNEN


3.79$ és 4.69$ INNEN


A legesélyesebb darabok, amelyek közül valamelyiket muszáj leszek tényleg megrendelni!
4.49$ INNEN

Nektek melyik tetszik a legjobban?
Share
Tweet
Pin
Share
11 megjegyzés
Sajnos a körmeim ismét kezdtek egyre jobban lemezesen felválni (remélem a jelenleg szedett vitamin komplex ezen is segít), aztán a hétvégén kettő be is tört, így kénytelen voltam olló után nyúlni (huh, szerintem legalább másfél éve nem látott ollót a körmöm). Ez azzal járt, hogy meg kellett válnom a kocka formától, szóval megpróbáltam életemben először mandula alakúra reszelni őket, de a rövidsége miatt még nem az igazi. Mindenesetre próbálok megbarátkozni vele.

Vizsgaidőszak után, mikor felmentem Budapestre, szerettem volna végre mindenképp eljutni a Naillandbe, abba a bizonyos körömlakkmennyországba. Gondoltam a szép vizsgaeredményeim miatt (haha, milyen jó érv a lakkvásárlásra) megérdemlem a kiszemelt gyönyörűséget. Képzelhetitek, mekkora önuralmam volt, hogy csupán egy Golden Rose lakkal tértem haza, bár ebben közrejátszhatott az is, hogy ott volt párom és hát neki nincs igazán ínyére az ilyen fajta nézelődés. Mindenesetre már az is nagy dolog volt tőle, hogy elkísért :) Hamar rá is találtam a Galaxy 21-es szépségre és se perc alatt átnyújtottam az eladónak, hogy nekem ő kell. Így került hozzám életem első Golden Rose lakkja, ráadásul egyben ő az első homokhatású darabom.


Az üvege kerek, igazából semmi különleges nincs benne, elöl matrica jelzi a lakk típusát, hátul pedig megtalálható a száma is, valamint az, hogy 10.3ml körömlakk lapul benne - ami nagyon sokáig elég lesz, már ha nem ezt fogom ezentúl állandóan a körmeimre kenni. A kupak teljesen kézre áll, az ecsete laposabb és szélesebb a megszokottnál, nagyon könnyű vele szépen dolgozni és egyszerre megfelelő mennyiségű festéket vesz fel. Egyébként 890ft-ért juthatunk hozzá, ami igencsak jutányos ár egy ekkora kiszerelésű, nem éppen hétköznapi lakkért.


A belbecs pedig.. egyszerűen teljesen lenyűgözött, szemet kápráztató. Ez az arany csillámok miatt barackosba hajló, de inkább világos rózsaszín igazán tavaszias árnyalat. Az első rétegnél kicsit megijedtem a fedését illetően, de száradás után már kezdte felfedni előttem igazi arcát. Két közepesen vastag réteg bőven elég ahhoz, hogy megmutassa minden báját és szépségét. Felvitelnél nem érdemes túl sokszor áthúzni az ecsetet a körmünkön, mivel akkor a csillámok visszakerülnek az ecsetre, legalábbis az első rétegnél érdemes odafigyelni erre. Száradási ideje is tökéletes, igazi jolly joker lehet sietős napokon, valamint a tartóssága is kiváló. Ráadásul mivel elég bőrszínű rózsaszín-barackos alaplében úszkálnak a csillámok, így még a körömvégi kopás se olyan feltűnő, mint egy sötét lakknál, valamint finiséből adódóan akár minden gond nélkül pótolhatjuk is, ugyanúgy egységesnek fog tűnni. Mivel egy sand, azaz homok hatású lakkról van szó, a felülete igencsak érdes, számomra ez eleinte nagyon furcsa volt, néha bele is akadtam valamibe, de csak az első órában érzékeltem, utána már semmiben nem különbözött egy átlagos lakktól (mármint viselés szempontjából). Próbáltam több fényviszonyban és több szögből fényképezni, de ezt a lakkot mindenkinek élőben kell látnia, hiszen így nem is látszik, milyen izgalmas lakkról van szó!


Azt hiszem, korai lehet március elején kijelenteni, de megvan a tavaszi kedvenc lakkom ♥ Mintha arany cukorral szórtam volna be a körmeimet. Teljesen oda vagyok érte, maga az alaplakk árnyalata is csodás (szerintem olyan koszorúslányos), a finis és a csillámok is teljesen lenyűgöznek. Egyébként vizsgákra, állásinterjúkra is el tudom képzelni, mivel nagyon szolid a színével, de igazán figyelemre méltó a csillogása miatt. Ha nem tudnám, hogy az enyém ez a lakk, egyszerűen elrohannék megvenni!

Szeretitek a homok textúrát? Van Golden Rose körömlakkotok?
Share
Tweet
Pin
Share
19 megjegyzés
Március elején ünnepeltem a 23. szülinapomat (szinte hihetetlen, néha még mindig 16 évesnek érzem magam), mely alkalomból a szűk család meglepett pár aprósággal. Ezeket szeretném most egy kisebb 'zsákmányos' poszt keretén belül bemutatni.

Természetesen a H&M-es nadrágot magam vettem meg, de anyumtól kaptam szülinapomra. Ez az a világos skinny farmer, amit a tavaszi kívánságlistámban mutattam nektek. Az utolsó darabot hoztam el a méretemből, úgy látszik, az ár és a fazon is sok mindenkinek tetszett (vagy csak későn figyeltem fel erre a ruhadarabra). Annak ellenére, hogy szülinapi ajándék volt, kihasználtam a H&M által kínált lehetőséget, miszerint ha viszel egy szatyor már nem használt ruhát az üzletbe, egy 500ft-os kupont kapsz, melyet 2500ft feletti vásárlás esetén válthatsz be. Erről a honlapukon olvashattok bővebben.



H&M világos skinny farmer, 3490ft - 500ft = 2990ft

Különös, mert szépségápolási terméket sosem szoktam ajándékba kapni, hisz úgyis jobb szeretem magamnak megvenni őket, erre most hirtelen nem is eggyel gazdagodtam. A Femme nevezetű Avon parfüm és a szett így hatalmas meglepetést okozott, de nagyon kellemes illata van, szóval eltalálták vele az ízlésemet. Így ráadásul a szintén listán szereplő parfümöt is lehúzhatom (legalábbis egy időre elhalasztom annak megvásárlását). A fürdőolaj bátyámtól és barátnőjétől van, ezt is és a többi ajándékot is sok-sok csoki kíséretében kaptam :)


Vintage Vaníliaillatú Fürdőolaj, Avon Femme testápoló, deospray és parfüm


Az utóbbi hetekben egyre jobban motoszkált a fejemben a sushi gondolata, már nagyon rég óta ki szeretném próbálni, aztán úgy okoskodtam, ha megjön az ösztöndíjam, meglepem vele magam, hiszen ennyit én is megérdemlek. Végül az én párom ezzel kedveskedett szülinapomra, így együtt sushiztunk és végre megkóstolhattam a hőn áhított makikat és nigriket!


Egyébként nem szoktam olyan különleges napnak tartani a szülinapomat, most valahogy mégis úgy éreztem, ez tényleg más, ez tényleg az én napom (talán innen jött maga a bejegyzés ötlete is). Bár nem kimondottan szülinapom alkalmából, de saját magamat két eBay-es csomaggal leptem meg: egy gyűrűszettel és ecsetkészlettel, utóbbit szintén sikeresen kihúzhatom a kívánságlistámról, ha megérkezik.
Share
Tweet
Pin
Share
12 megjegyzés
A hajunk állapotáért nem csak a külsőleg érkező hatások felelősek, hiszen - mint az köztudott - a rengeteg stressz és egyéb belső dolgok is (úgy, mint a nem megfelelő táplálkozás) hozzájárulhatnak hajunk problémáihoz. Az emberek általánosságban két ilyen problémával szenvednek: a hajhullással és a haj szerkezetének nem megfelelő állapotával, azaz a hajvégek töredezésével, szálkásodásával (a korpásodásról most nem ejtenék szót).

(képek forrása: weheartit.com)

A hajprobléma konkrét okának megtalálása sokkal fontosabb, mint a tüneti kezelés. Ha már komolyra fordulna a hajhullás, érdemes felkeresni egy szakértőt, de ha csak a kezdeti stádiumban vagyunk, ne felejtkezzünk el a háttérben megbújó okokról. A vitaminok, mint 'belső ápolók' nagyon fontosak a különféle balzsamok és pakolások mellett. Ha étkezéssel nem visszük be a megfelelő mennyiségű vitamint, nyomelemet és aminosavat, melyek igen fontosak a haj, bőr és köröm ápolásában, előfordulhatnak az előbb említett problémák. Ezek ápolásában kiemelkedő jelentőséggel bírnak például a B-vitaminok (biotin, folsav), a cink, a réz és a vas.

  • Cink: A cink számos enzim aktiválója, ezáltal fejti ki hatását a bőrre, hajra és a körmökre is. A haj növekedését, valamint az új hajsejtek képződését serkentheti,  hiánya pedig törékeny hajhoz és töredező körmökhöz vezethet. Természetes cinkforrás: sörélesztő, friss osztriga, hús, tojás, sajt, zabpehely.
  • B-vitaminok: A B-vitamin szabályozza a faggyútermelést és aktiválja a hajhagyma anyagcsere-folyamatait, segíti a gyulladások kivédésében, egészségesen tartja a fejbőrt, egyensúlyban tartja a szervezet biológiai folyamatait (idegrendszer normális működése). A B-vitaminok erősítik és táplálják a hajat, hiánya azonban hajhullással, töredezett hajjal és körmökkel jelentkezhet. Természetes B-vitamin forrás: hal, élesztő, tojássárgája, marhahús, máj, mogyoró.
  • C-vitamin: A C-vitamin igencsak széleskörű erőforrás, így a haj egészségét is képes fenntartani, helyreállítani. Segítségével a vas a hajhagymákhoz könnyebben jut el, ezenkívül a haj sejtjeit is erősíti. Természetes C-vitamin forrás: citrus- és káposztafélék, paprika, csipkebogyó, kivi.
  • Vas: A vashiány hajhulláshoz és töredező, gyenge körmökhöz vezethet, mely elsősorban a húst nem fogyasztókat fenyegetheti, valamint érdemes megemlíteni a menstruáció okozta rendszeres vérvesztést. Természetes vasforrás: marhahús, máj, spenót, cékla.

A téli hónapokban jelentősen megváltozik az étkezési szokásom, hiszen lényegesen kevesebb friss/nyers zöldséget és gyümölcsöt eszek, ezáltal a természetes vitaminforrásomnak is szinte annyi. Így jutottam arra a következtetésre, hogy érdemes lenne kipróbálnom egy étrend-kiegészítőt. A választásom hosszas gondolkozás után a DM saját márkás Das Gesunde Plus, kifejezetten hajra való vitamin komplexére esett, ami a különböző B vitaminok mellett cinket is tartalmaz.

'A Das Gesunde Plus étrend-kiegészítő kapszula a haj egészségéért fontos tápanyagokkal, cinkkel, biotinnal, folsavval, pantoténsavval, valamint más fontos B-vitaminokkal látja el a szervezetet. A cink hozzájárul a haj és a köröm, a biotin pedig a haj és a bőr normál állapotának fenntartásához. A B-vitaminok részt vesznek a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban.'


Hatóanyagok // 1 kapszulában // % RDA
Cink // 10 mg // 100%
B1 vitamin // 1,4mg // 127%
B2 vitamin // 1,6mg // 114%
B6 vitamin // 2mg // 143%
B12 vitamin // 1µg // 40%
Biotin (B7 vitamin) // 150µq // 300%
Folsav (B9 vitamin) // 200µg // 100%
Niacin (B3 vitamin) // 18mg NE // 113%
Pantoténsav (B5 vitamin) // 6mg // 100% 
* adatok a csomagolásról *

A vitamin komplexnek még a tesztelési fázisában vagyok, de gondoltam érdemes szót ejteni róla és magáról a haj egészségéért felelős vitaminokról, pláne így tavasszal, amikor igencsak kiapad a szervezetünk vitaminkészlete. Láthatjuk, mennyi hatóanyagot tartalmaz egy kapszula, az előírásoknak megfelelően naponta egyet kell bevenni, így a 60 szemes doboz két hónapig elég - amihez igen jutányos áron juthatunk hozzá, mindössze 999ft-ért (én ráadásul a múltkor 799ft-os áron kaparintottam meg). Így lett a hajápolási rutinom (amiről a közeljövőben egyébként szeretnék egy bejegyzést írni) 'szerves része' ez a kis csomag és nagy reményeket fűzök hozzá, hogy segít valamelyest.

Ti szedtek valamilyen vitamint, étrend-kiegészítőt?
Share
Tweet
Pin
Share
6 megjegyzés
Ezt a kézkrémet még januárban kaptam, a Karintól nyert csomagomban lapult, azóta szorgosan kenegetem vele a kezemet napközben. Előtte még sosem hallottam a Veronáról, de szeretek számomra teljesen új márkával megismerkedni, tágítva ezzel a 'látókörömet', így kimondottan örültem neki (arról már nem is beszélve, hogy fogyóban volt az aktuális kézkrémem - persze azóta nyertem még egy Niveát is mellé :) de ez már egy másik történet).


'Kézkrém Papaja és graperfuit kivonatából. Gondosan kiválasztott összetevőkből, aktívan védik és elősegítik kezei regenerálását. A krém megpuhítja és hidratálja bőrét, hosszas időre tökéletesen puhává varázsolva azt.'

A csomagolása kellemes, engem valamiért azonnal megvett a maga fekete hátterével és a rajta lévő gyümölcsökkel. A kupak strapabíró, a tubus is igazán masszív és összesen 75ml krémet tartalmaz. Valami igazán friss gyümölcsös, citrusos illatot vártam a papaja és grapefruit miatt, de ezt egyáltalán nem érzem rajta. Kellemes, de inkább parfümös, mint gyümölcsös. A krém állaga nem túl sűrű, nem is zsíros, könnyen kenhető és viszonylag hamar be is szívódik, így reggelente indulás előtt is tökéletes választás. A bőröm azonnal érezhetően puhább és szerencsére nem képez rajta egy külön réteget, ami néhány kézkrémre annyira jellemző. Egyedül az összetevőivel nem vagyok kimondottan elégedett, ennek ellenére szívesen fogom elhasználni.

Ismeritek ezt a márkát? Milyen kézkrémet használtok aktuálisan?
Share
Tweet
Pin
Share
3 megjegyzés

A címből adódóan először valami igazán vad csajos dolgot akartam megvalósítani, valahol a fekete-pink világában elveszve töménytelen szegecsekkel és hasonló díszítéssel. Végül egy kifinomultabb vonal mellett döntöttem és megcsináltam életem első igazi skittlette-nek nevezhető manikűrjét, ami szolidan elegáns a halovány rózsaszínnel és csipkemintával, de a neon pink lakk és a rajta látható 'cukorcsillám' miatt van benne egy falatnyi 'girl power'. Egyébként a csipkeminta a középső ujjamon nem félresikeredett, hanem túl nagy volt maga a rózsa, így ott nem adja ki csipke mivoltát, viszont a mellette lévő körmön egész szépre sikeredett. Én teljesen oda vagyok ezért a körömfóliáért! (Ha gondoljátok, írhatok róla külön posztot, hogy mik a tapasztalataim és hogyan is működik az egész.)


❤❤❤❤
Moyra 64
Rózsaszín csillámpor
Lovely Classic Nr. 25
Csipkemintás körömfólia
Lovely Crystal Strenght Nr. 44
Rimmel 5in1 alap- és fedőlakk

Használjátok a wishforbeauty kódot a KKCenterHk honlapján, és 10% kedvezményt kaptok a rendelt termék árából!


Nézzétek meg a többiek munkáját is!
Share
Tweet
Pin
Share
20 megjegyzés
Újabb bejegyzések
Régebbi bejegyzések

A blogger

About Me

Szeretem, ha vörösre festi a hajam a napsugár.


wishforbeautyblog@gmail.com


Tovább

Social media

  • facebook
  • instagram
  • twitter
  • bloglovin
  • pinterest
  • email

Címkék

  • Elfogytak
  • HAUL
  • Inspiráció
  • Instagram
  • Kedvencek
  • Személyes
  • Teszt
  • Wish list
  • Életmód

Archívum

  • ►  2022 (2)
    • ►  március (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (18)
    • ►  december (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2020 (20)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2019 (45)
    • ►  december (3)
    • ►  november (4)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (5)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2018 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (1)
  • ►  2017 (26)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  július (2)
    • ►  május (4)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ►  2016 (33)
    • ►  december (1)
    • ►  október (4)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (4)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (3)
    • ►  január (7)
  • ►  2015 (60)
    • ►  december (1)
    • ►  november (4)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (9)
    • ►  április (11)
    • ►  március (9)
    • ►  február (8)
    • ►  január (5)
  • ▼  2014 (131)
    • ►  december (2)
    • ►  november (11)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (12)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (5)
    • ►  június (11)
    • ►  május (17)
    • ►  április (15)
    • ▼  március (12)
      • Elhasználtam, elfogytak #12
      • Márciusi zsákmányolás
      • Apró örömök - Lovely nyereményem
      • Ismerjük meg egymást!
      • Bájkeverő Webáruház - Karkötő
      • EcoTools 5 darabos ecsetkészlet
      • Aktuális megszállottság - Statement nyaklánc tavas...
      • Golden Rose Galaxy 21
      • Szülinapi ajándékok
      • Hajápolás - Szépülj belülről
      • Verona Spa Papaja és grapefruit kézkrém
      • ManiCute - Girl Power
    • ►  február (11)
    • ►  január (14)
  • ►  2013 (148)
    • ►  december (10)
    • ►  november (13)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (8)
    • ►  június (15)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (9)
    • ►  február (13)
    • ►  január (14)
  • ►  2012 (106)
    • ►  december (14)
    • ►  november (11)
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (16)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (12)
    • ►  június (6)
    • ►  május (9)
    • ►  április (10)

Rendszeres olvasók

Instagram

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

������ ☾ (@daily_dii) által megosztott bejegyzés

Created with by ThemeXpose | Copy Blogger Themes