1/21/2014

Be fit - Töltődj fel energiával

Már régebben volt két ehhez hasonló bejegyzés, az egyikben az étkezés fontosságát latolgattam, a másikban pedig az elkerülhetetlen testmozgást. Most amolyan önmotiváló célú lenne ez a poszt, hiszen ha valamit leírok, akkor annak nyoma marad és hát így sokkal jobban tartom magam a dologhoz. Meg persze hátha más is merít belőle egy kis erőt.


Az utóbbi időben nagyon sokat gondolkoztam a testmozgáson, de ha csak gondolok rá, attól még nem lesz szép, formás vádlim, combom, fenekem vagy hasam.. Sok kifogást kerestem, hol ebéd után jutott eszembe mozogni, hol egyszerűen az időhiányra fogtam, s tény, hogy ez a legnehezebb félévem, de ha tanulás közben az agyamat szeretném pihentetni, legjobb egy kis mozgás. Volt olyan is, hogy szimplán kedvem nem volt itthon nekiállni a dolognak. (Csendben megjegyzem, hogy a heti kétszeri másfél óra próba ugyanúgy megvan, kardio edzésnek még mindig tökéletes.) Úgyhogy kellett egy kis motiváció, hogy visszatérjek a régi életmódhoz, hogy rávegyem magam a rendszeres erősítésre és normális étkezésre. Mivelhogy mostanában szintén a vizsgákra fogva mértéktelenül tömtem magamba mindent, persze kell a tanuláshoz az energia, de ne este jusson eszembe mindent pótolni. Már egy ideje érlelődik bennem, de valamelyik nap fogalmazódott meg konkrétan a gondolat, hogy még időben abba kell ezt hagynom és újra elkezdenem formálódni. Nem győzöm hangsúlyozni, világ életemben vékony testalkatú voltam, de hasra hízékony és hát - szégyen, nem szégyen -, a sok üléstől a fenekem is ellaposodott. De cseppet sem panaszkodni szeretnék, csak kiemelni, mennyire elhanyagoltam magam az utóbbi időben és nem nyáron szeretnék rájönni, hogy nem foglalkoztam a testemmel. Hiszen sosincs semmi veszve, bármikor újra neki lehet állni mozogni. Ne feledjük, csak mi tehetünk róla, hogyan is nézünk ki és hogyan érezzük magunkat a bőrünkben!

Az utóbbi hónapokban szinte semmit nem erősítettem itthon és rá kellett jönnöm, rettentően hiányzik is. Sokkal energikusabb voltam régen, volt, hogy este nyolckor hulla fáradtan értem haza, próba után mégis volt erőm lenyomni 2x20 perc Rubint Rékát. Mert egyszerűen AKARTAM. Úgyhogy most is menni fog. Persze megint szépen fokozatosan hozzá kell szoknom a rendszeres edzéshez. De szeretném, ha megint igazán örömömet lelném benne, semmiképp sem kényszerből akarom csinálni, hanem mert igazán csinálni akarom. Úgyhogy végre fogtam magam, benyomtam egy pörgősebb zenét és edzettem, mert egyszerűen hiányzott és tényleg fel is töltött energiával. És pont ez benne a legjobb. Lelkileg nagyon feldob. Szóval muszáj a napi rutinomba visszaiktatni. Meg hát újra elkezdtem a kalóriabázis oldalát használni, hogy ne lőjek túl a célon, ha kalóriabevitelről van szó.

Ha pedig szükséges - nekem sokszor jót tesz -, nézegessetek képeket, amik inspirálnak!

Képek forrása: még több inspirációs képért kattints ide vagy ide.

Ti rendszeresen sportoltok és odafigyeltek arra, mit/mennyit esztek?

4 megjegyzés:

  1. Én kb egy hónapja kezdtem el tornázgatni és az egészségesebb életmód felé is hajlok. Sose voltam kövér, sőt kifejezetten sovány vagyok, de az utóbbi idők nagyon stresszesek voltak, és még alább adtam. Úgy érzem csúnya vége lesz a dolognak, így igyekszek minden nap legalább egy fél órát edzeni. Annyira jót tesz a semmilyen közérzetemnek és energiámnak, hogy már inkább emiatt csinálom, nem is a formálódás miatt. Jó érzés újra energikusnak érezni magam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is tényleg sokat segít(ett), valamiért energikusabbnak és még hasznosabbnak is érzem magam tőle :)

      Törlés
  2. Én sajnos nem vagyok vékony alkat. Jó kövér sem vagyok, talán átlagos, (de már annak sem érzem magam). :D Párom szerint 5 évvel ezelőtt is ugyanígy néztem ki, én mégis úgy érzem "kövérebb" vagyok.
    Nálam combban és fenékben vannak problémák. Elég faramuci helyzet, hogy S-es pólókat és L-es nadrágokat hordok. :D Azt tudom, hogy a világot sosem fogom megváltani, mert a csípőm szélessége adott, szóval sosem lesznek XS-es nadrágaim, de ideje lenne valamit elkezdni. Csak hát azok a fránya kifogások... Azok mindig vannak. :/ Lehet nekem is le kellene végre írnom, mint Neked és az adna egy kis löketet az elhatározáshoz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha le van írva és adott helyzetben ugye más is látja, mert a blogon van, valamiért jobban tartom magam hozzá, hiszen olyan, mintha az olvasóimnak tettem volna ígéretet :) Egyébként az meg nem sajnos, hogy nem vagy vékony, én világ életemben utáltam - de hát alig van olyan ember, aki elégedett önmagával. Viszont lehet tenni a dolgok ellen ;)

      Törlés