8/14/2013

Do it yourself - Egy hajcsat új élete

Nyáron, a nagy melegben kivételesen jobban szeretem, ha össze van fogva a hajam. Nem túl kellemes érzés, amikor percek alatt a hosszú haj alatt bemelegszik az ember, erre pedig tökéletesek az ilyen nagyobb csattok, amivel az egész hajtömeget fel lehet tűzni. Ezt a darabot már igazán régen kaptam, így a rajta lévő festék teljesen lepattogott és nem volt utca kompatibilis (eredetileg egy nagyon szép árnyalatú lila volt). Aztán egyik nap jött a szikra és megvilágosodás, hogy márpedig egy kevés festékkel és kreativitással ismét hordható állapotba lehet hozni. Ekkor már a minta is megfogalmazódott bennem.


Természetesen nem mást, mint körömlakkot vettem elő és pontosan ugyanúgy jártam el, mint anno a körmeimen. Először egy fekete lakkal adtam meg az alapot, teljes száradás után pedig jöhettek a különböző, galaxisra emlékeztető árnyalatok egy szivacs segítségével. Minden újabb szín használata előtt megvártam, míg megszárad az előző. Ezután jöhettek a csillagok fehér lakk és fogpiszkáló segítségével, majd egy kis csillámos körömlakk, végül pedig egy átlátszó fedőlakk. Élőben picit talán szebb, képen sajnos nem adja vissza annyira, de ha ráunok a kinézetére, egyszerűen leszedem lemosóval és ombre-ra festem majd át.

Ti újítottatok már fel valamit körömlakk segítségével?

6 megjegyzés:

  1. Még sosem újítottam semmit sem körömlakkal. De nekem is van ilyen hajcsatom, csak a közepén szívecskék vannak. És most jut eszembe, hogy nem tudom hová tettem, és egész nyáron hiányérzetem volt...megvan most már, hogy miért...

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szuperül felújítottad, gratulálok! :)

    VálaszTörlés
  3. De szép univerzumos lett :) Amúgy engem is mindig kikészít hajügyileg a meleg, általában ilyenkor vágatok drasztikus mennyiségeket a hajamból :D

    VálaszTörlés
  4. Iszonyat kreatív vagy! :)

    http://sminkkosarblog.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm lányok, örülök, ha adhattam egy jó tippet esetleg :)

    VálaszTörlés