Instant szerelem - H&M

by - március 17, 2013
Azt hittem, idén nem lesz szükségem tavaszi kívánság listára, ugyanis most valahogy hamarabb/időben elkezdtem beszerezni a kívánt dolgokat. Két régebbi óhajomat, a cipőt (wedge sneaker) és a farmerkabátot már februárban megkaparintottam, valamint végre találtam egy megfelelő nadrágot is (bár abból sosem elég). Aztán ebben a borzalmas, egyáltalán nem tavaszias időben (oké, ma már szépen süt a nap) valahogy eljutottam a H&M oldalára, ahol bőszen keresgéltem a szebbnél szebb ruhák között, és akadt is pár instant szerelem. Van közöttük már igazán nyárias is, de tavasszal egy kis kabáttal vagy harisnyával is simán hordható darabok.


Egy bőr nadrág már régebb óta birizgálja a fantáziámat. Amikor megláttam ezt a bőrrészes legginget, azonnal tudtam, ez lesz a nekem megfelelő darab. Nagyon tetszik ez a megoldás, abban pedig már csak reménykedhetek, hogy jól is állna. Fekete nadrágra szimplán csak szükségem van, az előző csúnyán kikopott, elég régi már szegény. Ennek valamiért nagyon 'szimpatikus' a szabása, semmi felesleges nincs rajta, alapdarab.


Ezek a pasztell színű ruhák nagyon tetszenek, nem ártana legalább egyet beszerezni. Felsőkből pedig sohasem elég, pláne, ha egyszínűről van szó. Egy ilyen fazonú H&M-es inget nemrég már sikerült vennem, de egy fehér, vagy fekete is nagyon jól jönne a ruhatáramba. Utóbbit már el is képzeltem arany szegecsekkel a nyakrészén.

Akad olyan közöttük, amit ti is szívesen hordanátok?

You May Also Like

9 megjegyzés

  1. Woow..jó kis darabok! Bőr hatású leggings-em van, már régen vásároltam, és nagy ritkán hordtam, de most tavasszal szerintem többet fogom hordani: )
    A pasztell színű ruhák csodásak*.*

    VálaszTörlés
  2. én mostanában ujjatlan ingekre vadászok, ez a csíkos is tetszik, de pöttyösbe is láttam már... már csak méretet kéne találnom :)
    ezek a ruhák pedig gyönyörűek, nekem főleg az első tetszik, de mindegyiket szívesen elfogadnám *-* kicsit azért ódzkodom tőlük, mert tudom magamról, hogy nem vagyok egy nagy ruha-rajongó, de hátha!

    VálaszTörlés
  3. Óóóóó, arra a barack színű ruhára én is benevezek! :)
    Bőrbetétes leggingem pedig már van, és nagyon szeretem! :)

    VálaszTörlés
  4. A menta ruhával már én is szemeztem :):)

    VálaszTörlés
  5. Az a két első ruci nagyon kis csini.. =)

    VálaszTörlés
  6. Nekem van egy hasonló bőr leggingsem, csak éppen fordítva. A széli részeken van benne a bőr berakás, nagyon imádom! :) A pasztell ruhácskák és az ing is nagyon szuper. :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jók ezek a ruhák, és a leggings is bejön, fekete nadrágot meg most vettem :)

    VálaszTörlés
  8. Jaj de szépek! :) Imádom a ruhákat. :D

    VálaszTörlés
  9. A két első rucit én is néztem, sőt, az elsőt talán próbáltam is, de már a fene se tudja. :D

    VálaszTörlés