3/13/2013

H&M Málnapüré arcmaszk

Nagyon kíváncsi voltam erre a pórustisztító arcmaszkra, ugyanis H&M-es szépségápolási dolgot (egy duo lakkon kívül) még nem vettem. Az összetevői meglepően jónak tűntek, így nem sajnáltam otthagyni érte azt a 390ft-ot. 15g termék van egy zacskóban, ami bőven elég két alkalomra is. Igazából sosem értettem, hogy miért raknak ekkora adagot egy zacskóba, simán el lehetne felezni (vagy akkor legyen tubusos a kiszerelés). Én ezt úgy szoktam megoldani, hogy a zacskón apró lyukat szúrok, ott kinyomom a maszk felét - ezt igazából elég nehéz kimérni -, majd egy celluxszal visszaragasztom. Így semmi baja nem lesz, akár 1-2 héttel később is simán elhasználható a másik fele, ha gondosan zárjuk vissza.


Egy halvány rózsaszín, sűrűbb, könnyen kenhető masszáról van szó, ami műmálna illatú, de nem borzalmasan tömény, egész kellemes. Viszonylag hamar kezd megszáradni az arcon és közben érzem, ahogy húzódik tőle a bőröm. Ha túl vastag réteget viszünk fel, akkor akár 20 perc is szükséges a teljes száradásig. Ezután kicsit nehéz lemosni, mindenféle segédeszköz nélkül elég időigényes. A hatásával kimondottan meg vagyok elégedve. Kicsit szkeptikusan állok az ilyen pórustisztítókhoz, de ezzel most azt hiszem szoros barátságot kötöttünk rövid idő alatt. Szépen kiszedi az eltömődött pórusokat, azonnal szembetűnő a változás. A mélyebb mitesszerekkel ugyan nem birkózik meg, de a felszínre hozza őket, amit így már könnyű kinyomni. Engem talán egy kicsit szárított, de használat után egy kis hidratálókrém mindent megold. Biztos, hogy újra fogom vásárolni és talán másik félét is kipróbálok.

Ti próbáltatok már valamilyen H&M-es arcmaszkot?

4 megjegyzés:

  1. Még nem próbáltam, de ezzel a pórustisztítóval régóta szemezgetek, csak még sosem jutottam el addig, hogy tényleg meg is vegyem. Azt hiszem most már eljött az ideje :)

    VálaszTörlés
  2. Én félek még mindig tőlük, mert elég érzékeny a bőröm, és nem tudom mit válthatna ki. Viszont egyszer majd csak kipróbálom, olyan szépek :D

    VálaszTörlés
  3. én még nem próbáltam:)

    képzeld azt olvastam a címben, hogy nem málnapüré hanem arcmaszk:D néztem is nagyot:D
    BIZTOS NAGYON VÁROM MÁR A MÁLNÁS IDŐSZAKOT:d

    http://beautyandfashion-makeup.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  4. Még én sem próbáltam, de elég meggyőzően hangzik. :)

    VálaszTörlés