Ricinusolaj - hajnövesztő projekt

by - december 13, 2012

Semmikép sem szerettem volna elhamarkodottan írni a ricinusolajról és hatékonyságáról, így most végre az első két hónapos tapasztalatomat, véleményemet osztom meg veletek.
Elég sok problémám van a hajammal, nagyon nem vagyok oda érte.. A sok gond közül az egyiket próbáltam orvosolni a már sokat hallott, esetleg olvasott ricinusolajjal. A vége nagyon száraz, gyorsan szálkásodik, így amennyit nő, annyit is kell visszavágatni. Szinte mindig ugyanolyan hosszúságú, képtelen vagyok megnöveszteni, pedig úgy szeretnék szép hosszú hajat! Hiába kezelem megfelelően, sosem használok hajvasalót, nincs festve és az egyéb káros dolgokat is mellőzöm, borzalmasan hamar tönkremegy a hajvégem. Végső elkeseredésemben döntöttem amellett, hogy belevágok ebbe a kúrába. Annak idején elég sok helyen utánaolvastam és több hónapos elhatározás után végül beszereztem az első üvegcsével, két hónapja pedig, bevallom, nem kevés félelemmel, feltettem az első pakolást.

Miért is jó a hajnak a ricinusolaj? A hajgyökereknél és a fejbőrön a következő segítséget nyújtja (forrás):
  • Elősegíti a hajnövekedést.
  • A vékonyodó haj elkezd vastagodni.
  • Csökkenti és megakadályozza a haj sérüléseit.
  • Mélyen kondicionálja és ápolja a hajat, illetve a fejbőrt.
  • Megakadályozza a fejbőr kiszáradását.
  • Javítja a haj általános egészségét.


A fürdőszobába érdemes előre bekészíteni mindent, törölköző, hajszárító, fólia, vattakorong (vagy hajfestőecset) legyen kéznél. A kúra menete: egy tálba kevés ricinusolajat öntök, ehhez pedig még kevesebb olívaolajat (kb. 4:1 arányban). Az első 100 grammos kiszerelés 6 alkalomra is elég volt, ekkor még csak szemre mértem ki. Nemrég bontottam ki a második üveggel, ehhez már mérleget is használtam: 20g ricinus- és 5g olívaolaj (ekkora adag az én fejemre sok is, bár nekem nagyon kevés hajam van). A tálat beteszem a mikróba pár másodpercre, éppen hogy csak megmelegedjen, különben elviselhetetlenül büdös lesz. A fejbőrömre egy vattakorong segítségével viszem fel az olajat, de akinek van és kényelmesebbnek gondolja a hajfestőecsetet, azzal is fel lehet. Először középen elválasztom, bekenem, majd kb. 1 cm-rel balrább teszem a választékot, ott is bekenem, és így tovább. Aztán ugyanezt megcsinálom a jobb oldalon is. Ha kész, a fejbőröm hátsó része következik, ugyanezzel a technikával, csak nem hosszában választom el a hajam, hanem keresztben. A maradék olajat a hajvégekre kenem és egy kicsit átmasszírozom a fejbőröm. Összetekerem a hajam, a biztonság kedvéért egy hullámcsattal odatűzöm. Picit hajszárítóval melegítek rajta, végül fóliába, majd egy törölközőbe csavarom az egészet. Ezután már nincs mit tenni, mint több órán át várni, hogy hasson. Napközben, ha időm engedte, 5-6 óráig rajtam volt, általában viszont egész estére tettem fel. Kimosni nem olyan nehéz, de szükség van két samponozásra és alaposan ki kell öblíteni, különben olajosak maradhatunk és az elég kellemetlen érzés tud lenni.

Mivel számomra elég kényelmetlen ez a procedúra, így heti egy alkalommal (de volt, hogy ritkábban) kentem a fejemre, bár leginkább a hajmosási szokásomtól, időmtől és energiámtól függött. Átlagosan azért próbáltam minden második hajmosás előtt bevetni ezt a csodaszert, merthogy most már én is merem állítani, valóban hatásos! A két hónap alatt annyit nőtt a hajam, mint amennyit 3 hónap alatt szokott, pedig tényleg nem olyan sűrűn alkalmaztam, mint ahogy általában a kúra ideje alatt szokták az emberek. Mi lett volna, ha még sűrűbben használom?! De hajvágás után fogom igazán érezni, mennyire vált be a dolog, remélem most már nem ugyanakkorára lesz visszavágva, hanem hosszabb marad. Ráadásul talán egy kicsit vastagodtak a hajszálaim, még ha nem is látványosan, tapintásra érzem. Közben semmi rossz mellékhatást nem érzékeltem, nem viszketett és nem irritálta a fejbőröm, a hajtövem sem zsírosodott jobban vagy hamarabb.


Egy ideig mindenképp szeretném folytatni, úgy gondolom, még egy hónapot intenzíven végigcsinálok, azután szüneteltetem egy időre a projektet, vagy csak ismét lazábbra veszem, ezt még nem döntöttem el igazán. Aki pedig úgy érzi, belevág, az semmiképp ne felejtse el: igazán  kitartónak kell lenni, mert nem napok vagy hetek után látszik az eredmény!

(képek forrása: weheartit.com)

Itt pedig egy kép a hajam növekedéséről, ami igazából annyira nem adja vissza a kúra hatékonyságát, mert 1) nem ugyanabban a pólóban voltam a képek készítésekor, ráadásul fokozatosan van levágva a hajam 2) elég nehéz úgy fényképezni és összevágni, hogy pontosan ugyanolyan magasságban legyen az egész (a vállamnál illesztettem a képeket) 3) az én hajam nagyon lassan nő, így a meggyorsított verzió lehet másnak a normális hajnövekedési sebességével egyenlő, tehát ez elég relatív. Mindenesetre látszik, hogy a második hónapban sokkal ritkábban, csupán háromszor volt időm alkalmazni. De semmiképp nem akartam saját kép nélkül hagyni az egészet, tényleg restellem, így ez a kicsit minőségtelenre sikerült képsorozattal fejezném be a posztot.

kiinduló állapot: október 7. | 1 hónap után: november 8. | 2 hónap után: december 10.

A következő hajvágáskor, kb. 1-2 hónap múlva újra jelentkezem egy gyors helyzetjelentéssel :) Ti próbáltátok már a ricinusolajat, vagy tervezitek?

You May Also Like

14 megjegyzés

  1. Próbáltam, de nem sokáig tartott, mert elég macerás, de újra el kéne kezdjem :P

    VálaszTörlés
  2. Én is próbáltam már, nálam akkor bevált. Én sem tudtam nagyon rendszeresen alkalmazni a kimosás miatt.
    Most a szempillámra használom, ha nem felejtem el bekenni!

    VálaszTörlés
  3. Én eddig csak a töredezett hajvégekre próbáltam, a fejbőrömre még sose mertem. Ott viszont jól teljesített, ahogy a szempilláimon is! :) Sajnos nekem is elég lassan nő a hajam.. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Első alkalommal az volt a félelmem, hogy ha leszedem a fóliát, jön vele az egész hajam és kopasz leszek :D Szerencsére nem így történt, úgyhogy merem ajánlani fejbőrre is :)

      Törlés
  4. Gondolkodom, gondolkodom... nekem most jól jönne, legalább addig, míg vállig érő nem lesz a hajam. Lévén most rövid, bekenni sem lenne egy nagy tortúra, időm pedig van üldögélni benne órákat. Akartam már venni 1x, de itt a patikában nem volt. Hol vetted, és mennyi volt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uh, hát mikor hol. Elvileg itt a Tóciban is van a gyógyszertárban, kb 160ft 100g (eddig többért vettem, mert beleszámolták az üveget, amit ma már sajnos nem cserélnek vissza.. -.-)

      Törlés
    2. No, ma bepróbálkozom egy patikában, és meglátjuk. A tóciban pontosan hol vetted?

      Törlés
  5. Friss infó: Én a héten kérdeztem gyógyszertárban. 400 ft/dl. Szóval felemelték ennek is az árát. Pedig akarnám használni. De majd ha lesz fizum. :)

    VálaszTörlés
  6. A leírásod alapján a hajunkkal ugyanaz a baj. Az enyém is törik (pedig mellőzöm a 'káros' dolgokat), szálkásodik és minden egyéb.
    Én is csinálom már jó ideje ezt a kúrát, a saját észrevételem szerint erősebb lett tőle a hajam, és jobban kifésülhető.
    A legjobb érzés, amikor valaki úgy ül oda mellém, hogy azt mondja: 'De sokat nőtt a hajad!!'
    Ilyenkor érzem, hogy megéri órákat ülni egy törülközővel a fejemen :D
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is az volt az észrevételem, mintha vastagodtak volna a hajszálaim :) egy ideje már nem használtam, vennem kéne egy üveggel, mert hiányzik már ez a pakolás!

      Törlés
  7. én tavaly május óta használom. eleinte volt, hogy havonta 1-2 alkalommal kentem csak fel, mert elfelejtettem.. :D de kb 3-4 hónap után már láttam a hatását, és elkezdtem bevezetni a heti minimum 2 alkalmat (de ha időm és energiám engedi, akár 3-4 alkalommal is felkenem:D) nekem is nagyon rossz volt a hajam világ életemben. vékony szálú, töredezett, szálkás, ráadásul gyorsan is zsírosodott. a vállam alá sosem sikerült növesztenem, mert annyira eltört, hogy ugyan az volt a helyzet, mint neked: amennyit nőtt, annyit kellett levágni. :/ viszont mostanra, 1 év alatt már a mellem alá nőtt a vége.:)) én nagyon boldog vagyok, mert szerintem utoljára 5 évesen volt hosszú hajam. :D 2-3 havonta járok fodrászhoz igazításra, és legutóbb a fodrászom meg is jegyezte, hogy milyen erős szálú a hajam, látni, hogy ápolom:) szóval én csak ajánlani tudom, mert több, mint 1 éves pozitív tapasztalatom van, szóval mindenki, akinek gondja van a hajával, vagy szeretne hosszút, használja nyugodtan!!!:) igaz, kimosni macerás (nekem néha van, hogy 3-4 alkalommal kell samponoznom:D) de ez ne tartson vissza senkit a gyönyörű hajtól;):))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki, hogy ennyire jó hatással van a hajadra! Én valahogy mostanában nehezen veszem magam rá, pedig megérné befektetni azt a kis időt és energiát, hogy ápolt legyen a hajam tőle :)

      Törlés
  8. Sziasztok! Én is csak jót tudok mondani a ricinusolajról.. Nálam még komplikáltabb volt a helyzet 4 évig minden hónapban feketére festettem a hajam (vékonyszálú viszonylag sok, illetve hosszú hajam, ami mell alatt ért) Sokat ritkult a hajam, a fodrászom és anyám savazása után leszivattam a hajam világos barnára (yellow 5.1) Akkor amikor a fodrász székből kiszáltam nem is volt gond, még meg is jegyeztem magamba, h nem is olyan körülményes ez a szivatás. Persze miután kimostam első alkalommal szörnyülködtem, hogy tisztára seprűs az egész csúnya helyenként sárga. Ezt követően minden drága prémium minőségű termék után már úgy gondoltam nincs mit veszítenem riszinusolaj meg olivaolaj keverékéből 3 hónapos kúrába vágtam heti 2 rendszerességgel és helyre jött, persze azóta sötétbarna vagyok, mert félek ha tovább festem feketére a hajam nem marad hajam:S Sok sikert mindenkinek, aki még eddig nem próbálta vagy aki épp a kúra közepén tart!

    VálaszTörlés
  9. Sziasztokven 1 hete kezdtem hasznalni azota 2 szer mostam hajat es mind a 2 alkalommal bekentem es kb 5 orakat hagytam rajta! Nekem rettentoen szaraz toredezett a hajam es persze szeretnem ha a novekedesén is segitene! Annyit erzekelek hogy puhabb es konnyebb a hajam aztan meglatjuk mi lessz! Udv Andrea.

    VálaszTörlés