­

Kézkrém kalauz - Dove, alverde, Balea

by - május 01, 2016
Tavasszal talán a kezünk ápolását felejtjük el a leghamarabb, holott reggelente még azért nincs az az igazán meleg és időnkent a szél is felélénkül. Mindezek mellett nekem a munkám is megviseli mostanában a kézfejem állapotát, a laborban sokszor alkoholos kézfertőtlenítővel kell kezet mosni, ami nem éppen egy bőrbarát dolog. Ebből kifolyólag így május elején sem érzem kevésbé aktuálisnak a mostani bejegyzést, amiben az általam jelenleg használt kézkrémekről lenne szó.

Eddig nem igazán voltam annak a híve, hogy minden sarokban legyen egy krémem, de idővel beláttam, nem elég, ha csak egyet használok. Napszaktól függően a kézkrémek különböző tulajdonságait részesítem előnyben - napközben egyértelműen a gyors beszívódás a fő szempont, míg éjszaka a mélyebb hidratálást tartom szem előtt.


Dove DermaSpa Youthful Vitality kézkrém (75ml)
Ehhez a Dove krémhez nem is olyan rég jutottam hozzá, a legutóbbi DM kedvencek doboznak köszönhetően ismerkedhettem meg vele. Hamar belopta magát a szívembe, ugyanis az otthonról való elindulás előtt használt kézkrémnél nagyon fontos a szuper gyors beszívódás és ezt tényleg pár másodperc alatt beissza a bőröm, ráadásul nem hagy maga után ragacsos érzetet. Az illata is nagyon kellemes és azonnal finom puha lesz tőle a kézfejem. Praktikus darab, akár a táskámban is el tudnám képzelni a lapos kiszerelés és masszív műanyag miatt. (Éppen ezért tervezem, hogy a közelgő Joy napok alkalmával beszerzek még egyet 50% kedvezménnyel.)

alverde kézápoló balzsam tőzegáfonya és makadámdió kivonattal (75ml)
Kezdeném azzal, hogy ez az alverde téli limitált kiadása volt, viszont semmiképp sem szerettem volna kihagyni a felsorolásból. Egy testvajjal karöltve lehetett hozzájutni, így azonnal elcsábultam a szettre. A megnevezéssel ellentétben nem balzsamról, hanem egy szimpla, sűrű kézkrémről van szó. Ez már nem szívódik be annyira hamar, de nem képez furcsa réteget sem, így szívesen használom napközben, a munkahelyemen.

Balea kézápoló koncentrátum babasszu olajjal (50ml)
Számomra abszolút új volt ez a koncentrátum formula, ami tulajdonképpen egy sűrű, balzsamos kézkrémet jelent. A szép összetevők és jó vélemények miatt semmiképp nem akartam lemaradni róla (elvileg minden télen visszatérő limitált kiadás), így az utolsó pillanatban még sikerült lecsapnom rá. A tubusból igencsak nehezen lehet kisajtolni a kézápolót, de szerencsére nem szükséges belőle túl nagy mennyiség. Az illatát nem mondanám kellemesnek (parfümmentes), zsíros réteget hagy maga után és nem is szívódik be egyhamar, így én elalvás előtt szoktam használni. Viszont azt figyeltem meg, közvetlenül kézmosás után, minimálisan nedves kézre nyomva sokkal kezelhetőbbé válik a krém, könnyebb eloszlatni és hamarabb is szívódik be. Kellően táplál, estére abszolút megfelelő választás.

Nektek milyen kézkrémek váltak be leginkább?

You May Also Like

8 megjegyzés

  1. a Dove nálam is Joy napos beszerzés lesz...köszi a tippet

    VálaszTörlés
  2. Én is ezt a Balea kézkrémet használom leggyakrabban, most megint előjött az ekcémám, szóval szüksége van a hidratálásra, viszont csak és kizárólag az illat, alkohol és egyéb irritáló dolgokról mentes krémeket vagyok hajlandó rákenni. Ez a Baleásat pont ezért szeretem, nekem nem szívódik be lassan, csak olyan mintha hagyna egy "hideg" réteget, de közben nem és nagyon jól hidratál is :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a Balea koncentrátum pont az összetevői miatt jött velem - jó érzés egy ennyi mindentől mentes kézkrémet felkenni éjszakára :)

      Törlés
  3. Megmondom őszintén nekem rengeteg kézkrémem van, a lakásban bárhova megyek szinte mindenhol belebotlok egybe. De ettől eltekintve a number one most a L'occitane rózsás kréme (a pontos neve Roses et relnes). Nagyon nagyon szeretem mert nem az a zsíros krém viszont hamar beszívódik és meglepően jól hidratál. Tavaszra igazából szerintem pont jó, tán' még ősszel is helytáll.:) Télen viszont nekem csak a Nivea kék krém használ mert brutális módon ki tud száradni olyankor a kezem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már olyan régóta szeretnék kipróbálni egy L'occitane kézkrémet! Egyébként eddig szerencsém volt, sosem száradt ki nagyon a kezem még télen sem, tavaly viszont valami megváltozott :(

      Törlés
  4. A Balea az egyik kedvencem, télen csak ezt használom estére és mielőtt kilépek az utcára. Irodába, otthonra mindegy, milyen van, úgyis hamar kezet mosok, most Essence kézkrémeket vettem, de szeretem a tubusos Atrixot is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam utcára lépés előtt sok lenne a Balea, mivel nem szívódik be hamar, például nem szívesen kapaszkodnék úgy a villamoson :)

      Törlés