Blog születésnap - 4 éves a Wish for beauty

by - április 10, 2016
Anno egyetemistaként naivan azt hittem, nekem mindig lesz időm a blogra és sosem értettem azokat, akik az egyre ritkuló bejegyzések miatt szabadkoznak. Azonban mióta dolgozok és saját háztartást vezetek, hétköznap egyszerűen nincs időm leülni a gép elé, így a blogolás is a hétvégére korlátozódik, ami viszont nem mindig jön össze. Sajnos így az eddigiektől eltérően most nem volt alkalmam pontosan április 6-án, a blog szülinapján közzétenni a bejegyzést. De jobb későn, mint soha alapon mindenképp szerettem volna róla megemlékezni.


A negatív bevezető után rá is térnék a lényegre. Kezdeném azzal, mennyire hihetetlen számomra, hogy immár negyedik szülinapját ünnepli a Wish for beauty és ennyi ideje életem része a blog ❤ boldogsággal és büszkeséggel tölt el, hogy az internet ezen kis szeglete az enyém és megoszthatom veletek. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogyan is, mennyi kétellyel kezdődött ez az egész. Elolvasom az első pár bejegyzést és szörnyülködök a fényképeken :) persze jó látni a fejlődést, a változást a fotók minőségétől kezdve a tartalmon át egészen a design-ig.

Nem igazán akarok elveszni a számokban, de szeretném nagyon megköszönni azoknak, akik itt, vagy bármilyen más platformon követnek. Facebook-on is szépen gyűlünk, de legtöbben bloglovin-on, egész pontosan 472-en irakoztak fel. Remélem a jövőben is velem tartotok és együtt töltjük a következő egy évet. Rengeteg minden van még a fejemben, de ilyenkor nem vagyok a szavak embere és a bejegyzés végére sikerült is meghatódnom. De hát négy év az négy év és azt kell, hogy mondjam, szeretem a blogomat, szeretem ezt csinálni!

Még egyszer köszönöm nektek, hogy olvastok!

You May Also Like

13 megjegyzés

  1. Nagyon sok boldog blogszülinapot kívánok még Neked, a négy év nagyon sok idő! :)

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a blogszülinaphoz! :)

    VálaszTörlés
  3. Boldog blogszületésnapot! Remélem, még sokáig olvashatjuk a bejegyzéseid!

    VálaszTörlés
  4. Húha, négy év :O Nagyon boldog blogszülinapot!! :)

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok a 4. évhez! Legyen még sok-sok blogszülinapod! :)))
    (A ritkuló bejegyzéses dolog pedig teljesen érthető, nekem is csak hétvégén van időm blogolni, és nem egyszerű megtalálni az egyensúlyt.)

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok! :) Boldog Blogszülinapot! ❤

    VálaszTörlés
  7. Nagyon Boldog Blogszülinapot Kívánok! :)

    VálaszTörlés
  8. Boldog blogszülinapot kívánok! :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szépen köszönöm, lányok! :))

    VálaszTörlés
  10. Boldog blogszülit és még sokat! 4 év az nem semmi :)

    VálaszTörlés