• Főoldal
  • Rólam
  • Kontakt
  • Aktuális együttműködés
    • Avon
    • Krémvarázs
    • Manzara

Wish for beauty

Az ide Glamour napokról eleinte nem terveztem bejegyzést írni, ugyanis most nem a szépségápolási termékekre és ruhákra koncentráltam, hanem a háztartási dolgok kerültek előtérbe. Ezeket elsősorban az F&F Home részlegéről szereztem be, de gondolom senki nem kíváncsi egy új törölközőre vagy konyharuhára :) Persze a legfontosabb ruhaneműket, amik a listámon szerepeltek, igyekeztem kuponnal beszerezni, ez a kedvezményes vásárlás most pedig valahogy csak a H&M-re korlátozódott le. Mióta Glamour napozok, mindig ez az első üzlet, ahova betérek, itt töltöm el a legtöbb időt, ugyanis alaposan körbenézek - annak ellenére, hogy tudom, mit keresek. Nem indultam teljesíthetetlen listával, egy-két dolgot azonban így sem sikerült beszereznem (mint például egy geometrikus medálos nyaklánc, amit pár hete néztem ki, hüpp).

Pöttyös blúz, 2990ft - 20% = 2392ft
Skinny tregging, 3990ft -20% = 3192ft

Legnagyobb szükségem talán a nadrágra volt, ami egy skinny szabású, valójában szuper sztreccs tregging. Még sosem volt ilyenem, de az ára meggyőzött, valamint most is mindenképp ilyen egyszerű, minden díszítéstől mentes világos farmert kerestem. Új felsőkre mindig szükségem van, szóval alaposan körbenéztem póló és blúz fronton. Ezen a pöttyös ujjatlan blúzon akadt meg a szemem, amit pont az előbb említett farmerrel próbáltam, így a hétköznapokra is el tudom képzelni, de egy fekete szoknyával elegánsabb viselet lehet belőle.

Rózsaszín vászoncipő, 3990ft - 25% = 2992ft
Sneaker zokni (3 darab), 1490ft - 20% = 1192ft
Fehér öv, 1290ft - 20% = 1032ft

Az utóbbi időben a Glamour napokon szoktam a zoknikat is beszerezni. A sneaker zokni 'titka' annyiban rejlik, hogy mélyebb kivágású, mint egy bokazokni, így a fenti képen látható cipőből nem látszik ki, ráadásul a sarokrésznél van benne egy szilikoncsík, ami a lecsúszást gátolja meg. Nem tudom, hogy lehet ennyire jó egy sima zokni, de egyszerűen imádom, úgyhogy biztos beszerzek még belőle. A múltkor vásárolt púderrózsaszín öv mellé szerettem volna egy semleges színűt is, a fehér-arany páros pedig mindig jó választás.

A cipő úgymond kakukktojás, mivel nem a Glamour napok keretén belül sikerült hozzájutnom. Megnyílt a H&M online üzlete, ahol május 3-ig ingyenes a kiszállítás, ráadásul a hírlevélre feliratkozók egy 25%-os kupont kapnak, ami egy termékre használható fel. Ugyanilyen fazonú vászoncipőt vásároltam a tavalyi kuponozás alkalmával, így a méret nem volt zsákbamacska. Egy picit kényes ez a szín, de nagyon vágytam már egy világos rózsaszín cipőre.

Nektek mit sikerült mostanában/a Glamour napokon beszereznetek?
Share
Tweet
Pin
Share
3 megjegyzés

1. Avon Indulgence ajakrúzs: Peach Petunia — A kihívás utolsó bejegyzéséhez nem volt olyan könnyű egy kedvencet találni. Végül egy olyan termékre esett a választásom, ami most tavasszal nőtte ki magát kedvencemmé. Ez pedig nem más, mint az Avon Indulgence korallos árnyalatú Peach Petunia ajakrúzsa. Sosem voltam az a rúzsos lány, ezek az új Avon ajakkencék viszont megszerettették velem a rúzs viselését. Hamarosan teszt is lesz róla a blogon, annyit viszont elárulok, hogy a rúzsok állaga, pigmentáltsága egyszerűen tökéletes, ebbe az igazán tavaszias színbe pedig nem volt nehéz azonnal beleszeretni!
Share
Tweet
Pin
Share
3 megjegyzés
Sokat gondolkoztam ennek a bejegyzésnek a megírásán, de úgy voltam vele, ha már egy embert is motiválni tudok, akkor mindenképp megérte. Arról már nem is beszélve, hogy a gondolataimat összegezve nekem is egy plusz löketet ad, hogy ne hagyjam abba, megmaradjon a jelenlegi lelkesedésem.


A legutóbbi ilyen jellegű bejegyzésben említettem, milyen keményen vágtam bele ismét a mozgásba. Boldog voltam, hogy annyi mindent csináltam egyszerre. Végre elkezdtem konditerembe járni, a bérlet megléte pedig hatalmas motivációs erővel bírt, ha mozgásról volt szó. Aztán március elején már nem vettem újra bérletet (akkoriban úgy volt, hogy a hónap közepén költözöm, így már nem lett volna értelme itthon havi bérletet váltani). A három hónap folyamatos edzőtermi erősítés után az elkövetkezendő pár hét alatt viszont minden apró izmom eltűnt, amiért keményen megdolgoztam. Teljesen elkeseredtem, pedig már kezdtem érezni, hogy formálódik a testem. Ráadásul - szintén a költözés miatt - 17 év után végleg el kellett búcsúznom a mazsorettől. Ekkor tudatosult bennem, hogy azonnal keresnem kell valami új mozgásformát, különben beleőrülök, hogy nem csinálok semmit.

Az utóbbi időben szokásommá vált, hogy inspirációs képeket nézegetek ebben a témában. Persze ezzel mit sem ér az ember, ha csak nézi őket. Úgyhogy újra a régi módszer mellett döntöttem és fogtam a súlyzókat, kerestem egy arra alkalmas helyet és nekiálltam az itthoni edzésnek. Mert még mindig több, mint a semmi. Amint tehetem, mindenképp szeretnék majd újra edzőterembe is járni, mert hatékonyabbnak érzem (nyilvánvalóan a megfelelő eszközök és nagyobb súlyok miatt). Addig viszont nem szabad elengednem magam, hanem újra formába kell hozni a testem.

A jó idő beköszöntével a kültéri mozgásformákat is előnyben részesítem, például egy hete ismét biciklivel járok. Ma egy kisebb 'túrát' is tettünk, összesen 30 km-t tekertünk le (persze szembe szél fújt és a végén még az eső is elkapott minket, de nagyon élveztük), ami kezdetnek nem is olyan rossz. A héten pedig végre eljutottam a futópályára is és be kell valljam, egyszerűen imádtam! Nem hittem volna, hogy én ennyire szeretek futni. Valahogy sosem vonzott, pontosabban csak nem bírtam rávenni magam, hogy kipróbáljam az iskolai rossz tapasztalatok után. Az utóbbi években pedig a térdem miatt nem próbálkoztam vele (az edzőteremben a futópad más tészta). Viszont most egyből annyira ráéreztem az ízére, hogy nap mint nap alig várom, hogy újra futhassak. Remélem a kezdeti lelkesedésem sokáig (örökre) kitart, bár én úgy érzem, megtaláltam az új kedvenc sportomat. Persze azonnal letöltöttem a Nike+ Running alkalmazást, amivel (egy gyors regisztráció után) nyomon követhetem, merre, mikor és mennyit futottam - így látom a fejlődést is, ami nagyon fontos számomra a pozitív megerősítés miatt. Úgyhogy én azt mondom hajrá, hisz soha nem késő el/újrakezdeni!

(képek forrása: tumblr.com)

Nektek mi az a mozgásforma, ami igazán bevált?
Share
Tweet
Pin
Share
4 megjegyzés

Szerintem sokan ismerik már a DM saját szépségdobozát, ami negyedévente jelenik meg és legalább öt exkluzív, teljes kiszerelésű drogériás újdonságot tartalmaz. Érdemes mindig résen lenni, ugyanis összesen 1000 darab érhető el minden alkalommal, habár már nem a sorrend számít, hanem a 24 órás jelentkezési idő elteltével sorsolással dől el, kik is azok a szerencsések, akik hozzájuthatnak az aktuális DM kedvencek csomaghoz.


Mivel sokan jelentkeznek érte, nem mindenki számára elérhető a doboz, pontosabban a jelentkezés nem garantálja a kézhezvételt. Így viszont a csomag tartalma mellett a sorsolás is izgalmakkal jár. Eddig sajnos nekem sem sikerült, most azonban a DM jóvoltából lehetőségem volt (ráadásul hamarabb) hozzájutni, amiért hihetetlen hálás vagyok. Izgatottan vártam, most pedig végre a kezemben tarthatom életem első szépségdobozát! Ha ti is kíváncsiak vagytok, mit is rejtett az áprilisi DM box, olvassatok tovább!

Share
Tweet
Pin
Share
9 megjegyzés

1. eBay háromszöges nyaklánc — Erről a nyakláncról már teljesen lemondtam, de két és fél hónap várakozás után váratlanul megérkezett. A lánc nagyon vékony, ezért a sálas időszakban nem mertem hordani, tavasszal viszont azonnal nagy kedvencem lett. A statement nyakláncok helyett kezdenek előtérbe kerülni a minimalista, apróbb medálos darabok, ez a különleges kivitelezésű (az egyik háromszögön keresztül megy át a lánc a másik háromszöggel) pedig azonnal rabul ejtett.

2. H&M fülbevaló — A H&M-ben sikerült hozzájutnom egy nagyon jó fülbevalószetthez, amiből a kedvencem a képen látható nyílszerű mintát formázó fülbevaló. Kicsi, hétköznapi, de semmiképp nem unalmas. A két ékszer pedig különösen jól mutat együtt :)
Share
Tweet
Pin
Share
9 megjegyzés

1. Glade by Brise illatgyertya: Only Love — Régen állandóan gyűjtöttem az illatgyertyákat, de meggyújtani már nem volt szívem őket. Ezt a rózsás, parfümös (elviekben jázmin és a narancsvirág) illatot viszont alig várom, hogy az összeköltözés után elkezdjem használni.

2. Balea 50's forever kézkrém: Cseresznyeillattal — Nyereményként érkezett hozzám a Balea tégelyes kréme, ami a neszesszeremben lévő kézkrémet fogja felváltani, addig viszont még érintetlenül sorakozik a fiókban.

3. Essence Cake pops kézkrém: Cookies & almond — A 2014-es őszi/téli essence limitált kiadású kézkrém családját a sütinyalókák ihlették. Már az előtte lévő évben is lemondtam ezekről a darabokról és mivel most is tele voltam még kézkrémmel, nem foglalkoztatott túlságosan a dolog. Szülinapomra viszont a lányok megleptek eggyel (az illatgyertyával karöltve), ami még ugyan várja a sorát, hogy használatba vegyem, de az illata egyelőre igenis tetszik, úgyhogy nagyon örülök neki :)
Share
Tweet
Pin
Share
1 megjegyzés
Ez csupán a harmadik ilyen instagram-os összefoglaló, mégis már a harmadik verzió szerint vágom össze a képeket. De sebaj, talán ez már a végleges változat lesz :) Egyre szívesebben használom ezt a kis alkalmazást, habár az utóbbi hetekre már pont nem jellemző, hogy sűrűn töltenék fel képet, ugyanis haldoklik a telefonom..


Mostanában (az államvizsga óta) nem vagyok annyira elfoglalt, ráérősebbek a napjaim, ezért általában mindig van időm rendes, tartalmas reggelire. Ismét visszatértem a zabkásához, amit rengetegféle módon lehet ízesíteni: általában friss vagy fagyasztott gyümölcsökkel szoktam, de a múltkor nem volt itthon semmi, így kénytelen voltam kipróbálni mogyoróvajjal. Hihetetlen finom és ahogy ráolvad a meleg zabkására.. omnomnom! De mióta megkóstoltam, teljesen rákattantam a teljes kiőrlésű extrudált kenyérre is. Ennek ellenére próbáltam változatosan (és egészségesen) étkezni.


Olvasnivaló is akadt rendesen. Ha csak rövid időm van kikapcsolni, akkor előveszem a Cosmopolitan aktuális számát. Augusztus óta van előfizetésem, amit nyertem, de annyira 'hozzászoktam' már, hogy gondolkozok, megújítsam majd az előfizetést. Egyébként a bal alsó képem a következő, márciusi számban szerepelt is az instagramos oldalon :) Természetesen könyvek is kerültek a kezem ügyébe. George R. R. Martin A Hét Királyság lovagja könyvével jól esett visszacsöppenni A tűz és a jég dala ciklus világába; Jane Austen Büszkeség és balítélet klasszikusát pedig már hihetetlen régóta el szerettem volna olvasni!


Végre a blog külseje is megújult, hosszas agyalás után visszatértem az igazán minimalista stílushoz. Amikor az új design-t terveztem, sok képet készítettem, hogy még egyedibb fejlécet csinálhassak. A blogra végül ugyan nem került fel, de ez a tulipános lett a facebook oldal borítóképe. Volt szerencsém megnyerni a kiszemelt Rival de Loop Young körömlakkot (amiről egyébként már volt teszt is a blogon), mégpedig egy cuki Balea-s krém társaságában. Szerencsére az utóbbi időben nem volt hiány bejegyzésben. Végre összeszedtem az utóbbi hetek zsákmányait, valamint a Labello kékáfonyás ajakvaja is szerepelt a blogon.


instagram: daily_dii
Share
Tweet
Pin
Share
12 megjegyzés
El se hiszem, hogy napra pontosan 3 éve született meg az első bejegyzés a blogon! Egyre jobban úgy érzem, rohan az idő és közben mégsem történik semmi. Holott ha visszagondolok, a blog is egyre előrébb tart - még ha nem is olyan ütemes tempóban. De nagyon örülök, hogy hosszas gondolkozás után azon a tavaszi napon belevágtam a Wish for beauty blog írásába. Azóta tényleg az életem részévé vált, majdnem minden nap hozzáteszek egy keveset. Persze vannak olyan napok, hogy csak ötletelek, de próbálok rendszeresen és tartalmasabb bejegyzésekkel jelentkezni. A kezdetek óta alaposan formálódott a blog, mind külsőleg, mind a fényképek terén jelentős változás figyelhető meg, tartalmilag pedig inkább csak finomodott.


A legutóbbi blogszülinap óta 118 új poszt született, ezzel együtt pedig összesen már 413 közzétett bejegyzés szerepel a blogon. 3061 kommentet írtatok/írtunk és 189096 oldalmegjelenítés történt eddig. Az elmúlt egy évben született bejegyzések közül a legnézettebb érthetően a beauty blog sale, de nem sokkal maradt le a tavaly tavaszi Glamour napok zsákmányolása, valamint a hajvágásom utáni helyzetjelentés is előkelő helyen szerepel. A feliratkozott olvasók száma az utóbbi időben stagnált ugyan, de egyáltalán nem bánom, nagyon köszönöm annak a 353 embernek, aki követ ❤ Facebook-on is szépen gyűlünk, már 317-en likeolták az oldalt. Bloglovin-on pedig már 400 fölött járunk, egész pontosan 408-an vagytok.

Szeretném nektek, olvasóimnak megköszönni, hogy éltetitek a blogot. Minden egyes új feliratkozott olvasó, megjegyzés és oldalmegjelenítés egy falatnyi örömet okoz és megerősít abban, hogy igenis van értelme csinálni! Remélem a jövőben is velem tartotok és együtt töltünk el újabb egy (és még sok) évet.

Még egyszer köszönöm nektek, hogy olvastok!
Share
Tweet
Pin
Share
25 megjegyzés

1. Babydream nedves törlőkendő — A nedves törlőkendőket nagyon hasznosnak tartom, így mióta kipróbáltam, mindig van a táskámban egy csomaggal. A hirtelen szükségessé vált felfrissítés vagy kéztörlés mellett pedig sminklemosásra is tökéletes. Az előző Babylove-os után most erre esett a választásom a praktikusabb csomagolása miatt (nagyon tetszik a pattintós teteje, hogy ennyire visszazárható), de az összetevői is ennek egy picit szebbek.

2.  Rimmel 5 in 1 alap- és fedőlakk — Ha alaplakként nem is, de fedőlakként állandó jelleggel használom. Már a második üveggel fogyasztom, annyira bevált, hogy azóta nem is próbálkoztam más fajtával. Gyorsan szárad, szép fénye lesz a manikűrnek, ráadásul tartósabbá is teszi azt.

3. Alverde testvajak — Ha a szépségápolást vesszük, az általam legtöbbet használt terméknek a testápolót mondanám. Az Alverde testvajak ipari mennyiségben fogynak nálam, nagyon szeretem őket. Legutóbbi szerzeményem pedig ez a vaníliás-mandarinos.

4. Das Gesunde Plus haj vitamin komplex cinkkel — A kihívás aktuális témájába próbáltam az általam leginkább használt termékeket összegyűjteni, miközben igyekeztem a tavaszra koncentrálni. Ezért gondoltam úgy, hogy mindenképp itt a helye a DM saját márkás vitaminjának is. Épp ideje volt újra beszereznem, ugyanis nálam megkezdődött a tavaszi hajhullás és jelenleg a körmömön is érzem, hogy a szervezetemnek szüksége van egy kis extra vitaminbevitelre. Tavaly pont ebben az időszakban szedtem és nagyon jól jött az étrend kiegészítő a hajamnak, és a körmöm lemezes felválását is megszüntette.
Share
Tweet
Pin
Share
4 megjegyzés
Az utóbbi időkben a ruhák és szépségápolási termékek mellett egyre nagyobb szerepet kap a lakásdekoráció és rendszerezés az életemben. Mindig is imádtam a kreatív dolgokat, kiskorom óta rengeteg dekorációs ötletet valósítottunk már meg (édesanyámnak hála). A költözés napjának közeledtével azonban egyre tudatosabban keresem az inspirációs képeket és lakásdekorációs ötleteket, mivel is csinosíthatnánk majd a közös kis kuckónkat. Mivel albérletbe költözünk, eléggé meg van kötve a kezünk, de pár diy aprósággal és dekorációs elemmel mindenképp fel szeretném majd dobni a lakás megjelenését. Ehhez hívtam segítségül a pinterest-et, ahol most az apró részletekben vesztem el leginkább. Rengeteg ötletem vár megvalósításra már így is, a képek között csemegézve pedig egyre csak nő a teendői listám!


Egyébként pont emiatt regisztráltam újra a pinterestre, hogy egy helyre tudjam gyűjteni ezeket az inspirációs képeket. A lakás és dekorációs ötleteket tartalmazó, ezentúl állandóan új képekkel bővülő táblámat itt tudjátok megnézni. Engem már maguk a képek hangulata is sokszor elvarázsol!

Ti milyen dekorációs ötleteket szeretnétek megvalósítani?
Share
Tweet
Pin
Share
3 megjegyzés
Elég régóta nem használok Labellot, mert sokkal olcsóbb és jobb alternatívákat találtam helyette, de ez az ajakvaj két hosszú évig szerepelt a kívánságlistámon. Egyébként itthon is kaphatóak, sőt most már a Müller mellett a DM is forgalmazza, mégis úgy alakult, hogy én Németországban szereztem be az enyémet. Persze semmi különbség nincs közöttük, valahol azonban Nivea néven lehet kapni őket.


Igen, engem a tégelyes kiszerelés és ajakvaj név fogott meg igazán, előtte nem ismertem ezt a formulát. Az ízesítés kiválasztása nagy gondot okozott, olyan ínycsiklandozó változatok közül lehet választani, de mivel akkor ez számított a legújabbnak, azt hittem, ilyen itthon még nem kapható (tévedtem), de amúgy is oda vagyok az áfonyáért. A kis tégely külön papírcsomagolást kapott, maga a fém fogása pedig nagyon kellemes.

Amikor először kibontottam, nagyon finom édeskés illat csapott meg és az ajakvaj lilás színe is kellemes meglepetést okozott. Persze ez az ajkakon már nem látszik. Az állaga inkább balzsamos, mint vajas, de könnyen olvad, így könnyű felvinni. Talán nem tűnhet túl higiénikusnak, de én egyszerűen csak végigsimítom a számon - viszont ha jobban belegondolunk, ugyanezt tesszük a stiftest ajakápolóknál is. Nem szívódik be azonnal, de nem is képez zavaró réteget. Egyszerűen kellemes viselni és egy kis fényt ad az ajkaknak. Hidratáló hatása átlagos, amolyan szinten tartásra tökéletes választás. Az összetevői pedig meglepően szépek (csak az a BHT ne lenne benne).


Ugyan nem szeretek halmozni, de alig várom, hogy a többi, legfőképp a kókuszos változatot is magaménak tudhassam - és azt hiszem, ez mindent elárul. Bár lehet, csak az újdonság ereje van rám ekkora hatással (nem). Az árát egyébként eleinte drágállottam (itthon ~895ft), viszont a szokásoshoz képest háromszor annyi mennyiséget (16,7g/19ml) kapunk érte.

Ti kipróbáltátok már a Labello ajakvajak valamelyikét?
Share
Tweet
Pin
Share
6 megjegyzés
Újabb bejegyzések
Régebbi bejegyzések

A blogger

About Me

Szeretem, ha vörösre festi a hajam a napsugár.


wishforbeautyblog@gmail.com


Tovább

Social media

  • facebook
  • instagram
  • twitter
  • bloglovin
  • pinterest
  • email

Címkék

  • Elfogytak
  • HAUL
  • Inspiráció
  • Instagram
  • Kedvencek
  • Személyes
  • Teszt
  • Wish list
  • Életmód

Archívum

  • ►  2022 (2)
    • ►  március (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (18)
    • ►  december (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2020 (20)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2019 (45)
    • ►  december (3)
    • ►  november (4)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (5)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2018 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (1)
  • ►  2017 (26)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  július (2)
    • ►  május (4)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ►  2016 (33)
    • ►  december (1)
    • ►  október (4)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (4)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (3)
    • ►  január (7)
  • ▼  2015 (60)
    • ►  december (1)
    • ►  november (4)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (9)
    • ▼  április (11)
      • H&M zsákmányolás
      • 10 Week Beauty Challenge #10 One favorite
      • Train like a Beast. Look like a Beauty.
      • DM Kedvencek doboz - 2015 tavasz
      • 10 Week Beauty Challenge #9 Two accessories
      • 10 Week Beauty Challenge #8 Three unused
      • Instagram moments #3
      • Blog születésnap - 3 éves a Wish for beauty
      • 10 Week Beauty Challenge #7 Four used
      • Home & decoration (by Pinterest)
      • Labello kékáfonyás ajakvaj
    • ►  március (9)
    • ►  február (8)
    • ►  január (5)
  • ►  2014 (131)
    • ►  december (2)
    • ►  november (11)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (12)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (5)
    • ►  június (11)
    • ►  május (17)
    • ►  április (15)
    • ►  március (12)
    • ►  február (11)
    • ►  január (14)
  • ►  2013 (148)
    • ►  december (10)
    • ►  november (13)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (8)
    • ►  június (15)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (9)
    • ►  február (13)
    • ►  január (14)
  • ►  2012 (106)
    • ►  december (14)
    • ►  november (11)
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (16)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (12)
    • ►  június (6)
    • ►  május (9)
    • ►  április (10)

Rendszeres olvasók

Instagram

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

������ ☾ (@daily_dii) által megosztott bejegyzés

Created with by ThemeXpose | Copy Blogger Themes