2014 Top 5 bejegyzése

by - december 30, 2014
Gondolom észrevettétek, hogy a december a blog szempontjából nem volt éppen a legkiemelkedőbb hónap, összesen csupán egy bejegyzéske született a legelején. Nem akartam ennyire szó nélkül és ilyen sok időre eltűnni, ez most egyszerűen csak így sikerült. Nem kell semmi komolyra gondolni, de hirtelen rengeteg minden összejött az életben és úgy alakult, hogy a blog került az utolsó helyre a teendői listámon - bár ez annak is köszönhető, hogy jelenleg nem is nagyon van min dolgoznom, ugyanis a gépem is felmondta a szolgálatot.

Jelenleg egyébként már az államvizsgára készülök (több-kevesebb sikerrel), de próbálom szépen apránként visszacsempészni a blogot is a hétköznapjaimba. Anno rengeteg ötletem volt, ezek azonban valahogy lemorzsolódtak és egy kicsit üres fejjel ülök most itt. Viszont semmiképp nem akartam úgy 'átkerülni' a következő évre, hogy még csak egy mondat erejéig sem adok magyarázatot. Remélem megértitek és köszönöm szépen, hogy így is velem voltok/vagytok ♡


A tavalyihoz hasonlóan most is szerettem volna egy kis év végi összegzést, de így visszagondolva az idei évben a blog életéből nem nagyon tudnék jelentősebb eseményt kiemelni. Inkább csak úgy csordogált az eddig kialakított medrében, ami persze nem feltétlenül rossz dolog. Több kihívás is tervben volt, viszont ezek közül csak a Colourful nail art challenge-t volt alkalmam végigcsinálni. Reményeim szerint azonban minél hamarabb visszaáll a rend és új bejegyzésekkel tudok jönni, de ezt már annyiszor hittem az utóbbi hetekben, hogy nem szeretnék üres ígéreteket tenni. Addig is csemegézzetek az idei év legkedveltebb bejegyzései közül, amik a legnézettebbek voltak a 2014-es évben (és idén is íródtak).

Top 5 bejegyzés - a Ti kedvenceitek!







Úgy látom, a tavalyi manikűrös népszerűséggel szemben idén a zsákmányolós bejegyzések az abszolút kedvencek, ráadásul mindegyik csupa kuponos, akciókkal teli vásárlás eredménye. Első helyen (talán nem is meglepő módon) a blogszülinapi nyereményjáték végzett. Idén már nem makacsoltam meg magam, és végre megköszöntem nektek egy kisebb nyereményjátékkal, hogy olvastok és követtek!

Személyes kedvencet nem tudnék így hirtelen kiemelni, pedig sok poszt a szívemhez szokott nőni. Viszont a legutóbbi Be fit - weekly workout bejegyzésem mellett nem tudok elmenni szó nélkül, ugyanis azóta tényleg gyökeresen megváltozott a testmozgásra fordított energiám és időm (talán egyszer ezekről az edzésekről is lesz szó a blogon). Ezen felül pedig nagyon remélem, hogy rátok is inspiráló hatással vannak az ilyen jellegű bejegyzések.

Mindenkinek sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok!

You May Also Like

6 megjegyzés

  1. Sok sikert az államvizsgára. :) én is ezerrel arra tanulok...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, neked is sok sikert a tanuláshoz :)

      Törlés
  2. Csak ügyesen az államvizsgán!:)

    VálaszTörlés
  3. Neked is boldog új évet és sok sikert az államvizsgához. Remélem minél előbb vissza tudsz majd térni a blogoláshoz, mert a Tiéd az egyik kedvencem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Nagyon aranyos vagy, ez most hihetetlen jól esett <3 :)

      Törlés