Adventi kalendáriumok - kicsit másképp

by - december 02, 2014
Nálunk a családban nagy hagyománya van az adventi készülődésnek, idén is megteltek a saját készítésű adventi zsákok (az első pár természetesen már üresen tátong). Most még sem erről a klasszikus értelemben vett naptárról szeretnék beszélni, hanem a különböző cégek által kínált internetes verzióról, ugyanis december elsejével mindenhol megkezdődött az igazi visszaszámlálás.

Ilyenkor hirtelen megszaporodnak a nyereményjátékok és ez alól nem képeznek kivételt a drogériák sem, ezen felül pedig különböző márkák is lehetőséget nyújtanak termékeik elnyeréséhez. A facebook pedig csak szélesíti az alternatívák repertoárját, amihez (általában) like-olni kell az oldalt és elindítani az alkalmazást. Több esetben pedig kis kérdéseket is meg kell válaszolni, hogy picit nehezebb legyen a feladat :)

Ha pedig igazán szeretnénk nyerni, érdemes minden nap minden esélyt megragadni, hiszen ugyanannyi esélyünk van, mint bárki másnak. Én személy szerint tavaly egy Nivea kézkrémmel lettem gazdagabb, azelőtti évben pedig egy kisebb essence csomaghoz volt szerencsém. Most pedig következzen az a néhány adventi kalendárium, amiket én használok. Ha pedig nektek is van ilyen ismeretetek, ne habozzatok megosztani velünk!

DM facebook oldal - Ünnepi dm-pillanatok (link)

Ugyan a DM facebook oldalán már egy ideje tart a játék, nem késő elkezdeni, hiszen egészen december 24-ig minden nap sorsolásra kerül egy nyertes, aki egy DM saját márkás szettel lesz gazdagabb. Arról már nem is beszélve, hogy főnyereményként egy autót sorsolnak ki.


Rossmann facebook oldal - Rossmann advent (link)

A Rossmann facebook oldalán szintén egy applikációval nyitogathatjuk a virtuális ablakocskákat, ami mögött nyeremény, vagy kedvezményt rejtő kupon lapul. Ráadásul a kalendárium sablonját is magunk választhatjuk ki.


essence honlap (link)


Nivea honlap (link)

A Nivea honlapján vasárnaponként lehet 'meggyújtani' egy gyertyát egészen, értelemszerűen advent utolsó vasárnapjáig. A nyeremény érdekessége, hogy nem csak ajándékcsomagokhoz, hanem Nivea illatú gyertyához is hozzá lehet jutni, aminek az ötlete kimondottan tetszik.


Én egyelőre ezeket a honlapokat és facebook alkalmazásokat rendszeresítettem magamnak, valamint a Müller adventi kalendáriumát nézegettem, de szerintem érthető, ha egy játék már nem hoz annyira lázba :) bár ismerősnek, rokonoknak kitűnő ajándék lehet.

Ti kihasználjátok az ilyen lehetőségeket?

You May Also Like

10 megjegyzés

  1. A rossmannost még nem láttam... Köszi! :)

    VálaszTörlés
  2. Én a Nivea-val nem játszottam még de most pótoltam :D Köszi!

    VálaszTörlés
  3. The BodyShop-os adventi kalendárium is van a Facebook-on!

    VálaszTörlés
  4. Az essence és a TBS kalendáriumait nyitogatom. :)

    VálaszTörlés
  5. Ó egy Nívea illatú gyertya....de imádnám*_* Köszi a tippeket!:)

    VálaszTörlés
  6. A Max Factornak is van egy sminkkerék nevű játéka ami szerdáig tart - ugyan nem karácsonyi, de gondoltam ideírom. :)

    VálaszTörlés
  7. Jó, hogy írtál ezekről, némelyiket kifelejtettem :)

    VálaszTörlés
  8. Igen :) Én mindegyikkel játszom és reménykedem hátha nekem kedvez a szerencse :)

    VálaszTörlés