Beauty Tag #10 Summer lovin'

by - augusztus 13, 2014
Nem olyan rég Franciskánál leltem rá erre a nyári tag-re és mivel igencsak régen volt a blogon ilyen stílusú bejegyzés, gondoltam épp ideje ismét kitölteni egyet. Pár kérdést azonban kiszedtem, mert feleslegesnek vagy abszolút nem ide illőnek találtam, így minimálisan rövidebb lett.

1) Kedvenc nyári rúzsod?
Úgy mondanék valami igazán szép, erőteljes korallos rúzst, de sajnos még nem rendelkezem vele. Lehet most már tényleg be kéne szereznem egyet? Addig pedig be kell érnem a barackos, rózsaszínes rúzsaimmal, vagy a szájfényeimmel.

2) Kedvenc nyári körömlakkod?
Szerintem már az olvasóim is tudni fogják, hogy egyértelműen a Moyra 64-es, neon pink lakkja a kedvencem. Olyannyira, hogy ez az első lakk, amit újra is vettem! Nem csak, hogy gyönyörű a színe, neonosan vakít, de a minősége is kifogástalan. Idén viszont beszereztem az essence Show your feet kollekcióból a 29-es mint cream körömlakkot, azóta a lábkörmeimen szinte csak ezt viseltem, úgyhogy még ő is a nyár kedvenc lakkjaihoz sorolható.


3) Kedvenc bikinid ezen a nyáron?
Tavasszal a H&M-ben vettem egy új bikini alsót, amihez sajnos nem volt felső, de ő önállóan is a kedvencem. Nagyon szép a színe, az anyaga is olyan kis különleges számomra, valamint végre van egy fürdőruha alsóm, ami kimondottan jól áll a fenekemen :) Szintén idén vettem egy neon pink fürdőruhát, aminek viszont inkább a felső részét hordom (egy fekete alsóval), ami szintén elég közel áll a szívemhez, csak már pár használat után kiszívta a nap a színét, ami miatt nagyon haragszom rá..

4) Kedvenc nyári kiegészítőd?
Két órát említenék meg, mert tényleg ők azok, amiket mostanában állandó jelleggel viseltem. Az egyiket nemrég láthattátok az Apró örömök című bejegyzésben, ő egy igazán klasszikus darab, ráadásul jó pár év van már benne. A másikat pedig akkor hordom, ha edzeni megyek biciklivel, ugyanis ez a szilikonpántos karóra igazán nőies a díszítőkövekkel, mégis abszolút illik a sportos felszereléshez is.


5) Kedvenc nyári parfümöd?
Inkább testpermet párti vagyok ilyenkor, de ha nagyon választanom kéne, az Avon Femme parfümét tudom ilyenkor elviselni magamon. Igazán könnyed, kellemes illat, ami nem túl tolakodó még nyáron sem. Az utóbbi időben elhanyagoltam a Puma Sync női parfümömet, de valamelyik nap újra felfedeztem és őt is szívesen magamra fújkálom még nyáron is.

6) Kedvenc nyári könyved?
Amennyire biztosan nekiállok télen a Harry Potter könyvsorozatnak, annyira nincs olyan könyv, ami ehhez az évszakhoz kötődik nálam. Talán ilyenkor olvasom a legtöbb Stephen King könyvet, de idén nyáron Robin Cook-ra kattantam rá megint, a könyvajánlós bejegyzés óta a negyedik könyvét fejeztem be a héten.


7) Mit vársz ezen a nyáron?
Annak ellenére, hogy már nagyon a nyár végén járunk, még számos dolgot rejteget számomra augusztus. Legközelebb a Virágkarnevál lesz, amire hihetetlen nagy energiával készülünk, utána pedig Franciaországba utazunk, szóval nincs megállás :)

You May Also Like

5 megjegyzés

  1. Legszebb korall rúzs: Rimmel Kate Moss kollekció 109 :D Szerintem imádnád :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűű, ez tényleg csodásan néz ki *-* Köszi a tippet ;)

      Törlés
  2. Robin Cooktól a Gyilkos terápia nekem is meg van, de már az első fejezetnél annyira elveszítettem a fonalat, hogy nagyon. :D Azóta a polcon porosodik szegény. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, ez aranyos :D Érdemes lehet még egy próbát tenni vele, én nagyon kedvelem az írót :)

      Törlés
  3. Nálam Agatha Christie nyáron a favorit, akkor van annyi idő, hogy 1 vagy max 2 nap alatt befejezzek egyet, nem szeretem letteni, mert akkor elfelejtem a részleteket. :D

    VálaszTörlés