7/03/2013

Áfonyás csokidarabkás zabkeksz recept

Nagyon rég volt recept a blogon, így épp ideje közzétennem ezt a mennyei zabpelyhes kekszet, amit még hónapokkal ezelőtt a Made in Beauty blogon láttam. Többszöri elkészítés után minimális alakításon ment keresztül a recept, ezért gondoltam, megosztom veletek is a saját verziómat. A családnak nagy kedvence lett :)


Hozzávalók:
  • 15 dkg zabpehely
  • 18 dkg margarin
  • 15 dkg liszt
  • 5 evőkanál cukor
  • fél kávéskanál sütőpor
  • fél kávéskanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál fahéj
  • 2 db tojás
  • 7,5 dkg aszaltáfonya
  • 4 dkg csokoládé

A margarint megolvasztjuk, egy tálban összekeverjük a zabpehellyel és egy kicsit állni hagyjuk. 5-10 perc bőven elég, hogy a zabpehely egy kis nedvességet szívjon fel. Majd hozzáadjuk a többi összetevőt (a csokit apró darabokra vágva), alaposan összekavarjuk és fél órára hűtőbe tesszük pihenni. Ugye milyen egyszerűnek hangzik? Ha letelt a fél óra, kivesszük a hűtőből és evőkanállal kisebb 'kupacokat' helyezünk egy sütőpapíros tepsibe, majd az evőkanál alját belisztezve lelapítjuk ezeket a kupacokat, hogy keksz alakjuk legyen.


180°C-os, előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük. Akkor vegyük ki, ha éppen hogy elkezd aranybarnára pirulni, így lesz elég puha, de kekszes állagú a sütemény. Egy adagból egyébként nekem két tepsinyi keksz jött ki, ami nálam 24 darabot jelentett. Süteményes dobozban tárolva napokig fogyasztható - már ha véletlenül nem fogyna el percek alatt.

10 megjegyzés:

  1. Hasonlót sütöttem tegnap én is, csak fehér csokival és kókuszreszelékkel (és rizsliszttel)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kókuszoson már én is gondolkoztam, de ez a fehér csoki ötlet nagyon tetszik, legközelebb lehet kipróbálom ilyen ízkombinációban! :)

      Törlés
  2. hű nyami. ha nem ettem volna meg tegnap az aszalt áfonyát, ma tuti megcsinálnám. :D

    VálaszTörlés
  3. én is pont a napokban akartam ilyet sütni, csak a kókuszos fajtát. (:

    VálaszTörlés
  4. Nagyon fincsinek tűnik. Díjat kaptál tőlem: http://www.bunnymop.blogspot.hu/2013/07/dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
  5. http://petalsintheashes1.blogspot.hu/2013/07/liebster-award.html
    Ismét díjaztalak, mert még mindig nagyon szeretem a blogodat, és ezer hála és köszönet ezért a receptért, nagyon szeretem a zabkekszeket, ezt is feltétlen ki fogom próbálni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik a recept, ha kipróbáltad, mindenképp írd meg, hogy ízlett! :) A díjat is nagyon szépen köszönöm :3

      Törlés
  6. Nyami, nagyon fincsinek néz ki! =)

    VálaszTörlés