Lovely - Jeans club 03

by - december 21, 2012
Sokat gondolkoztam, hogy érdemes e a most szóban forgó körömlakkról tesztes bejegyzést írni, mivel egy régebbi trendkiadásról van szó. De mivel nagyon hasonlít a most is forgalomban lévő Must Have kollekció egyik darabjához, ezért gondoltam, hogy maga a lakk nem változhatott sokat, csak a külsőségek. Így megérdemel egy külön posztot.

Még novemberben vettem a Lovely Jeans club 3-as számú farmerkék lakkját, pedig szokás szerint nem ezért indultam a Rossmanba. Persze ilyenkor át kell nézni az akciós kupacokat is, amiben sosem szoktam semmi érdemlegeset találni, most viszont így leltem rá 250ft-ért erre a kékségre. Kicsit féltem, hogy fog állni a körmeimen, valahogy az ilyen hideg színek távol állnak tőlem, de úgy voltam vele, valamivel párosítva biztos elhasználom - és milyen jól tettem, hogy hazajött velem! (Például a galaxisos manikűrnél már részben megmutatkozott.)


A kis szögletes üveg 7ml lakkot tartalmaz, ami nálam a 'pont megfelelő mennyiségű' kategória. A csomagolásában semmi különleges nincs, de nekem nincsenek is ilyen elvárásaim. Az állaga kicsit folyósabb, ennek ellenére nem csíkoz, de szükség van több rétegre a szép szín és fedés elérése érdekében. Az üvegben pár árnyalattal sötétebbnek tűnik, felkenve már igazi világos farmerszín. Először meg is ijedtem, de egy fekete alaplakkal könnyen orvosolható ez a probléma, ráadásul így sokkal tartósabbá tette az amúgy azonnal lepattogzó fekete körömlakkot. Végeredményben egy jól kihasználható árnyalatról van szó.


A képeken két rétegben láthatjátok, ami így a képeket nézegetve még elégnek is bizonyulhat, de simán elbírt volna egy harmadikat is, úgy lenne az igazi. (De tudtam, hogy a tervben lévő csillámos fedőlakkal értelmét veszti a harmadik réteg - erről majd a következő bejegyzésben olvashattok.)




Teljesen elégedett vagyok vele, bár nem biztos, hogy önmagában fogom a legtöbbet használni, örülök, hogy végül megvettem (elég sokat hezitáltam rajta), télre tökéletes szín. Minőségi kifogásom nincs, abszolút megéri lecsapni ezekre a trendkiadásos darabokra!

You May Also Like

5 megjegyzés

  1. Szerintem még sok helyen látni az akciós cuccok között, lassan fogynak, így abszolút aktuális a teszt. :)

    VálaszTörlés
  2. Egyetértek Verussal, és tényleg szép :]

    VálaszTörlés
  3. Igazatok van lányok, örülök, ha nem feleslegesen írtam róla ;)

    VálaszTörlés
  4. Nálunk is még csomó van :) szóval jó , hogy írtál róla :)

    VálaszTörlés