Sütőtök: enni vagy kenni?

by - október 23, 2012

Minden a múlt hónapban kezdődött, amikor Krémmánián rátaláltam a Yamuna arcmaszkokra. Annyira megtetszettek, hogy egyből kiválogattam hármat-négyet, amit meg szeretnék venni. Másnap a keresésére indultam, elég sok helyen körbenéztem, de nem találtam rájuk, pedig az összetevők miatt ragaszkodtam volna ezekhez a maszkokhoz. Eredeti célom a pattanások és mitesszerek ellen indult (erre közben azt hiszem megtaláltam a megfelelő megoldást egy Yamuna szappan személyében, erről majd később), de megláttam a sütőtökös változatot is, amire annyira ráhangolódtam az ősz miatt, hogy csak na. Aztán rájöttem, úgyis itt a sütőtök szezon, miért ne készítsek saját arcpakolást? Alig vártam, hogy legyen itthon sütőtök, végre sikerült hozzájutnom, ezért ma el is készítettem.

Hogy miért is hasznos a sütőtök? Ősszel kiemelkedően fontos az arcunk hidratálása, a hideg és a szél hamar kiszáríthatja bőrünket. A napi arckrémezésen kívül jól esik egy kis plusz kényeztetés, erre tökéletesen megfelel ez a tökös arcmaszk. "Rendkívül magas víztartalmának köszönhetően (több, mint 92%) a sütőtök kiemelkedően hatékony alapanyag a hidratációhoz. A sütőtök egészségesen fényessé teszi, regenerálja és frissíti a fáradt arcbőrt."


A saját elképzelésemet valósítottam meg: csupán nyers sütőtököt és mézet használtam. A méz nemcsak az állagán javít, de szintén hidratáló hatású, valamint a benne található vitaminok táplálják a bőrt. Első lépésként kimagoztam egy sütőtök levágott végét, majd megszabadítottam a héjától és felkockáztam. Ezután egy evőkanál mézzel jól összeturmixoltam. A képen látható darab sütőtökből több alkalomra elegendő pakolás lett, úgyhogy a fel nem használt krémet egy műanyag tálba raktam, a hűtőben biztos napokig eláll.

A massza felvitelével már gondjaim akadtak, ugyanis még közben elkezdett lepotyogni, nem akart megragadni az arcomon. Nagy nehezen, miután minden csupa narancssárga volt a töktől, elkentem egy adagot az arcomon és 15 percig hagytam, hogy hasson, majd langyos vízzel jó alaposan lemostam. Ha türelmesebb lettem volna, biztos fent hagyom 20-30 percig is. A hatása azonnal érezhető volt, puhább és határozottan feszesebb a bőröm.


Szerintem érdemes kipróbálni, mert nagyon könnyű elkészíteni, pénztárcabarát, ráadásul természetes alapanyagból készül, így semmi plusz káros anyag nem kerül a szervezetbe. Igaz, hogy kicsit pepecselős az arcra való felvitel, de mivel eredményesnek érzem, mindenképp megérte.

You May Also Like

5 megjegyzés

  1. Ez nagyon jó ötlet, szerintem ki fogom próbálni :)

    VálaszTörlés
  2. Ez szuper ötlet! :) Én sajnos nagyon nem szeretem a sütőtököt, de lehet, hogy az arcomra szívesebben felkenném! :D Yamuna maszkot én láttam a Medi Lineban, talán más bio boltokban is akad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, majd még lehet utánajárok :)
      Megenni én sem szeretem a sütőtököt, bár a maradékot kisütöttük és egész kellemes volt, még a végén megszeretem :D

      Törlés
  3. Ez remek ötlet :)
    Én személy szerint most alig várom, hogy legyen itthon is és megsüssük, de lehet én is ki fogom próbálni ezt a "receptet" az arcomon :)

    VálaszTörlés
  4. Mókás lehettél az arcodon a péppel. :D

    VálaszTörlés