Apró örömök

by - október 26, 2012

Ma teljesen bekebelezett a szakdolgozat írás, így a jól megtervezett vásárlás sem jött össze. Tegnap azonban a postaládában egy levél várt, hogy csomagom érkezett. A lényeg, hogy a DM facebook oldalán lehetett 'játszani' S.he márkájú termékekért és valahogy mellém állt a szerencse, ugyanis két fordulóban is nyertem! Már az első alkalommal nagyon megörültem, másodjára pedig alig akartam elhinni :)

Az első választottam a kettős szemhéjpúder volt (ezt még múlt héten meghozta a postás, de együtt akartam megmutatni a őket). Ennél még a színt is én választhattam ki, bár elég vakon kellett döntenem, hat közül a nude-barna párosra esett a választásom (első ránézésre én ezt inkább a barna-arany kombónak mondanám, de ez mellékes). Csak nehezen bírtam ki, hogy ne nyúlkáljak bele azonnal.

Második nyereményem pedig a körömlakk volt, ennél viszont már nem volt választási lehetőségem, ezért kicsit féltem, milyen színt fognak küldeni. Amikor kibontottam a bubis borítékot, nagyon megörültem, egy gyönyörű rózsaszínes-barackos lakkal találtam szemben magam. Tudom, a képen narancssárgásnak látszik, de csak este jutottam el a postára, a lámpa fénye pedig erőteljesen torzít. Alig várom, hogy mindkettőt kipróbáljam, természetesen lesz róluk teszt bejegyzés is. Melyikre lennétek először kíváncsiak?

You May Also Like

6 megjegyzés

  1. Én a szemhéjpúderre :) és gratulálok a nyereményedhez!

    VálaszTörlés
  2. Hmm engem mind kettő nagyon érdekelne! Rég vettem utoljára s-he lakkot...még a régebbi kiadásból van...

    VálaszTörlés
  3. Jaj de jók! Gratulálok! :) Tényleg mindkettő jó, nem tudok dönteni. De legyen akkor a szemhéjpúder. :)

    VálaszTörlés
  4. én elsősorban a szemhéjpúderekre vagyok kíváncsi :)

    VálaszTörlés
  5. Gratula! :) Engem a lakk érdekel, ofkorsz, nem is meglepő. :D

    VálaszTörlés
  6. De jó, gratula a nyereményekhez, engem is a körömlakk érdekel inkább. :-)

    VálaszTörlés