• Főoldal
  • Rólam
  • Kontakt
  • Aktuális együttműködés
    • Avon
    • Krémvarázs
    • Manzara

Wish for beauty

Eredetileg nem ez volt a terv, a végét cikkcakkosra szerettem volna, de így is örülök, hogy tanulás mellett ennyire volt időm, nem most akartam ezzel kísérletezni.


Alapnak a Catrice Sold out for ever (240) lakkot használtam két rétegben, erre jött a fehér francia körömvég szintén két rétegben, végül pedig egy átlátszó fedőlakk, hogy egységes legyen az egész. Az utóbbi mintha egy kicsit buborékos lenne, de a képeken ez nem is igazán látszik. Próbáltam több szögből is lefényképezni, hogy visszaadja az eredeti színét, de ez még mindig lehetetlen vállalkozás (így utólag elég hupikék törpikékes). Egy nagy baj van vele, nem nagyon akar megszáradni, így órákkal később is deformálódik a lakk, ha belenyúlok.

 

Jelentem, a lábamon pedig a körömfestés nagyon jól bírja, több mint egy hete festettem ki és csak a nagylábujjak vége van egy picit megkopva, pedig kapott rendesen (tengerparti homok). Ennek ellenére majd oda is valami újat szeretnék.
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Mióta megszagoltam a Balea nyári limitált kiadásos sárgadinnye illatú testápolót, azóta arra vágyok. De jelenleg (sajnos) nincs rá szükségem, mert még van bőven a többiből és nem akarok halmozni. Úgyhogy eldöntöttem, megveszem a tusfürdőt, aminek ugyanolyan finom illata van. Az összetevők se olyan vészesek, mint amilyenre eleinte számítottam, mondjuk ezt már a vásárlás előtt alaposabban szemügyre vettem.


A másik Balea termék a Creme Öl Dusche Peeling Indian Chai testradír. Szintén limitált kiadás, tegnap a harmadik DM üzletben sikerült csak beszereznem. Ezt már tegnap este ki is próbáltam. Nem akarok egy alkalom után véleményt írni róla, de már tudom, imádni fogom.
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Nah hát én jó pár helyen körbenéztem már kis kiszerelésű törlőkendőkért konkrétan az utazáshoz, de vagy nagyon nem tetszettek az összetevők, vagy csak nagy csomagolásban volt, vagy nem voltam elégedett az árával. Aztán eszembe jutott, hogy a múltkor láttam jó áron a Müllerben, utána is néztem krémmánián, de nincs fent róla semmi (még a márkáról se). Sebaj, azért múlthét kedden direkt emiatt elbicikliztünk a Müllerbe, mert másnap már utaztunk.


Imádom, hogy direkt van olyan részleg (mint most a legtöbb drogériákban), hogy kozmetikumok utazásra, szinte minden kapható már miniatűr kiszerelésben. Egyből meg is találtam, felkaptam és vittem fizetni. A bolt bejáratánál vettem észre, hogy ez nem frissítő vagy arctisztító, hanem intim törlőkendő. Kicsit bosszankodtam, de úgy voltam vele, hogy akkor testre is biztos alkalmas lesz. Aztán egyenként megkerestem az összetevőket, ide össze is gyűjtöttem. Nem mondanám, hogy tetszett a látvány. Pont azért nem mertem megvenni ezt a Balea arctisztítót, mert nem voltak fent az összetevői, így utólag viszont lehet jobban jártam volna azzal.


A kis csomagolás 10 darabot tartalmaz, ami pont megfelelő utazásra, egy kisebb táskában is könnyen elfér. A tetején átlátszó visszazáró fólia van, ami az eddigi használat után is jól ragad. A lapocskák nem túl nagyok, egy használatra pont megfelelő a méretük. Szerintem nem elég nedvesek, a kezemben már 5 perc után teljesen megszáradtak. Magával az anyagával semmi probléma, nem túl erős, nem érdes, így nem bántja a bőrt. Az illata nem kellemetlen, inkább csak szokatlan.


Először kézfertőtlenítő helyett használtam, erre azonban nem alkalmas, mert hiába tisztítja a kezet, elég ragacsos érzést hagy maga után, amit kimondottan utálok (hogy lehetne valami tiszta, ha ragacsos). A test többi részén viszont ezt nem éreztem, úgyhogy egy gyors tisztító áttörlésre megfelel, bár frissítő hatást ne igazán várjunk, mégis csak egy intim törlőkendőről beszélünk. Aztán egyik este arctonik helyett használtam, igazából ez volt az eredeti célom is. Féltem, hogy csípni fog, de semmi probléma nem volt. Hosszabb távú hatásáról nem igazán tudok nyilatkozni, mivel csak párszor használtam. Nem volt rossz, de nem is hagyott bennem igazán mély nyomot. Nem hinném, hogy újra fogom venni, ha elfogyott, inkább keresek valami mást helyette.

Ti használtok valamilyen arctisztító vagy frissítő kendőt, pláne ilyen nagy melegben?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Nem győzök bocsánatot kérni, hogy ennyire nem vagyok, de esküszöm, ez az eddigi legnehezebb vizsgaidőszakom. Még hátravan három vizsgám, ráadásul holnap elutazok és csak hétfőn jövök haza. Holnap még lesz egy szóbelim is, úgyhogy jelenleg arra tanulok teljes erőbedobással. Most egy kicsit pihenésképp szakítottam időt magamra és a blogra is.

Mivel elutazunk és repülővel megyünk (még sohasem ültem repülőn, úgyhogy izgulok), nem lehet nagy a csomag, ezért alaposan át kellett gondolnom, mit viszek magammal. A körömlakk természetesen nem került bele ebbe a minimál konfigurációba, így olyanra kellett festenem a lábkörmöm, ami remélhetőleg tartós, de mégsem látszik meg, ha véletlen lepattogzana (a kezemen szerintem ki se festem, sőt lehet le is vágom). Eleve francia manikűrre gondoltam, amit egyből el is vetettem: pont a körömvég az első, ahol lejön a lakk. Szívem szerint valami élénket raknék, de végül egy szolid nude árnyalatnál maradtam, amit egy kis ezüst csillámmal dobtam fel. Így az egész ezüstös hatást kelt.


A nude az Essence Nude it! (70) árnyalata, ami már nagyon be volt sűrűsödve, így nem volt kenhető állagú, ráadásul egy nap után lepattogzott a kezeimről. Most felhígítottam, de nem volt itthon körömlakkhígító, így a körömlakklemosóra kellett fanyarodnom (bár nekem régebben se tette tönkre a körömlakkjaimat). Direkt ma festettem ki, így a holnapi nap folyamán még tudok variálni, ha mégse lenne tartós. Mivel az ezüst csillámos lakk tus ecsetű, így egy szivaccsal vittem fel, végül pedig még egy átlátszó réteggel fedtem be.



A végeredmény pedig így néz ki. Nagyon nehéz normális képet készíteni lábról, mert mindig úgy nézett ki, mintha a kezemen gnóm ujjak lennének :D Kicsit látszik, hogy pontatlan a festés, de zuhanyzásnál lejön a körömágybőrről, szóval ez nem probléma.
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Mivel az utóbbi időben tényleg állandóan csak tanulok, nincs időm semmilyen körmöt készíteni, úgyhogy vasárnap egy sima francia manikűrnél maradtam.


Nagyon szeretem, mert amilyen egyszerű, olyan nagyszerű, szép és szolid, mégis elég nőies és olyan ápolt hatást kelt. Vizsgákra amúgy is jobb egy szolid köröm.

Mivel ötödik napja van rajtam, néhány helyen már megkopott, de nem szerettem volna leszedni, ezért kijavítgattam egy kis fehér lakkal és hogy ez ne legyen feltűnő, egy kis ezüst csillámot raktam a végére fedésképp. Így még plusz pár napot ki fog bírni :)

Share
Tweet
Pin
Share
1 megjegyzés
Mostanában annyira nincs időm semmire, nagyon be vannak sűrítve a vizsgáim (heti 2-3 vizsga, ráadásul elég nehezek). Néha egy rövidebb ruhavásárlást azért be tudtam iktatni pihenésképp, most ezt a pár darabot szeretném bemutatni. Ennél tartalmasabbat sajnos most nem igazán tudok nyújtani.


Még két hete néztem ki egy fehér rövidnadrágot, amiért eddig nem is tudom miért nem mentem vissza. Természetesen már elfogyott, de az eladó nagyon kedves volt és keresett nekem a méretemben egy másik fazonút. Ez is nagyon tetszik, talán még jobban is jártam vele. Felvéve passzos, ráadásul sztreccses anyagú, ami azért fontos, mert az összes nadrág egy-két felvétel után kinyúlik rajtam (mosás után persze megint jó). Kaptam hozzá egy aranyos kis övet is.

Ott akkor kinéztem egy egyszerű pólót is, jó kis élénk rózsaszín (pink, bár utálom ezt a szót) volt, valamiért mégsem próbáltam fel. Délután visszamentem érte, mert rájöttem, hogy mégis csak kell, úgyis szükségem van még ujjatlan pólókra. De már egy darab sem volt belőle, pedig csak fél nap telt el.


Ezt a ruhát felsőként vittem be a próbafülkébe, csak ott tudatosult bennem, hogy ez valójában egy ruha. Annyira jó a mintája, bár hátul teljesen fehér, ezért kicsit átlátszó. Amikor megláttam magamon, tudtam, hogy egyszerűen kell. Szerintem 1700ft-ért amúgy is kár lett volna otthagyni.


Ez a topp pedig a C&A-ból van. A képen kéknek látszik, pedig inkább türkizzöld (olyan bosszantó, hogy a színeket nem lehet normálisan megörökíteni). Annyira feldobja az a sok kis pötty. Gondolkoztam a feketén is, mert nem nagyon van fekete felsőm, a színes rövidnadrágaimhoz pedig szükségem lenne rá. Megpróbálok legközelebb céltudatosan, csak fekete pólót venni. Lehet, visszamegyek még a feketéjéért, pedig nem szeretek két ugyanolyan, csak más színű ruhát venni. Mondjuk magamat ismerve, mire visszajutok venni egyet, már nem lesz a méretemben.
Share
Tweet
Pin
Share
4 megjegyzés
Újabb bejegyzések
Régebbi bejegyzések

A blogger

About Me

Szeretem, ha vörösre festi a hajam a napsugár.


wishforbeautyblog@gmail.com


Tovább

Social media

  • facebook
  • instagram
  • twitter
  • bloglovin
  • pinterest
  • email

Címkék

  • Elfogytak
  • HAUL
  • Inspiráció
  • Instagram
  • Kedvencek
  • Személyes
  • Teszt
  • Wish list
  • Életmód

Archívum

  • ►  2022 (2)
    • ►  március (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (18)
    • ►  december (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2020 (20)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2019 (45)
    • ►  december (3)
    • ►  november (4)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (5)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2018 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (1)
  • ►  2017 (26)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  július (2)
    • ►  május (4)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ►  2016 (33)
    • ►  december (1)
    • ►  október (4)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (4)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (3)
    • ►  január (7)
  • ►  2015 (60)
    • ►  december (1)
    • ►  november (4)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (9)
    • ►  április (11)
    • ►  március (9)
    • ►  február (8)
    • ►  január (5)
  • ►  2014 (131)
    • ►  december (2)
    • ►  november (11)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (12)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (5)
    • ►  június (11)
    • ►  május (17)
    • ►  április (15)
    • ►  március (12)
    • ►  február (11)
    • ►  január (14)
  • ►  2013 (148)
    • ►  december (10)
    • ►  november (13)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (8)
    • ►  június (15)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (9)
    • ►  február (13)
    • ►  január (14)
  • ▼  2012 (106)
    • ►  december (14)
    • ►  november (11)
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (16)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (12)
    • ▼  június (6)
      • Nail of the Day
      • Balea tusfürdők
      • Bella Intimate wet wipes
      • Pedikűr
      • Nail of the Day - Francia köröm
      • RuHaul
    • ►  május (9)
    • ►  április (10)

Rendszeres olvasók

Instagram

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

������ ☾ (@daily_dii) által megosztott bejegyzés

Created with by ThemeXpose | Copy Blogger Themes