(Aktuális) arcápolási rutinom

by - január 05, 2016
Még a blog kezdetén (anno 2012-ben) volt egy arcápolási rutinnal kapcsolatos bejegyzés, de az évek során cserélődtek a termékek, sőt kis mértékben maga a gyakorlat is megváltozott. Ezzel a bejegyzéssel egyébként várni akartam addig, amíg el nem kezdem a kémiai hámlasztást, de erre tavaly sem került még sor, ezért inkább erőt vettem magamon és összeszedtem a jelenleg használt, arcra való termékeimet.

Az arcápolás alapját a jól ismert tisztítás-tonizálás-ápolás hármas adja, amiból az utóbbi időben én a tonikot teljesen elhagytam. A bőröm egyszerűen nem igényelte és inkább a megfelelő tisztításra és ápolásra helyeztem a hangsúlyt. A kevesebb több elvelt követve még most sem használok túlzottan sok terméket, mert feleslegesnek tartom. Mindemellett nagyon megválogatom, mit is viszek fel az arcomra.


Először is a sminket külön a szemre kifejlesztett lemosóval szoktam eltávolítani. Jelenlegi kedvencem a RIVAL DE LOOP olajmentes szemfesték lemosója (549ft, 100ml), ami maradéktalanul távolítja el a szemsminket. Nem csíp, nem irritál, az összetevői pedig meglepően szépek. Mivel olajmentes, nem hagy maga után semmilyen kellemetlen réteget. A BALEA Med ultra szenzitív arctisztító géljével (699ft, 150ml) csak ezután mosom át az arcom. Ezt egyébként akkor is használom, ha esetleg nem viseltem aznap alapozót/sminket, hogy eltávolítsam a napi szennyeződést, elhalt hámsejteket. Kíméletesen, de hatékonyan tisztít, nem szárít, miközben friss és üde arcbőrt eredményez. A képen ugyan nem szerepel, mert mostanában ritkán veszem elő, de megemlíteném még a BALEA Soft & Clear krémes bőrradírját (899ft, 150ml) is. Főleg kritikus gyulladás esetén vetem be, hogy mihamarabb megszűntesse azt.

Az arctisztítás után jöhet az ápolás. Az ALVERDE Zell Aktív szérumát (1399ft, 30ml) nagyjából fél éve, még nyáron kezdtem el használni, ami azóta szépen beépült a mindennapi rutinomba. Előtte még sosem volt dolgom ehhez hasonló arcápolóval, de hamar megszerettem könnyed állaga és hatása miatt. Használatával sokkal szebb a bőröm összképe, minimális hidratálóhatása pedig az én kombiált bőrömnek átlagos hétköznapokra tökéletesen megfelel. Azért vannak alkalmak, amikor erősebb hidratálásra van szükségem, ekkor a BABYLOVE Ultra Sensitive pelenkakiütés elleni védőkrémét (699ft, 100ml) veszem elő. Egy elég nehéz krémről van szó, így egy este alatt rendbe is hozza a száraz foltokat, valamint cink-oxid tartalma a gyulladt, pattanásos bőrnek is jót tesz.

A reggeli rutinom ennél lényegesen egyszerűbb (igen, még ennél egyszerűbb is lehet), csupán langyos vízzel arcot mosok, majd egy kicsit permetezek a RIVAL DE LOOP hydro aqua spray arcpermetéből (499ft, 75ml), amit egyébként még nyárra vettem. Ez frissítő hatású, aloe vera tartalma elvileg ápolja az arcbőrt, nem utolsó sorban pedig gyorsan beszívódik, így smink alá is tökéletes.

Mint azt a bejegyzés elején már említettem, ezt a rutint mindenképp szeretném majd egy kémiai hámlasztóval is kiegészíteni, valamint egy ideje erősen gondolkozok szemkörnyékápoló beszerzésén. Az előbb felsorolt termékekek viszont mindenképp maradnak - már ha nem győz felettem a kíváncsiságom -, mert tényleg maximálisan meg vagyok velük elégedve, ár-érték arányban pedig számomra verhetetlenek.

Nektek milyen arcápolási termékek váltak be?

You May Also Like

4 megjegyzés

  1. A hibiszkuszos szérumot én is használom és nagyon szeretem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy neked is bevált, én is tényleg nagyon megszerettem :)

      Törlés
  2. Hámlasztani én is szoktam, csodát nem csinál, de valamivel szebb a bőrképem és az AHA főleg szépen lehúzza a gyulladásokat. Babylove lemosóm van, a menta kupakos, Bioderma Light arckrémet szoktam használni és a Sensibio micellás vizet, szóval nálam ennyire alap a rutin. Fényvédőből szintén Biodermát használok, a Kid spriccelős nyáron eléggé hidratál, télen azért kell hozzá a hidratáló. Nekem nincs szemkörnyékápolóm, oda is a hidratáló krémet kenem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rengeteget gondolkoztam a micellás vizen (a Baleásat már majdnem meg is vettem), de rájöttem, abszolút megvagyok nélküle - talán egyszer győz a kíváncsiságom. A fényvédőt jó, hogy említed, nyárra be kell szereznem egyet :)

      Törlés