• Főoldal
  • Rólam
  • Kontakt
  • Aktuális együttműködés
    • Avon
    • Krémvarázs
    • Manzara

Wish for beauty

Idén az eddiginél talán még lelkesebben 'készültem' az őszre, ráadásul igen hamar elkapott ez az igazi őszi hangulat. Feltehetőleg ennek köszönhető, hogy már szeptember végén tudom, melyek is azok a körömlakkok, amiket ebben az évszakban úgymond előnyben fogok részesíteni.


A birtokomban lévő körömlakkok közül választottam ki azt az ötöt, amit a legsűrűbben fogok elővenni - vagy vettem elő már eddig is. A színek (és finisek) összeválogatása elég egyhangúnak tűnhet, de nincs mit tenni, ebben az időszakban ezekhez a meleg tónusú, barnás-vöröses árnyalatokhoz vonzódom, amik jól reprezentálják a természet színeit. A krém finis pedig még mindig a gyengém, ezen nincs mit ragozni. Bevallom, szívem szerint még egy meleg tónusú padlizsán lila lakkot beszereznék, de nem szeretek halmozni, így ez egyelőre várat magára.


#1 - Max Factor Glossfinity (155) Burgundy Crush (teszt)
A sort kezdeném is az abszolút, mindenkori első helyezettel, ami a Max Factor Glossfinity családjába tartozó Burgundy Crush nevet viselő (milyen meglepő) burgundi körömlakkja. Anno a meseszép színe csábított el, de csak Glamour napokon 50%-os kuponnal mertem megvenni. Azóta úgy vagyok vele, hogy a teljes árát is megfizetném: csodás krémes állag, szép fényesre szárad, tartós.. egyszóval tökéletes!

#2 - S.he Stylezone 329 (teszt)
Az öt közül két szempontból is kakukktojás, ugyanis ő az egyetlen, ami nem krém finisű és neki a leggyengébb a fedése is, ami a híg állagából adódik. (Én körömre két rétegben viszem fel, a stick-en azonban három rétegben láthatjátok.) Egy igazán kellemes, rezes avar színről van szó, tele apró csillámokkal, amik viszont a körmön már nem érvényesülnek.

#3 - Golden Rose Rich Color 78
Teljesen véletlenül botlottam bele neten ennek a lakknak a tesztjébe, és amint megláttam, fel is került a listámra, ugyanis idén ősszel ehhez a színhez vonzódom leginkább. Ami kifejezetten meglepett, hogy akár egy vastag rétegben is tökéletesen fed, két rétegben viszont sokkal szebb eredményt (színt) érhetünk el. Nagyon szeretem a krémes állagát, a széles lapított ecsetét és a tartóssága is kíváló. Az eddigi Golden Rose tapasztalatokból adódóan egyből a Rimmel alap- és fedőlakkommal használtam (egyszerűen tökéletes párost alkotnak!), így a hatodik napon kezdett csak kopni a körömvégeknél, addig tökéletesen bírta. Nálam versenybe szállt az év körömlakkja címért.

#4 - Rimmel Salon Pro Kate Moss (237) Soul Session
Az új Rimmel Kate Moss Nude kollekció darabja, amiből a hozzám került 237-es egy rózsaszínes nude árnyalat (kicsit olyan tüdőszínű). Egy rétegben szép fényt ad a körmöknek és így egyébként el tudom képzelni akár francia manikűr alapjaként is, két rétegben viszont már megállja a helyét. Az itt felsorolt öt lakk közül egyébként ő a legfinomabb árnyalat, amit teljes mértékben munka és iskola kompatibilisnek tartok.

#5 - S.he Stylezone 324
Szintén nem rég került hozzám ez a körömlakk, de nem volt nehéz azonnal megszeretni. Már-már inkább kávés barna, taupe, de nekem még belefér a nude kategóriába - valahol 'rosy taupe'-nak olvastam és talán ez a tökéletes meghatározás, ugyanis napfényben van benne valami plusz, ami miatt imádom. A szokásos S.he minőséget kapjuk, viszonylag híg állag, de két rétegben tökéletesen fed, gyorsan szárad és a tartósságával sincs kifogásolnivalóm.


Nektek mi a kedvenc körömlakkotok ősszel?
Share
Tweet
Pin
Share
3 megjegyzés
Ősszel valahogy mindig erősebb késztetést érzek arra, hogy új darabokkal bővítsem a ruhatáramat. Talán nyitottabb is vagyok az újdonságokra és az aktuális trendekre, mint általában. Emellett úgy érzem, ebben az időszakban tudom kihozni magamból a maximumot, már ami az öltözködést illeti. Bátrabban viselem a különböző anyagokat, színeket és mintákat. Az örök klasszikus arany-fekete páros magától értetődő, de imádom megjeleníteni az öltözködésemben az ősz színeit is. Hamarosan itt vannak azok a bizonyos kuponos napok is, a mostani lista már félig ennek a szellemében íródott.


#1 - Táska
Munkába menet majd búcsút inthetek a nyáron annyira kedvelt kistáskáimnak és mivel csak egy nagy pakolósom van, ideje egy másikat kerítenem mellé. Tavasszal már említettem, hogy fekete táska után kutatok, de még mindig nem találtam meg az igazit. Ez a bézs fekete díszítéssel viszont könnyen lehet, hogy felváltja a fekete táska iránti vágyakozásomat (és már megint az esztétikumot helyezem a praktikum elé), de még ez se biztos, hogy megfelel az igényeimnek méretügyileg.
H&M kézitáska, 6990ft

#2 - Karóra
Kizárólag fehér karóráim vannak, őszre pedig talán nem ártana egy fekete szíjas a készletembe. Ez a Daniel Wellington karóra egy álom (Classic Sheffield 36mm), anyagilag viszont kész csőd lenne - holott egy minőségi karórába érdemes lehet befektetni. Valószínűleg egy olcsóbb verzió fog hozzám vándorolni, de addig sem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi lenne, ha az enyém lenne.. :)
Daniel Wellington karóra, 199$


#3 - Szőrme mellény
Már tavaly is szemezgettem a szőrme mellényekkel, de egyszerűen nem tudtam volna beépíteni a ruhatáramba. Mostanában viszont megint egyre többet fantáziálgatok és egyre jobban el tudnám képzelni magamon.
H&M műszőrme mellény, 9490ft

#4 - Cipő
Cipők terén egy kicsit el vagyok veszve, ugyanis még magam sem tudom, pontosan milyet is szeretnék. A legfontosabb paraméter, hogy lapos talpú és kényelmes legyen. Eredetileg mindenképp bokacsizmát szerettem volna, de megint a tornacipő fazonhoz húz a szívem és kora ősszel egy slip on tökéletes lenne.
H&M fekete slip on, 5990ft


#5 - Kalap
A kalap kicsit kakukktojás, ugyanis leginkább ésszerűtlen vágyakozásnak mondanám, mivel nem hinném, hogy túlságosan is jól állna az a fajta, ami nekem tetszik. De olyan jól mutat, mint kiegészítő, hogy nem hagyhattam le a listáról.
H&M kalap, 6990ft

#5 - Pénztárca
Van egy nagy tárcám, amit imádok, de világos színe lévén a másfél év alatt rendesen összekoszolódott, megtakarítani viszont nem lehet, mert akkor a színe is fakul (és már kopni is elkezdett). Nagyon szeretnék hasonlót, mint amim van - steppelt mintás, rengeteg kártyatartó résszel - csak fekete kivitelezésben, lehetőleg arany cipzárral.
Stradivarius pénztárca, 3995ft

Az utóbbi időben szinte csak farmernadrágot vagyok hajlandó hordani, szokásomhoz híven pedig ismét a H&M kínálatából szeretném beszerezni a legújabb darabot. Például egy high ankle fazont vagy ismét a jól bevált sima skinny-t. Amivel pedig a legnehezebb dolgom van mostanában, azok a felsők, de nem adom fel, folyamatosan keresem a ruhatáram jövőbeni darabjait. Talán egyszer elégedett leszek a szekrényem tartalmával :)

Nektek mi szerepel a(z őszi) kívánságlistátokon?
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
Ha már arra odafigyelünk, napközben mint kenünk az arcunkra (krémek, alapozók), miért lenne ez másképp a lemosókkal? Ennek tudatában kutattam egy olcsóbb alternatíva után és találtam rá a legújabb 'mindentől mentes' áldozatomra, a Balea Med arclemosójára. A termék nem tartalmaz szilikont, illatanyagot, illóolajokat, paraffinolajat, színezéket, valamint tartósítószert. A Balea Med vonala speciálisan az érzékeny, allergiára hajlamos bőrre lett kifejlesztve, melynél a termékek alapját egy a különösen érzékeny bőrre kifejlesztett hatóanyag komplex adja, ami amellett, hogy nyugtatja és gyengéden ápolja a bőrt, ellensúlyozza a bőrirritációt és erősíti a bőr védelmi funkcióját.


A praktikus tubusos kiszerelés (masszív puha műanyag, jól záródó kupakkal) óriási mennyiséget rejt (150 ml). Az átlátszó folyékonyabb gél állagú lemosónak a csomagolásban kicsit alkoholos szaga van, holott az összetevői között az nem szerepel. Használat közben azonban ez egyáltalán nem érződik, ilyenkor abszolút semleges és illatmentes.

'A Balea med ultra szenzitív arctisztító gél kíméletesen tisztítja az érzékeny és irritációra hajlamos bőrt. Az enyhén habzó receptúra eltávolítja a szennyeződéseket és sminket. A természetes bisabolol előkészíti a bőrt a későbbi ápolásra. A B5-provitamin megelőzi a bőr kiszáradását, és kellemes, ápolt bőrérzetet biztosít.'

Water / Aqua  ,  Glycerin h  0 0 ,  Cocamidopropyl Hydroxysultaine ti  ,  Methylpropanediol  ,  Sodium Acrylates / C10-30 Alkyl Acrylate Crosspolymer ,  Sodium Chloride  ,  Panthenol v  0 0 ,  Bisabolol gy  ,  Sodium Cocoamphoacetate ti  ,  Polyglyceryl-4 Caprate eu  ,  Coco-Glucoside ti  ,  Glyceryl Oleate eo I eu  ,  Glyceryl Caprylate eo I eu  ,  Sodium Methyl Cocoyl Taurate ti  ,  Ethylhexylglycerin  ,  Citric Acid kh ,  Hydrogenated Palm Glycerides Citrate eo  ,  Tocopherol a I v  2 2 
forrás: krémmánia

Főként az esti arcápolási rutinomba épült be, reggelente nagyon ritkán használom, csak ha túl zsírosnak érzem a bőrömet. Egy nagyobb borsónyi mennyiséget oszlatok el a tenyeremben, majd alaposan átmosom vele az arcom. Minimálisan habzik, de jól tisztít, eltávolítja a napi szennyeződést és az alapozót is (erősebb sminknél, alapozónál picit nagyobb mennyiséget használok). A szememet és szemkörnyéket nem csípi - egyszer kénytelen voltam ezzel lemosni a szempillaspirált és szerencsére nem okozott irritációt -, de azért szemfesték lemosót külön használok. Friss, tiszta érzetet hagy maga után és nem szárít. Nekem tökéletesen bevált, így az újravásárlását is fontolgatom. Teljes áron egyébként 699ft-ért juthatunk hozzá, ami igencsak jutányos ár, ha a minőséget és mennyiséget is figyelembe vesszük.

Ti mit használtok jelenleg a napi arctisztításra?
Share
Tweet
Pin
Share
10 megjegyzés
Anno, még két éve volt egy hasonló őszi tag bejegyzés a blogon, idén viszont úgy dönöttem, összeállítom a saját kérdéssoromat. A tag megalkotása közben  Agnes Obel - Philharmonics albumát hallgattam, ami változatlanul a legősziesebb zene számomra. Ha van kedvetek, töltsétek ki ti is, a forrás megjelölést pedig megköszönöm :)


Mi a kedvenc árnyalatod ősszel?
Idén egyre jobban a mályva felé húz a szívem, de nagyon szeretem a burgundi vöröset, mustársárgát és a természetes, nude színeket. No meg a fekete-arany párost.

Kedvenc ruhadarab?
Egyértelműen kendők! Eddig szinte minden évben becsúszott egy új kendő, tavaly pontosan ezért megálljt kellett parancsolnom magamnak. Mivel viszont ilyen ügyesen tartottam magam az elveimhez, jutalomként már be is szereztem a legújabb darabot. Egyébként még műbőrdzsekit hordok legszívesebben a mindennapjaimban.

Milyen kiegészítőt viselsz ilyenkor szívesen?
Karkötők, óra és fülbevaló. A nyakláncról a kendő, a gyűrűről pedig a hideg miatt általában inkább lemondok.

Melyik a kedvenc sminkterméked?
Ősszel sminkek terén a nude színekhez vonzódom, valamint a mályvás-lilás árnyalatokhoz. A rúzsokkal egyre bátrabban kísérletezgetek és szeretném megtartani ezt a jó szokásomat a jövőben is. A napokban már előszeretettel viseltem például az Avon Indulgence Rose bouquet árnyalatát, ami tökéletes választás lesz a szürke hétköznapokon.


Hidratálás?
Mindenek felett. Ráadásul nem csak a testápolókra szorulok rá erőteljesen, a csípős reggeleknek és a szélnek köszönhetően az arcom és a kézfejem is igényli az extra ápolást.

Mi a kedvenc illatod az évszakban?
Leginkább a fahéjas, almás és tipikus őszi illatokat, parfümök terén pedig szintén a fűszeresebbeket preferálom ilyenkor.

Mit szeretsz a leginkább az őszben?
Az őszi természetet, az illatokat, színeket. A felhők között átszűrődő napfényt, ami melengeti az arcomat. Sült gesztenyét, a különböző ízesítésű forró teákat, almás pitét. Mindent, ami elengedhetetlen a tipikus őszi kellemes hangulathoz!

Min változtatsz ilyenkor a szépségápolási szokásodban?
Nagy változás inkább a színekben van, szívesebben nyúlok például a sötétebb körömlakkok (és most már rúzsok!) után. Valamint mélyebb hidratálás veszi kezdetét, mint ahogy azt az előbb is említettem. Idén pedig végre szeretném kipróbálni a kémiai hámlasztást is.
Share
Tweet
Pin
Share
8 megjegyzés
Ugyan a naptár szerint már véget is ért a nyár, az időjárás nem ezt igazolja. Így még egészen aktuálisnak tartom, hogy megosszam veletek a Sundance napozás utáni aloe vera géljéről kialakított véleményemet. Először muszáj megemlítenem, hogy mennyire fontos a fényvédelem. Szerencsére egyre többen használnak naptejet és odafigyelnek bőrük megfelelő védelmére. 'Balesetek' azonban mindig vannak, ha valamilyen oknál fogva nem tudjuk megelőzni a bajt és sikerül leégnünk, hasznos segítséget nyújtanak a különböző magas panthenol és aloe vera tartalmú termékek. Idén a városi sétákra is előszeretettel kenegettem magam naptejjel, sajnos azonban még így is volt, hogy sikerült megpirosodnom, ilyenkor - és egyébként minden napozás után - nagy segítség volt számomra a Sundance napozás utáni gélje.


A zöldes, ragacsos gélből nem érdemes egyszerre túl sokat felvinni, ugyanis akkor nem szívódik be teljesen és egy idő után olyan, mintha a kosz hámlana rólunk. Célszerű inkább naponta többször, de vékony rétegben használni. Mivel egész hamar beszívódik, ezért akár már a strandon is (zuhanyzás után) bátran használhatjuk, és szerencsére egyedül csak a tenyérben hagy maga után ragacsos érzést. A 300 ml kiadós mennyiség, a pumpás fejjel könnyedén és kényelmesen adagolhatunk. Mivel könnyen terül, nem kell belőle sok (és ismétlem, felesleges vastagon kenni), így sokáig elég - idén körülbelül a felét sikerült elhasználni. Számomra az illata is kellemes, bár sajnálom, hogy a parfüm szerepel az összetevői között. Az aloe vera tartalmú gél nem csak hűsít, nyugtatja és azonnal enyhülést hoz a kipirosodott bőrnek. Viszont a testápolót nem váltja ki, mély hidratáló hatásról nem tudnék beszámolni, persze nem is ez a funkciója.

Összességében hálás vagyok ennek az aloe vera gélnek, amely elvileg még segít is a bőr szép és hosszan tartó napbarnított színének megőrzésében. Megemlíteném még, hogy páromon is teszteltem, aki  kimondottan fehér bőrű és többször is leégett, két-három használattal viszont sikerült elérni, hogy szépen bebarnuljon és nem hámlott le a bőre.

Ti használtok valamilyen napozás utáni terméket?
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
Újabb bejegyzések
Régebbi bejegyzések

A blogger

About Me

Szeretem, ha vörösre festi a hajam a napsugár.


wishforbeautyblog@gmail.com


Tovább

Social media

  • facebook
  • instagram
  • twitter
  • bloglovin
  • pinterest
  • email

Címkék

  • Elfogytak
  • HAUL
  • Inspiráció
  • Instagram
  • Kedvencek
  • Személyes
  • Teszt
  • Wish list
  • Életmód

Archívum

  • ►  2022 (2)
    • ►  március (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (18)
    • ►  december (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2020 (20)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2019 (45)
    • ►  december (3)
    • ►  november (4)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (5)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2018 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (1)
  • ►  2017 (26)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  július (2)
    • ►  május (4)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ►  2016 (33)
    • ►  december (1)
    • ►  október (4)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (4)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (3)
    • ►  január (7)
  • ▼  2015 (60)
    • ►  december (1)
    • ►  november (4)
    • ►  október (1)
    • ▼  szeptember (5)
      • Körömlakkok őszre
      • Gardróbfrissítés ősszel
      • Balea Med ultra szenzitív arctisztító gél
      • Beauty Tag #12 Hello autumn!
      • Sundance napozás utáni gél
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (9)
    • ►  április (11)
    • ►  március (9)
    • ►  február (8)
    • ►  január (5)
  • ►  2014 (131)
    • ►  december (2)
    • ►  november (11)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (12)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (5)
    • ►  június (11)
    • ►  május (17)
    • ►  április (15)
    • ►  március (12)
    • ►  február (11)
    • ►  január (14)
  • ►  2013 (148)
    • ►  december (10)
    • ►  november (13)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (8)
    • ►  június (15)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (9)
    • ►  február (13)
    • ►  január (14)
  • ►  2012 (106)
    • ►  december (14)
    • ►  november (11)
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (16)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (12)
    • ►  június (6)
    • ►  május (9)
    • ►  április (10)

Rendszeres olvasók

Instagram

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

������ ☾ (@daily_dii) által megosztott bejegyzés

Created with by ThemeXpose | Copy Blogger Themes