8/18/2015

Autumn 'to do list'

Végre megérkezett a hűsítő eső, így egy kicsit fellélegezhetünk a nagy meleg után. Habár tudom, nehezen fogom elengedni a nyarat, valahogy az utóbbi pár napban mégis inkább az őszre készültem lelkileg, ami talán korainak tűnhet, de pontosan két hét múlva már szeptembert fogunk írni. Ezzel pedig együtt jár, hogy lassan jönnek az évszaknak megfelelő ködös, esős napok, amikor nem szívesen mozdulunk ki otthonról. De ezt az időt is hasznosan tölthetjük el, csak meg kell találnunk a számunkra megfelelő elfoglaltságot.

Elő a könyvekkel!
Nincs is jobb, mint egy puha takaróval és egy csésze meleg teával bekuckózva olvasni. Ha időjárástól függetlenül te is oda vagy a könyvekért, akkor ideje a nyári, strandhoz ideális könnyebb olvasmányokat valami komolyabbra, hosszabbra cserélni. Én például már neki is álltam - immáron harmadjára - A tűz és jég dala eddig megjelent köteteit újraolvasni.


Ruhaszortírozás
A rövidnadrágra, crop topra nagy valószínűséggel már nem lesz szükség ősszel, fürdőruhára pedig pláne nem. Így amint beköszönt az igazi ősz, érdemes a szekrény hátsó szekciójába elpakolni őket. Szelektálj! Ez a lépés egyébként arra is jó, hogy szemügyre vedd, mire is van szükséged a ruhatáradban, miből kell beszerezned pár új darabot és miből halmoztál fel sokat az évek során. Hamarosan úgyis jönnek a kuponos napok.

Teadélután a barátnőkkel
Ilyenkor már a teraszra kiülés és koktélozás sem az igazi, de helyette akár otthon is csinálhattok egy hangulatos teázást. Rengeteg különlegességet lehet már kapni füves vagy filteres változatban, amiket különböző módon ízesíthettek is. Vidám vagy szép bögrékkel, pár szem süteménnyel igazi csevegős csajos nap lehet belőle. De ugyanígy jó móka egy közös sütés is, az egész lakást betöltő süti illat mellett pedig a hidegebb napokon a sütő által nyújtott meleg is jól fog esni.


Légy kreatív!
Barkácsolj, újíts fel, készíts valami új lakásdekorációt, ékszert, bármit, amit eddig halogattál. Remek alkalom lehet például megtanulni kötni, hogy az őszi szezont a saját magad által elkészített sállal indítsd.

Wellness otthon
Én nyáron (de egyébként is) a zuhanyt preferálom, a hideg idő beköszöntével azonban kimondottan jól tud esni egy-egy kényeztető habfürdő. Már rengeteg olyan szépségápolási terméket lehet kapni, ami az otthoni 'wellness' élményét teszi lehetővé. Tegyél fel egy arcpakolást, gyújts gyertyát és hallgass valami lágy, nyugtató zenét. Így nem is olyan nehéz ellazulni, ugye? :)

Persze az ősz se mindig a komor arcát mutatja, érdemes kihasználni a napsütést és sétálni, vagy piknikezni egyet. Ez az egyik legszebb időszak a kirándulásra, csodáld meg a színes faleveleket és gyűjts terméseket. A lényeg, hogy keresd és lásd meg a szép oldalát az ősznek és ne hagyd, hogy a hangulatod borongóssá váljon!

(képek forrása: weheartit, pinterest)

Ti mivel foglaljátok el szívesen magatokat?

6 megjegyzés:

  1. Ősztől úgy érzem nem igazán lesz szabadidőm, de amúgy tetszett a poszt, olyan hangulatos...:D
    Viszont a tavalyi őszhöz nem kicsit kellemetlen élményem kötődik, szóval én leginkább a túlélésre fogok játszani - lehet nem is baj, hogy nem lesz túl sok szabadidőm...:D

    VálaszTörlés
  2. Már azt hittem én vagyok az egyetlen, aki készülget az őszre.....Mostanában a Pinteresten és Weheartit-on is őszi lakkokat, ruhákat és minden egyebet keresek.....
    Mondjuk én örülök az ősznek, már nagyon elegem volt ebből a dögmelegből. :) A bejegyzésed még jobban ráhangolt! ;)

    VálaszTörlés
  3. Én ezután a nyár után én már várom az őszt, ezek nagyon jó kis tippek, most még jobban én is ráhangolódtam erre:)

    VálaszTörlés
  4. Bár nyárimádó vagyok,de elolvasva a posztod rájöttem,hogy szükségem van erre az őszi időszakra.Nagyon jó kis tippek! Remélem egy csodás őszben lesz részed! :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm, lányok! Nagyon örülök, hogy tetszett nektek a bejegyzés :)

    VálaszTörlés
  6. Eddig nagyon nem éreztem ezt az ősz feelinget... Egy hete még azon szenvedtünk milyen dög meleg van, és csak a légkondis plázában bírtuk ezt az időjárást Pesten... Tegnap meg pulcsi és dzseki... Nekem is meg jött így az ősz érzésem... A ruhatár szelektálás nagyon ráférne már a szekrényeimre... :/

    VálaszTörlés