• Főoldal
  • Rólam
  • Kontakt
  • Aktuális együttműködés
    • Avon
    • Krémvarázs
    • Manzara

Wish for beauty

Elég sok idő eltelt a legutóbbi ilyen bejegyzés óta: akkor még javában tavasz volt, most pedig már szinte vége is a nyárnak. Az instagramos képek mégsem reprezentálják igazán az eltelt hónapokat, ugyanis a bloggal együtt valahogy ez a platform is háttérbe szorult - ami jobban belegondolva nem is olyan rossz dolog. Aki követ, az egy kis szeletet mégis kaphatott a hétköznapjaimból, ebből készítettem most nektek egy rövid kis válogatást.


A nyár sajnos elröpült és úgy érzem, nem sikerült kihasználnom annyira, mint szerettem volna. Habár próbáltam pozitív és lelkes maradni, ez nem mindig sikerült. De nem szeretnék panaszkodni, hiszem, hogy idővel megoldódnak a dolgok. Legalábbis minden erőmmel azon dolgozok, hogy túllendüljek ezen a kisebb válságon - az első lépést már meg is tettem, ugyanis újult erővel álltam neki a blognak, ami egyébként azzal kezdődött, hogy egy új, letisztult designt kapott.

Share
Tweet
Pin
Share
6 megjegyzés
Az utóbbi időben többször is előfordult, hogy a szokásos kettő helyett három havonta posztoltam az 'elfogytak' bejegyzést és azt vettem észre, az üres flakonok mennyiségét illetően ez az időintervallum célszerűbb is. Szóval most megpróbálok erre a negyedévente való összegzésre átállni és addig kerülgetni az üres, kiürült flakonokat. Most sikerült rendesen megcsúsznom még ehhez képest is, de terveim szerint ismét majd az adott hónap utolsó napján fognak megjelenni ezek a bejegyzések.


Nivea Styling spray extra strong
Még anno egy Nivea sport napon kaptunk ilyen kis kiszerelésű hajlakkot, amit nem igazán vittem magam utazásokra, így végül itthon került sor rá, hogy elhaszáljam. Nem lett a kedvencem, kicsit összeragasztotta a hajamat, amit kimondottan nem szeretek egy hajlakkban.

Nivea Smooth Sensation kézápoló száraz bőrre
A sok takarítás és legfőképp mosogatás miatt kénytelen vagyok most már rendszeresen kenni a kezem. Eleinte inkább csak az itthonról való elindulás előtt használtam ezt a krémet, ugyanis kisebb mennyiség esetén viszonylag hamar beszívódott a bőrbe, viszont egy nem túl kellemes réteget hagyott maga után. Estére egy gazdagabb krémet választottam, mellé viszont tökéletes kiegészítés volt.

Balea Med Ultra Sensitive sampon
Egyelőre még nem került ki róla tesztes bejegyzés, de tervben van egy másik samponnal való összehasonlítós poszt, így ami késik, nem múlik. Az összetevői miatt nagyon szerettem volna szeretni, eleinte még talán működött is a dolog, idővel viszont a fejbőrömet nem kímélte: helyenként apró száraz sebek keletkeztek és rettentően viszketett. Ezek eredményeképp pedig még egyre hamarabb is zsírosodott a hajtövem.

Balea Kókuszos és nektarinos tusfürdő
Majdnem egy teljes évet várt a szekrényben, hogy újra jó idő legyen és elővegyem egy nyári meleg napon - ugyanis az illata és (Balea tusfürdő lévén) a híg állaga miatt abszolút nyári tusfürdőről van szó. Nagyon kellemes, igazán barackos illata van, a kókusz csak megbújik a háttérben. Kivételesen még zuhanyzás után is, hosszabb ideig érződött a bőrömön. Eleinte úgy tűnt, gyorsan fogy, de ez abszolút betudható a napi kétszeri zuhanyzásnak.

Avon Naturals orchidea és áfonya tusfürdő
Nem is tudnám meghatározni, milyen illat dominál a tusfürdőben, mindenesetre nagyon kellemes, tavasszal imádtam használni. Néha viszont úgy vettem észre, mintha szárítaná a bőrömet.

Nivea Pure & Natural Action Jasmine Deo spray
Intenzív illata ellenére nagyon szeretem ezt a dezodort, a végén viszont mintha már nem működött volna olyan jól, nem volt velem 'kompatibilis' és kellemetlen szagom lett tőle. Idővel valószínűleg visszatérek hozzá, de most egyelőre szüneteltetem és leváltottam.


Golden Rose Galaxy 21 (teszt)
Azonnal az egyik kedvenc körömlakkommá vált, amint kipróbáltam, így viszonylag sokszor került is fel a körmeimre. Igazából még így sem értem, hogy fogyhatott el ilyen hamar (mintha elpárolgott volna belőle pár milliliter és nagyon besűrűsödött a legalja), de tudtam, kérdés nélkül újravásárolom majd. Szinte hihetetlen, hogy mindössze 290 ft-ért szereztem be az utánpótlást, viszont attól félek, a jutányos ár a forgalomból való kivonással függ össze :( Egyébként a Westend-ben lévő Nailland pultnál és a webshopban is a Galaxy kollekció darabjait most enyiért vásárolhatjátok meg, érdemes körbenézni.

Alverde Clear Iszapos arclemosó tonik
Számtalanszor újravásároltam már, amiből legutóbb egy utazós, kis kiszerelésűt is beszereztem. Viszont úgy érzem, épp ideje leváltani, amit főleg a második helyen szereplő denaturált alkohol miatt teszek meg. Sőt, az utóbbi pár hétben szinte teljesen elhagytam a tonizálást az arcápolási rutinomból.

Babydream Nedves törlőkendő
Az általam ismert nedves törlőkendők közül ennek a legszebbek az összetevői, amit így bátran mertem utazások alkalmával sminkeltávolításra is használni - még a szememre is. Nem csípett, nem irritált. Nyáron felfrissítésre tökéletes választás, tényleg egy univerzális darabról van szó. A műanyag teteje megkönnyití a visszazárást, ami által nem száradnak ki a kendők. Nem utolsó sorban pedig pénztárcabarát is.

Das Gesunde Plus Étrend-kiegészítő kapszula hajra
Tavalyhoz hasonlóan idén tavasszal is úrrá lett rajtam egy nagyobb fajta hajhullás és a körmöm is kezdett ismét lemezesen felválni, úgyhogy a DM saját márkás vitamin komplexét hívtam ismét segítségül. A körmömnek azonnali megoldást nyújtott, a hajhullást viszont most szerintem a hosszú távú stressz váltotta ki, így annak csak visszaszorításában játszott szerepet, teljesen sajnos nem szüntette meg. De legalább már nem akkora csomókban hullik a hajam.

Balea Face Kétfázisú Szemfesték lemosó (teszt)
Én az olajos lemosókhoz vagyok szokva, így ez a kétfázisú is kedvemre való volt. Nem csípte a szememet, a sminket kellően eltávolította. Kizárlóag szilikontartalma miatt váltottam le és kerestem helyette mást.

Balea Nature Éjszakai arckrém (teszt)
Viszonylag híg állagú, így könnyen terül és hamar be is szívódik - utóbbi tulajdonsága miatt volt, hogy nappalra is használtam. Hidratáló hatása erős közepes, a hámló száraz foltokkal már nem bánt el, összességében viszont egy nagyon jó kis krémről van szó.

Ti használtok ezek közül valamit? Nektek mi fogyott el mostanában?
Share
Tweet
Pin
Share
4 megjegyzés
Végre megérkezett a hűsítő eső, így egy kicsit fellélegezhetünk a nagy meleg után. Habár tudom, nehezen fogom elengedni a nyarat, valahogy az utóbbi pár napban mégis inkább az őszre készültem lelkileg, ami talán korainak tűnhet, de pontosan két hét múlva már szeptembert fogunk írni. Ezzel pedig együtt jár, hogy lassan jönnek az évszaknak megfelelő ködös, esős napok, amikor nem szívesen mozdulunk ki otthonról. De ezt az időt is hasznosan tölthetjük el, csak meg kell találnunk a számunkra megfelelő elfoglaltságot.

Elő a könyvekkel!
Nincs is jobb, mint egy puha takaróval és egy csésze meleg teával bekuckózva olvasni. Ha időjárástól függetlenül te is oda vagy a könyvekért, akkor ideje a nyári, strandhoz ideális könnyebb olvasmányokat valami komolyabbra, hosszabbra cserélni. Én például már neki is álltam - immáron harmadjára - A tűz és jég dala eddig megjelent köteteit újraolvasni.


Ruhaszortírozás
A rövidnadrágra, crop topra nagy valószínűséggel már nem lesz szükség ősszel, fürdőruhára pedig pláne nem. Így amint beköszönt az igazi ősz, érdemes a szekrény hátsó szekciójába elpakolni őket. Szelektálj! Ez a lépés egyébként arra is jó, hogy szemügyre vedd, mire is van szükséged a ruhatáradban, miből kell beszerezned pár új darabot és miből halmoztál fel sokat az évek során. Hamarosan úgyis jönnek a kuponos napok.

Teadélután a barátnőkkel
Ilyenkor már a teraszra kiülés és koktélozás sem az igazi, de helyette akár otthon is csinálhattok egy hangulatos teázást. Rengeteg különlegességet lehet már kapni füves vagy filteres változatban, amiket különböző módon ízesíthettek is. Vidám vagy szép bögrékkel, pár szem süteménnyel igazi csevegős csajos nap lehet belőle. De ugyanígy jó móka egy közös sütés is, az egész lakást betöltő süti illat mellett pedig a hidegebb napokon a sütő által nyújtott meleg is jól fog esni.


Légy kreatív!
Barkácsolj, újíts fel, készíts valami új lakásdekorációt, ékszert, bármit, amit eddig halogattál. Remek alkalom lehet például megtanulni kötni, hogy az őszi szezont a saját magad által elkészített sállal indítsd.

Wellness otthon
Én nyáron (de egyébként is) a zuhanyt preferálom, a hideg idő beköszöntével azonban kimondottan jól tud esni egy-egy kényeztető habfürdő. Már rengeteg olyan szépségápolási terméket lehet kapni, ami az otthoni 'wellness' élményét teszi lehetővé. Tegyél fel egy arcpakolást, gyújts gyertyát és hallgass valami lágy, nyugtató zenét. Így nem is olyan nehéz ellazulni, ugye? :)

Persze az ősz se mindig a komor arcát mutatja, érdemes kihasználni a napsütést és sétálni, vagy piknikezni egyet. Ez az egyik legszebb időszak a kirándulásra, csodáld meg a színes faleveleket és gyűjts terméseket. A lényeg, hogy keresd és lásd meg a szép oldalát az ősznek és ne hagyd, hogy a hangulatod borongóssá váljon!

(képek forrása: weheartit, pinterest)

Ti mivel foglaljátok el szívesen magatokat?
Share
Tweet
Pin
Share
6 megjegyzés
Újabb bejegyzések
Régebbi bejegyzések

A blogger

About Me

Szeretem, ha vörösre festi a hajam a napsugár.


wishforbeautyblog@gmail.com


Tovább

Social media

  • facebook
  • instagram
  • twitter
  • bloglovin
  • pinterest
  • email

Címkék

  • Elfogytak
  • HAUL
  • Inspiráció
  • Instagram
  • Kedvencek
  • Személyes
  • Teszt
  • Wish list
  • Életmód

Archívum

  • ►  2022 (2)
    • ►  március (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (18)
    • ►  december (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2020 (20)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2019 (45)
    • ►  december (3)
    • ►  november (4)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (5)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2018 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (1)
  • ►  2017 (26)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  július (2)
    • ►  május (4)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ►  2016 (33)
    • ►  december (1)
    • ►  október (4)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (4)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (3)
    • ►  január (7)
  • ▼  2015 (60)
    • ►  december (1)
    • ►  november (4)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (5)
    • ▼  augusztus (3)
      • Instagram moments #4
      • Elhasználtam, elfogytak #18
      • Autumn 'to do list'
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (9)
    • ►  április (11)
    • ►  március (9)
    • ►  február (8)
    • ►  január (5)
  • ►  2014 (131)
    • ►  december (2)
    • ►  november (11)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (12)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (5)
    • ►  június (11)
    • ►  május (17)
    • ►  április (15)
    • ►  március (12)
    • ►  február (11)
    • ►  január (14)
  • ►  2013 (148)
    • ►  december (10)
    • ►  november (13)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (8)
    • ►  június (15)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (9)
    • ►  február (13)
    • ►  január (14)
  • ►  2012 (106)
    • ►  december (14)
    • ►  november (11)
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (16)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (12)
    • ►  június (6)
    • ►  május (9)
    • ►  április (10)

Rendszeres olvasók

Instagram

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

������ ☾ (@daily_dii) által megosztott bejegyzés

Created with by ThemeXpose | Copy Blogger Themes