10 Week Beauty Challenge #1 Ten secrets

by - február 15, 2015

1. Sosem kötöttek le a női magazinok, egyszerűen nem éreztem, hogy lenne bennük valami értelmes, nekem való cikk. A tavaly nyert Cosmopolitan előfizetés viszont megváltoztatta a nézetemet és most már mindig alig várom, hogy megjelenjen a legújabb szám. Időnként kimondottan jól esik ez a fajta kikapcsolódás.

2. Utálok körmöt reszelni. Néha úgy érzem, túl gyorsan nőnek a körmeim és nálam olyan időigényes ez a folyamat, hogy nem szívesen állok neki.

3. Mióta szedem a szemöldökömet (és ez jó pár évet jelent), azóta szerintem egyszer sem sikerült egyformára alakítani őket. Jelenleg a jobb szemöldökömet 'á la nature', míg a bal formáját kifestve szeretem jobban.

4. Sokszor, sok mindenben engem is a lustaság vezérel, de az esti arctisztítást semmiképp sem hagynám ki.

5. Két év kellett, hogy rávegyem magam a szolárium kipróbálására, ugyanis nagyon ellene voltam, de mégsem akartam elveszíteni a nyári barnaságomat. Viszont azóta is csak nagyon ritkán járok, meg sem lehetne mondani rólam, hogy néha a mesterséges barnulást választom.

6. Volt egy rocker korszakom (a gimnáziumi években), amikor a sminkem fekete szemceruzából és egy fekete szemhéjpúderből állt. Utólag visszagondolva borzalmasan néztem ki.

7. Nem vagyok egy rúzsos lány, hiába próbálom rávenni magam. Pedig nagyon szeretnék szép rúzsokat birtokolni!

8. Nagyon elégedetlen vagyok az arcbőrömmel, mindig csak a baj van vele. Ráadásul kiskoromban az arcomon lévő himlőket elvakartam, aminek a helye a mai napig látszik. De legalább a szeplőimet szeretem.

9. Szégyen, nem szégyen, de nincs egy tipikus fekete elegáns magassarkú cipőm. Évek óta szeretném beszerezni a tökéletes darabot, amit talán végre a napokban meg is találtam - egyelőre viszont még nem tudhatom magaménak. Pedig egyre aktuálisabb lenne, egyre jobban érzem a hiányát.

10. Évekig nem foglalkoztatott komolyabban a sminkelés, csupán az egyetemi éveim alatt kezdett érdekelni a dolog. A körömlakkok azonban már általános iskola felső tagozatától kezdve vonzanak. Sokáig viszont csak feketét voltam hajlandó viselni, számtalan fekete körömlakkot elfogyasztva.

You May Also Like

6 megjegyzés

  1. A fekete körömlakkos dolog nagyon ismerős...nem is tudom, hány üveg fekete körömlakkom fogyott el az elmúlt 6-7 évben...RENGETEG...Mondjuk nekem anyáék nem engedték, ezért vettem magamnak fekete rúzst...utána rögtön lakkozhattam feketére a körmömet, de a rúzsomtól rövidtávon megváltak...:(
    Egyébként nagyon érdekes volt ez a poszt! :D

    VálaszTörlés
  2. A fekete körömlakk és a rocker korszak nálam is megvolt. :D Bár én nem festettem magam, nekem fekete körömlakkból, és szegecses övből állt. :D A rúzs is nagyon igaz rám, és a bőröm sem szeretem... -.-' És a kis fekete nálam is hiánycikk... Bár van egy ami nem rossz, és ha nagyon muszáj felveszem, csak kényelmetlen egy idő után. :/

    VálaszTörlés
  3. ha lesz majd időm, én is megcsinálom ezt a kihívást, jó volt olvasni. :)
    körömreszelés. :D mostanában olyan gyorsan nőnek, hogy hetente reszelgetem, fú utálom. :D

    VálaszTörlés
  4. Jó az a Cosmo, sok betű van benne, más lapokhoz képest. Régebben én is vettem, nem mondom, hogy hasznos, de annyira nem is gagyi, mint amennyire leszólják. Van egy célcsoportja.
    Lakkozni én is hamar kezdtem, mindig izgatott a sminkelés, de rendszeresen csak huszonévesen kezdtem sminkelni, munkába, addig csak ritkán. (Mert én még nagyon konzervatív gimibe jártam, spirál+lakk volt a maximum, igen, szóltak a tanárok.)
    Soha nem voltam szoláriumba és nem is fogok menni, engem a koporsó-feeling nagyon taszít. (Főleg mióta láttam a filmet, amiben a lányok bennégtek a szoliban.)
    Én nem szedem a szemöldökömet, csak a kiálló pár szálat, de azt heti többször :)

    VálaszTörlés
  5. Volt idő mikor én is pont emiatt jártam el szoliba, hogy a nyári barnaságom megmaradjon, mert nem szeretek hófehérke lenni. Fekvőben viszont sosem voltam, az nálam is koporsó érzés. Viszont az a baj vele, hogy sokat nem ér, csak ha hetente többször elmész, annyiszor meg nem szerettem volna, úgy hogy már jó régóta nem voltam, többek között ezért is várom mindig a nyarat, imádok napozni és barnulni :D

    VálaszTörlés
  6. Jók ezek a Beauty Challenge bejegyzések, így sokkal többet megtudhatunk Rólad, jó ötlet volt belekezdened! :)

    VálaszTörlés