Alverde termékek

by - január 23, 2015
Körülbelül két éve volt egy összesítő bejegyzés arról, milyen Balea termékeket használok. Persze azóta ez a lista is bővült, de az utóbbi időkben még jobban odafigyeltem az összetevőkre és hát a 'natúr' szó is sokat jelentett, ezért egyre tudatosabban kerestem a DM egy másik saját márkáját. Az Alverde kínálata és minősége pedig még jobban lenyűgözött, mint anno a Balea-é.

Mint ahogy azt említettem, főleg az összetevői miatt lyukadok ki mindig ennél a márkánál. Az Alverde termékek nem tartalmaznak szintetikus tartósítószereket, szintetikus illatanyagokat, színezékeket és főként növényi eredetű összetevőkből állnak, legtöbbjük vegán. Szerencsémre parabént és szilikont sem nagyon lehet látni az összetevők között, így könnyen találok számomra megfelelő készítményt. Ráadásul nagy örömömre szolgál, hogy ráleltem olyanra is, ami parfümöt és alkoholt sem tartalmaz (bár ez legtöbbjükre sajnálatos módon nem igaz, reménykedek, hogy egyre több ilyen jelenik majd meg). A termékkínálatuk is elég széles, a testápolóktól kezdve a hajápoló szereken keresztül a dekorkozmetikumig szinte minden megtalálható, legalább is az én igényeimet eddig kielégítette a skála. Az állandó termékek mellett pedig néha megjelennek (az évszaknak megfelelő) limitált kiadások is. Az áruk is teljesen megfizethető, néha pedig el lehet csípni egy-egy akciót, amikor már tényleg vétek lenne egy ilyen minőséget kihagyni.

Legelőször a testápoló szereikre lettem figyelmes, a testvajak hamar a kedvenceimmé váltak, habár az első termékem tőluk az iszapos tonik volt. De egyre nyitottabb vagyok és van már többféle Alverde hajápolóm, valamint kezdek kacsingatni a dekorkozmetikai termékeik felé is (már azok közül is volt alkalmam párat kipróbálni). Eddig minden általam használt termékükkel teljesen elégedett vagyok, még ha némelyik nehezen is kezelhető (pl. a naptej és a sampon, ezeket nagyon ki kellett tapasztalni a kellemes használathoz) és nem volt könnyű a kapcsolatunk kezdete. Egyiknél sem tapasztaltam irritációt, miközben szépen végzik a dolgukat.


Vitalizáló sampon koffeinnel (zöldkávé kivonattal)
Hajápoló vaj avokádó olajjal és shea vajjal (teszt)
Hidratáló hajkúra aloe verával és hibiszkusz kivonattal


Ajakápoló vaníliavirág és mandarinkivonattal (teszt)
Clear iszapos arclemosó tonik
Kézápoló olaj (teszt)
Szenzitív Naptej LSF 30 (teszt)


Póruskiegyenlítő/pórusösszehúzó krém
Kompakt alapozó
Eye catcher szempillaspirál (teszt)

Testvaj - Vérnarancs és bodzavirág (teszt)
Testvaj - Karácsonyi limitált kiadás (teszt)
Testvaj - 25 éves jubileumi limitált kiadás (teszt)
Testvaj -  Makadámdióval és karitévajjal

A különböző testajak visszatérő vendégek nálam, amint megjelenik egy új verzió (és fogyóban van a készletem), mindenképp beszerzek belőle, legalábbis a kis kiszerelésből. Így garantáltan elfogy és nem unok rá az illatra, valamin nem is romlik meg. Kedvencem az original makadámdiós testvaj lett, aminek valóban vajas állaga van és hidratálóhatása is kiemelkedő.

Ezek közül egyébként van olyan termék, amivel még csak az ismerkedési fázisban vagyok és vannak olyanok is, amik már elfogytak (az arctonikot például többször újra is vettem - ennek ellenére, vagy pont ezért, valószínűleg ez az utolsó flakon, amit elhasználok belőle). Persze a kívánságlistámon is mindig szerepel Alverde termék, amit szeretnék kipróbálni. De hát nem hiába. Kicsit talán már elfogult is vagyok a márkával kapcsolatban, pontosabban ez a megalapozott bizalom, így bátran kísérletezgetek velük. Összességében kimondottan elégedett vagyok az eddig próbált szépségápolási szerekkel, csupán az összetevői között a sokszor nagyon elöl lévő alkohol a bosszantó.

Ismeritek az Alverde termékeit? Nektek mi a véleményetek róla?

You May Also Like

6 megjegyzés

  1. Még csak a karácsonyi kiadású testvaj készletet próbáltam, azzal meg vagyok elégedve, lehet más dolgokat is ki fogok próbálni. :)

    VálaszTörlés
  2. Jó ez az összefoglaló cikk, a hajápoló vajról valahogy lemaradtam, de most pont aktuális lenne valami ilyesmit beszereznem :)

    VálaszTörlés
  3. Én ismerem és kedvelem is őket...mondjuk főleg a pirosítói a jók...:D
    Meg van egy csoda ajakkrémem...a többi meg ígéretes és tetszik, csak egyelőre nincs szükségem ilyesmikre még...(vagyis mindenem meg van más márkákból, és nem akarok halmozni...:D)

    VálaszTörlés
  4. you have such a lovely blog! x

    VálaszTörlés
  5. Azt a spirált ne vegyétek meg, mert egy katasztrófa.
    De cserébe a pirosítót az Alverdétől imádtam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos sokan nem szeretik, nekem viszont bevált :) (a teszt be is van linkelve a bejegyzésben)

      Törlés