2015 reading challenge

by - január 27, 2015
Mindig is nagyon szerettem olvasni - emlékszem, még általános iskola alsóban a könyvtárból kivettem egy mesekönyvet, amit még aznap elolvastam a szünetekben és vissza is vittem, hogy másikat szerezzek be helyette. Persze volt egy időszak, amikor kicsit alábbhagyott a lelkesedésem, ez a szakasz azonban szerencsére rég elmúlt. Ha itthon igazi kikapcsolódásra vágyom, előveszek egy jó könyvet és bevackolom vele magam, de egyébként is alig van olyan este, hogy ne olvasnék pár oldalt, vagy utazáskor ne lenne nálam legalább egy könyv. A lelkünk ápolása pedig ugyanolyan fontos, mint a külső szépség :)


Pár éve már listába is szedem az elolvasott darabokat, hogy később visszanézhessem mit és egyáltalán hány darabot sikerült kivégeznem. Viszont van pár kedvenc könyvem, amik az utóbbi években újra és újra előkerültek, ami egyfelől jó, hogy ennyire ragaszkodok hozzájuk, hisz nem véletlen, ha valaki jól és jót ír.. viszont most már szeretnék olyanokat is kézbe venni, amik régóta tervben vannak, valami miatt azonban eddig nem került sor rájuk. Ez a 2015-ös könyv kihívás pedig ebben pont segítségemre lenne, hogy tudatosan (számomra) új könyveket vadásszak.

Tavaly ez az elképzelésem egyébként többé-kevésbé már megvalósult: először is a polcomon lévő könyveken rágtam magam végig, amiket anno ajándékba kaptam, de sosem éreztem elég motivációt arra, hogy elolvassam őket. Ez a pár darab befejezése után már nem maradt olyan, amit nem olvastam volna legalább egyszer, úgyhogy elkezdtem az aktualitások közül vadászni. Emellett viszont visszatértem a szívemhez oly közeli regényekhez is. Pedig annyi olyan történet van még, ami egyszer sem került a kezem ügyébe!

Most viszont tényleg újakat szeretnék megismerni, a sort pedig az Üvöltő szelek olvasásával kezdtem (amivel hamarosan végzek is). Szóval hosszas töprengés után - ugyanis nem szeretnék semmit magamra erőltetni -, gondoltam, megpróbálom ezt a kihívást. Azt még nem tudom, pontosan hogy fogom kivitelezni, ha egy könyvre több jellemző is igaz, talán elsősorban nem pipálgatni fogom, hanem odaírom mellé, melyik könyv is tartozott az adott kategóriába. Viszont néhány kritériumnál kénytelen leszek konkrétan keresgélni, de ez is egy érdekes momentuma a kihívásnak, hogy például olyan könyvet vegyünk elő, amelyik akkor jelent meg, amikor születtünk. Bár elsősorban azt a módszert alkalmazom, hogy megnézem, az általam elolvasott könyv beleillik e valamelyik pontba. De ez amolyan oda-vissza működik, szóval ha nagyon nincs ötletem, mit is szeretnék aktuálisan olvasni, akkor ez a lista egy jó alapja lesz a keresgélésnek.



Ti mennyire szerettek olvasni?

You May Also Like

13 megjegyzés

  1. Én is nagyon szeretek olvasni, mondják is hogy könyv moly vagyok, de ezt dicséretnek veszem ^_^
    Ez a kihívás elég érdekes. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is tudom elképzelni, hogy valaki ne olvasson - pedig sajnos rengetegen megvannak könyv nélkül. Könyvmolynak lenni pedig jó ^^

      Törlés
    2. Egyetértek :) Én sem értem, hogy nem lehet szeretni olvasni...O.o mert hogy valaki bizonyos műfajokat nem szeret az oké, önmagában olvasást, nem szeretni?! Áh...:)

      Törlés
  2. Én nagyon szeretek olvasni, de a kihívásosdi sose ment...Akárhányszor "szétnéztem", mindig visszariadtam...Nem véletlenül alakult ki az a könyvízlésem, ami...más könyvekkel nem tudok azonosulni, és úgy olvasni, hogy csak azért is elolvasom, gépiesen, oda se figyelve elpazarolt idő - amit tölthetnék olyan könyvekkel is, amik érdekelnek...
    Egyébként év végén kíváncsi leszek, hogy hogy alakult a listád, és melyikhez milyen könyvet leltél...(néha azért megesik, hogy látok valahol egy könyvet, és utána nézek és megtetszik, szóval nagyon szeretem másoknál olvasni a kihívásokat is...:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is lassan egy hónapja szemezgetek ezzel a kihívással és csak most határoztam el magam - ha lesz ide illő könyv, kipipálom a listán :) Egyébként az én ízlésem is eléggé behatárolódott már könyvek terén, de pont ezért próbálok nyitni, hátha ráakadok valami újra, ami szintén nagyon tetszik. Meg hát elsősorban azokat a könyveket veszem sorra, amik már amúgy is régebb óta tervben vannak, és ez egy jó indok, hogy ne halogassam tovább az elolvasásukat :)

      Törlés
  3. Nagyon tetszik ez a kihívás, lehet benevezek rá :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajrá hajrá :) örülök, már ezért megérte megírni a bejegyzést :)

      Törlés
  4. nagyon szeretek én is olvasni, de ez az 50 könyves kihívás egy kicsit nekem furcsa. én anélkül is elolvasnék ennyit, hogy ki legyen jelölve és meg legyen szabva. talán élvezetesebb is kritériumok nélkül olvasni. :) na, de hajrá, biztosan jó buli ez is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem azért olvasok, hogy ezt teljesítsem, hanem csak a választott könyvek skáláját szélesítem vele. Sosem szerettem a kötelező olvasmányokat, mert rám voltak erőltetve, ez most a szememben teljesen más, abszolút nem úgy állok a dologhoz, hogy 'mert muszáj'.

      Törlés
  5. Imádok olvasni, csak az a baj,h óriási listám van és még mindig bővül. Azt hiszem maradok annál :D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsi lennék rá, neked mik szerepelnek a listádon! :)

      Törlés
    2. Rengeteg varok, de azért írok párat: Alaska nyomában, Marley meg én, Katherine a köbön, Egy különös srác feljegyzései, Napos oldal , Ha maradnék, Semmi, Nyugalom tengere, Cinder, A könyvtolvaj, A végzet ereklyéi sorozat, Elakadó lélegzet. Szóval van itt minden. Ha érdekelnek az írok is szólj és megírom. :)

      Törlés
    3. Köszönöm a tippeket :)

      Törlés