• FÅ‘oldal
  • Rólam
  • Kontakt
  • Aktuális együttműködés
    • Avon
    • Krémvarázs
    • Manzara

Wish for beauty

Gondolom észrevettétek, hogy a december a blog szempontjából nem volt éppen a legkiemelkedőbb hónap, összesen csupán egy bejegyzéske született a legelején. Nem akartam ennyire szó nélkül és ilyen sok időre eltűnni, ez most egyszerűen csak így sikerült. Nem kell semmi komolyra gondolni, de hirtelen rengeteg minden összejött az életben és úgy alakult, hogy a blog került az utolsó helyre a teendői listámon - bár ez annak is köszönhető, hogy jelenleg nem is nagyon van min dolgoznom, ugyanis a gépem is felmondta a szolgálatot.

Jelenleg egyébként már az államvizsgára készülök (több-kevesebb sikerrel), de próbálom szépen apránként visszacsempészni a blogot is a hétköznapjaimba. Anno rengeteg ötletem volt, ezek azonban valahogy lemorzsolódtak és egy kicsit üres fejjel ülök most itt. Viszont semmiképp nem akartam úgy 'átkerülni' a következÅ‘ évre, hogy még csak egy mondat erejéig sem adok magyarázatot. Remélem megértitek és köszönöm szépen, hogy így is velem voltok/vagytok ♡


A tavalyihoz hasonlóan most is szerettem volna egy kis év végi összegzést, de így visszagondolva az idei évben a blog életéből nem nagyon tudnék jelentősebb eseményt kiemelni. Inkább csak úgy csordogált az eddig kialakított medrében, ami persze nem feltétlenül rossz dolog. Több kihívás is tervben volt, viszont ezek közül csak a Colourful nail art challenge-t volt alkalmam végigcsinálni. Reményeim szerint azonban minél hamarabb visszaáll a rend és új bejegyzésekkel tudok jönni, de ezt már annyiszor hittem az utóbbi hetekben, hogy nem szeretnék üres ígéreteket tenni. Addig is csemegézzetek az idei év legkedveltebb bejegyzései közül, amik a legnézettebbek voltak a 2014-es évben (és idén is íródtak).

Top 5 bejegyzés - a Ti kedvenceitek!

5. DM Drogerie Markt zsákmányolás

4. Zsákmányolás - kedvezményes vásárlások

3. Glamour napok - zsákmányolás (őszi)

2. Glamour napok - zsákmányolás (tavaszi)

1. Blogszülinapi nyereményjáték


Úgy látom, a tavalyi manikűrös népszerűséggel szemben idén a zsákmányolós bejegyzések az abszolút kedvencek, ráadásul mindegyik csupa kuponos, akciókkal teli vásárlás eredménye. Első helyen (talán nem is meglepő módon) a blogszülinapi nyereményjáték végzett. Idén már nem makacsoltam meg magam, és végre megköszöntem nektek egy kisebb nyereményjátékkal, hogy olvastok és követtek!

Személyes kedvencet nem tudnék így hirtelen kiemelni, pedig sok poszt a szívemhez szokott nőni. Viszont a legutóbbi Be fit - weekly workout bejegyzésem mellett nem tudok elmenni szó nélkül, ugyanis azóta tényleg gyökeresen megváltozott a testmozgásra fordított energiám és időm (talán egyszer ezekről az edzésekről is lesz szó a blogon). Ezen felül pedig nagyon remélem, hogy rátok is inspiráló hatással vannak az ilyen jellegű bejegyzések.

Mindenkinek sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok!
Share
Tweet
Pin
Share
6 megjegyzés
Nálunk a családban nagy hagyománya van az adventi készülődésnek, idén is megteltek a saját készítésű adventi zsákok (az első pár természetesen már üresen tátong). Most még sem erről a klasszikus értelemben vett naptárról szeretnék beszélni, hanem a különböző cégek által kínált internetes verzióról, ugyanis december elsejével mindenhol megkezdődött az igazi visszaszámlálás.

Ilyenkor hirtelen megszaporodnak a nyereményjátékok és ez alól nem képeznek kivételt a drogériák sem, ezen felül pedig különböző márkák is lehetőséget nyújtanak termékeik elnyeréséhez. A facebook pedig csak szélesíti az alternatívák repertoárját, amihez (általában) like-olni kell az oldalt és elindítani az alkalmazást. Több esetben pedig kis kérdéseket is meg kell válaszolni, hogy picit nehezebb legyen a feladat :)

Ha pedig igazán szeretnénk nyerni, érdemes minden nap minden esélyt megragadni, hiszen ugyanannyi esélyünk van, mint bárki másnak. Én személy szerint tavaly egy Nivea kézkrémmel lettem gazdagabb, azelőtti évben pedig egy kisebb essence csomaghoz volt szerencsém. Most pedig következzen az a néhány adventi kalendárium, amiket én használok. Ha pedig nektek is van ilyen ismeretetek, ne habozzatok megosztani velünk!

DM facebook oldal - Ünnepi dm-pillanatok (link)

Ugyan a DM facebook oldalán már egy ideje tart a játék, nem késő elkezdeni, hiszen egészen december 24-ig minden nap sorsolásra kerül egy nyertes, aki egy DM saját márkás szettel lesz gazdagabb. Arról már nem is beszélve, hogy főnyereményként egy autót sorsolnak ki.


Rossmann facebook oldal - Rossmann advent (link)

A Rossmann facebook oldalán szintén egy applikációval nyitogathatjuk a virtuális ablakocskákat, ami mögött nyeremény, vagy kedvezményt rejtő kupon lapul. Ráadásul a kalendárium sablonját is magunk választhatjuk ki.


essence honlap (link)


Nivea honlap (link)

A Nivea honlapján vasárnaponként lehet 'meggyújtani' egy gyertyát egészen, értelemszerűen advent utolsó vasárnapjáig. A nyeremény érdekessége, hogy nem csak ajándékcsomagokhoz, hanem Nivea illatú gyertyához is hozzá lehet jutni, aminek az ötlete kimondottan tetszik.


Én egyelőre ezeket a honlapokat és facebook alkalmazásokat rendszeresítettem magamnak, valamint a Müller adventi kalendáriumát nézegettem, de szerintem érthető, ha egy játék már nem hoz annyira lázba :) bár ismerősnek, rokonoknak kitűnő ajándék lehet.

Ti kihasználjátok az ilyen lehetőségeket?
Share
Tweet
Pin
Share
10 megjegyzés
Újabb bejegyzések
Régebbi bejegyzések

A blogger

About Me

Szeretem, ha vörösre festi a hajam a napsugár.


wishforbeautyblog@gmail.com


Tovább

Social media

  • facebook
  • instagram
  • twitter
  • bloglovin
  • pinterest
  • email

Címkék

  • Elfogytak
  • HAUL
  • Inspiráció
  • Instagram
  • Kedvencek
  • Személyes
  • Teszt
  • Wish list
  • Életmód

Archívum

  • ►  2022 (2)
    • ►  március (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (18)
    • ►  december (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2020 (20)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2019 (45)
    • ►  december (3)
    • ►  november (4)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (5)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2018 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (1)
  • ►  2017 (26)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  július (2)
    • ►  május (4)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ►  2016 (33)
    • ►  december (1)
    • ►  október (4)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (4)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (3)
    • ►  január (7)
  • ►  2015 (60)
    • ►  december (1)
    • ►  november (4)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (9)
    • ►  április (11)
    • ►  március (9)
    • ►  február (8)
    • ►  január (5)
  • ▼  2014 (131)
    • ▼  december (2)
      • 2014 Top 5 bejegyzése
      • Adventi kalendáriumok - kicsit másképp
    • ►  november (11)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (12)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (5)
    • ►  június (11)
    • ►  május (17)
    • ►  április (15)
    • ►  március (12)
    • ►  február (11)
    • ►  január (14)
  • ►  2013 (148)
    • ►  december (10)
    • ►  november (13)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (8)
    • ►  június (15)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (9)
    • ►  február (13)
    • ►  január (14)
  • ►  2012 (106)
    • ►  december (14)
    • ►  november (11)
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (16)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (12)
    • ►  június (6)
    • ►  május (9)
    • ►  április (10)

Rendszeres olvasók

Instagram

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

������ ☾ (@daily_dii) által megosztott bejegyzés

Created with by ThemeXpose | Copy Blogger Themes