11/06/2014

Instant szerelem - Ikea

Szerintem nem telik el úgy hét, hogy ne követnék el egy kis internetes garázdálkodást. Habár nem a pénzemet költöm, ugyanis nem rendelek semmit, állandóan szemmel követem a kínálatot. Jelenleg az Ikea honlapján nézelődtem, az aktuális karácsonyi dolgokat szerettem volna meglesni, de kicsit elkalandoztam és több minden is megtetszett. Szerintem érthető, hogy egyre jobban vonzódom ezekhez a dolgokhoz - mondjuk mindig is imádtam a lakásdekorációval foglalkozni -, ugyanis egyre aktuálisabb az összeköltözés párommal. A mostani kiszemelteket ugyan még nem feltétlenül a közös otthonunkba tervezem, gondoltam megmutatom, mikbe habarodtam bele aktuálisan. Persze még sok száz másik dolog megtetszett, de ezek lennének jelenleg a leghasznosabbak és legfontosabbak.


Muffin sütőforma (link)

Ágyneműhuzat garnitúra (link)

Anno sikerült beszerezni Ikea-s muffin papírt, amiért egyszerűen oda meg vissza vagyok, ugyanis nem ragadt bele a tészta (ami sokkal előfordult már). Szóval mostantól innen tervezem beszerezni őket, de mivel ilyen magas papírhoz nincs formám, ezért gyorsan kerestem is hozzá egyet. Az ágyneműhuzat hirtelen ötlet, de ténylegesen szükségem lenne rá, ennek a mintája pedig nagyon megtetszett és ami számomra a legfontosabb, az anyaga 100% pamut.


1. Képkeret (link)

2. Fémdoboz szett (link)

3. Muffin papír (link)

4. Karácsonyi csomagolópapír (link)

Selyempapír (link)

Rendszerező (link)

A képkeret is abszolút instant szerelem, nem létszükséglet, de az ilyen egyszerű darabokat szeretem. Ha már annyira jól teljesítettek a muffin papírok, szeretném beszerezni belőlük a télies változatot is, valamint ehhez dukál a praktikus fémdoboz szett (hogy legyen miben tárolni az esetleg megmaradt darabokat).

Ha karácsony, akkor az ajándékokon kívül én szeretek nagy gondot fordítani a csomagolásra is. Ezek az arany-fehér csomagolók a sajátos kis mintájukkal pedig azonnal elnyerték a tetszésemet, egyszerűen imádom! A selyempapírok pedig szintén hasznosak lehetnek, még ha a teljes konkrét terv nem is alakult ki bennem, ami a felhasználásukat illeti.

A múltkori lakberendezési kívánság listánál említettem, hogy az egyik fiókomba szeretnék nagyobb rendet, de a tervezett nyakkendőtartót sajnos nem sikerült beszereznem. Az eBay-en már találkoztam ezzel az alternatívával, de nagyon örülök, hogy az Ikeánál is elérhetőek ezek a kis műanyagok, amivel könnyen rendszerezhetjük a fiók tartalmát.

Nektek szerepel valami a lakberendezési kívánságlistátokon?

11 megjegyzés:

  1. Amióta összeköltöztünk a Barátommal, végeláthatatlan a lakberendezési kívánságlistám. :D Mondjuk előtte is szerettem ilyen kis csecsebecséket nézegetni, gyűjtögetni, de azért most már teljesen más. Amúgy nagyon szép és hasznos dolgokat válogattál össze, a fémdobozok és a csomagolópapírok nekem is nagyon tetszenek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretem őket, de most még jobban rájuk vagyok kattanva :) De ez teljesen érthető, ha saját háztartást kezd el vezetni az ember :3

      Törlés
  2. Az ágynemű csodálatos, mindig megnézem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még nem találkoztam vele élőben, de legközelebb biztos alaposan szemügyre veszem *-*

      Törlés
  3. Azt hiszem, az előző komment elveszett, így megírom még egyszer: nekem vannak olyan ikeás papírjaim, és annak ellenére, hogy magasak, teljesen jók a hagyományos muffinsütőbe is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, hova tűnhetett a komment :(
      Már én is használtam ilyen muffin papírokat, de ha elköltözök itthonról, úgy is szükségem lesz egy saját sütőformára, akkor pedig praktikus lenne ezt beszerezni :)

      Törlés
  4. De jó, hogy mutatod ezt a fiók rendszerezőt. Az albérletünkben van egy komód, hatalmas fiókokkal, egy fiókban elfér minden fehérneműm, zoknim harisnyám, de lehetetlen köztük rendet tartani. Azt hiszem, valamelyik nap suli után meglátogatom az IKEÁ-t :)
    Amúgy az ágynemű is nagyon tetszik az első képen, olyan jó lenne itthonra... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy hasznos volt számodra! Kép alapján nagyon praktikusnak tűnik, ráadásul pont akkorára alakíthatod, amekkorára szeretnéd :)

      Törlés
  5. A minőségi btwines fosokat áruló, és nagyon fontos Dechatlon helyett sokkal jobb lett volna ide Debrecenbe is egy IKEA...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szeretném én is, annyiszor ácsingózok egy-egy Ikeás darabért :(

      Törlés
  6. Az az ágyneműhuzat nálam is kívánságlistás, nagyon-nagyon tetszik. Muffinpapírból viszont bármelyik be szokott válni, és inkább azt vettem észre, hogy az olajos tésztákat kell kerülni, és inkább margarinos recepteket használni. Sőt, még jobb, ha vajjal sütöm, mert akkor ropogósra sül a teteje, még másnap is isteni, és a kinézete is magazinba illő :-)

    VálaszTörlés