Hello autumn

by - szeptember 10, 2014
Ma reggel úgy keltem fel, hogy nem lesz semmi produktívhoz kedvem és ehhez szerintem sokat hozzásegített a borongós őszi időjárás. Viszont a melankólia helyett hirtelen nagyon elkapott az a tipikus őszi hangulat, amit annyira szeretek, amikor még az utolsó napsugarak megvilágítják a fák lehulló leveleit. Ezért a mára tervezett poszt helyett most ezt az érzést szeretném átadni nektek ezzel a pár képpel, mert igenis szeretni való tud lenni az ősz!


Amikor a reggelek már csípősen hidegek, de még meleg pulcsiba burkolózva el lehet viselni a napokat. Őszi outfiteken agyalni, mert ilyenkor nincs is jobb, mint a réteges öltözködés (egyébként az őszi kívánságlistámat már láthattátok a blogon). Ősszel igazán szeretek bekuckózni a szobámba és olvasni, meleg teát (vagy forró csokit) inni, miközben egy puha takaró körbeölel. Egyébként érdekes, mert amúgy is imádok olvasni, de ilyenkor jellemzőbb, hogy veszek is új könyvet. Sok sütit sütni, hogy meleg legyen a lakásban, meg persze amúgy is, mert ez egy ilyen évszak. Már a fűszeres illatgyertyámat is elővettem, mert nekem ez is az őszhöz tartozik. Ha pedig kimozdulok a lakásból, imádom, ahogy ropognak a színes falevelek a lábam alatt! Alig várom, hogy felvehessem a meleg kendőimet és elővegyem a sötét körömlakkokat. Valamint nálam ennek a hangulatnak elmaradhatatlan kelléke Agnes Obel Philharmonics című albuma.


(képek forrása: pinterest.com)

Ti mit szerettek az őszben?

You May Also Like

12 megjegyzés

  1. Ez a tökös kép nagyon tetszik. :)

    VálaszTörlés
  2. a hűvös, napsütéses reggeleket ♥ a forró kakaót egy nagy plédbe burkolózva ♥ az illatos gyertyákat ♥ a mécsesek fényét az esti sötétben ♥ a sütőtököt töménytelen mennyiségben ♥ a bordós-lilás rúzsokat és körömlakkokat ♥ azt, hogy végre előkerülhetnek a pihe-puha sálak és a kedvenc ballonkabátom ♥

    VálaszTörlés
  3. kedvenc évszakom :) szeretem,hogy ilyenkor lehet hordani oversized kötött pulcsikat,kötött sálakat,és bakancsot.imádom sötét színekkel (bordó,burgundi) kifesteni a körmöm.szeretek elmenni az Ikeába gyertyákat vásárolni,hogy majd kitegyem őket az ablakpárkányomba a szárított gesztenyék és makkok mellé.imádok a barátnőmnél forró csokit inni és délután vele sorozatokat nézni. Egyszerűen ilyenkor minden olyan szép :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg, el is felejtettem a terméseket, a gesztenye és a toboz díszeket :3 Meg akkor már a sült gesztenye is, nyami!

      Törlés
  4. Szupik ezek a képek. :) Amikor vége a nyári forróságnak azt nem nagyon szoktam szeretni, és nem várom az őszt... De amikor szép napsütéses idő van és hullanak a levelek, azzal az időszakkal ki vagyok békülve. :) Csak ne legyen nagyon hideg. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon nyár párti vagyok, imádok napozni. De az őszben is megtalálom a szépséget és szeretem ezt a hangulatot :)

      Törlés
  5. De jó képek!:) Pont most írtam két hasonló posztot én is:D Az ősszel úgy vagyok, hogy nem a kedvenc évszakom, de megvan a maga bája, ami miatt mégis szerethető.:)

    VálaszTörlés
  6. Jó képek. Én szeretem az illatát. Nagyon. azt hogy már kicsit csípnek a reggelek. Szeretem az esőt is, de azt is mikor a narancs leveleken átszűrődik a nap. szeretek a lehullott avarban ugrálni, szeretem elővenni a csizmákat, pulcsikat, sálakat, szeretem, hogy ilyenkor van a szülinapom, és kapok ajándékokat, szeretem, hogy minden meghal egy kicsit, hogy aztán tavasszal újraéledjen még szebben, és zöldebben, mint előző évben. szeretem, mert az ősz sosem unalmas. Sosem tudhatod mire ébredsz. záporra? Zivatarra? Napsütésre? Szélre? Szélcsendre? Hidegre? Melegre? Szeretem, hogy elkezdhetek agyalni a halloween-i manikon, szeretek bekuckózni is, és elmenni sétálni is. Még azt is szeretem, hogy egyre sötétebb van, és minden fénybe burkolózik, ahogy felkapcsolódnak a lámpák. Szeretem, mert szeretem. Talán a kedvenc évszakom.

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű képek, és a tökös meg a faleveles képek nagyon jók :)

    VálaszTörlés
  8. Örülök, hogy nektek is ennyire tetszenek a képek! Igen nagy gondossággal válogattam össze őket :3
    Azt pedig pláne jó látni, hogy ti is meglátjátok a szépet és ennyi mindent szerettek az őszben ;)

    VálaszTörlés
  9. De szép képek - én is szeretem az őszt, sőt imádom :) Olyan rusztikusan romantikus hangulata van valamiért számomra.

    VálaszTörlés