• Főoldal
  • Rólam
  • Kontakt
  • Aktuális együttműködés
    • Avon
    • Krémvarázs
    • Manzara

Wish for beauty

A hideg és az eső is már egyértelműen a tudtunkra adja, megérkezett az ősz. Viszont pár hete még igazán nyárias időjárásunk volt, így mikor a franciaországi utamról megérkeztem és még fent maradtam Budapesten, ki szerettük volna használni az igazán szép időt. Párom talált rá erre a környékre netes böngészése során, úgyhogy rövidebb tervezés után útnak is indultunk. A harmadik kerületből kezdtünk neki gyalog, Üröm községen keresztül jutottunk el Pilisborosjenőre, ami a túraútvonal kiindulópontja. Már idáig eljutni is egy másfél órás séta volt, ezután következett a több mint 10km-es túra. Persze előtte még pihenésképp beültünk a helyi csárdába/étterembe egy kávéra :)

Nem kimondottan nehéz az útvonal, bár volt egy meredekebb rész, de előtte és utána is könnyű, lankás. Inkább csak hosszúnak mondanám - mondjuk mi igen sokszor megálltunk gyönyörködni a tájban. Ugyanis amint felérünk a hegytetőre, gyönyörű kilátás tárul elénk. Természetesen útközben is rengeteg a látnivaló, a kihelyezett táblák pedig segítenek az informálódásban. A turistaútvonalat jelzések segítik, azonban érdemes lehet előtte utánaolvasni, milyen látnivalók is vannak, mivel a körtúrából kisebb kitérővel lehet eljutni az Egri csillagok filmváltozatának forgatási helyszínéül felépített várhoz (mi ezt kihagytuk), valamint a Mackó-barlanghoz. Útközbe esik a Szódás-barlang is, ahova egy kicsit meredekebben kell felmászni, de megéri, hiszen már innen is szép a kilátás. Mi ezt a térképet vettük alapul, habár a nyíl irányával ellenkező irányba haladtunk, merthogy a táblák számozása ebben a sorrendben történt.


Ha pedig teljesen felérünk a Nagy-Kevélyre, egyszerűen gyönyörű a kilátás. A János-hegyi Erzsébet-kilátóig és a Megyeri-hídig is el lehet látni, majdhogynem az egész budai oldal a szemünk elé tárul a hegytetőről (erről persze nem készült kép..). Egy ideig csak ültünk és gyönyörködtünk a tájban. Szerencsénkre az idő sem fogott ki rajtunk, majdnem végig gyönyörűen sütött a nap. Habár a kilátáskor kezdett sötétedni az ég, ami a fényképeken meg is látszik, de még ekkor sem volt kimondottan felhős. Mikor visszaértünk Pilisborosjenőre, akkor kezdett el cseperegni az eső, de ennyivel meg is úsztuk. Innen hazafele félig már busszal mentünk, de utána még bevállaltunk egy órás gyaloglást. Így nagyon fáradtan érkeztünk haza, de az élmény mindenért kárpótolt, hiszen nagyon jól éreztük magunkat.


Ti jártatok már a környéken? Szeretitek a természetet?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Számomra mindig nagyon fontos a céltudatos vásárlás, próbálom elkerülni a felesleges pénzkidobást. Habár ki szeretné olyan dologra költeni a pénzét, ami kihasználatlanul áll a szekrényben, vagy porosodik a polcon? Ehhez pedig csupán annyira van szükség, hogy alaposan odafigyeljünk és tudatosan, ésszerűen vásároljunk.


Mostanában szerencsére nem csúszott be a vásárlások során olyan ruha, szépségápolási termék, amit megbántam volna, vagy esetleg nem tudnám kihasználni. A 'Glamour napok' viszont a nyakunkon van, ilyenkor pedig sajnos sokan elveszítik a fejüket és őrületes, halmozós 'shoppingolásba' kezdenek. Pedig csak pár dologra kellene odafigyelni és elkerülhető lenne a későbbi bánkódás. Ehhez szeretnék most pár tippet adni, amik nekem személy szerint beváltak.

Szelektálj a szekrényedben!

Az első nagy kérdés: tudod e, mire van szükséged? Az ilyen kuponozások rendkívül jó indokot nyújtanak a szekrény teljes tartalmának tüzetes átvizsgálására. Ha úgy jobban megy, pakold ki az egészet és úgy kezdd el a selejtezést, szelektálást és rendszerezést. Talán már nem is emlékszel, milyen kincsek rejtőznek a gardrób/fiók mélyén, esetleg olyan is akad, amitől nem szívesen váltál volna meg eddig, de 1-2 éve nem is volt rajtad. Vagy már teljesen használhatatlan, csak a szívedhez nőtt - pedig ezek csak fogják a helyet. Ezeket rakd külön kupacokba aszerint, hogy mi a célod velük a jövőben. Én 3 fő kategóriát javaslok:

1. Ha már utcára vállalhatatlan, nagyon lyukas, kuka. Sőt, ennél tudok egy jobb megoldást: vidd el valamelyik H&M üzletbe, ahol egy nagyobb szatyornyi ruháért (amiben nincs fehérnemű!) adnak egy 500ft-os kupont, amit 2500ft feletti vásárlás esetén válthatsz be (ez más kedvezménnyel egyébként nem összevonható).
2. Van olyan, amit nem szívesen dobnál ki, mert hibátlan állapotú, mégsem hordod? Ajándékozd el a barátnőidnek! Vagy ha már annyira divatjamúlt, vidd el egy szeretetszolgálatnak. Sok helyen vannak már erre a célra kihelyezett konténerek is.
3. Amit pedig szívesen hordasz és jó állapotban is van, szépen összehajtva, vállfára helyezve mehet vissza a szekrénybe.
Mindenesetre így meg fogod látni, mire is van VALÓJÁBAN szükséged és mi az, amiből nem kell a huszadik felesleges darab.

Légy céltudatos!

Ha már megvan, mi az, ami hiányzik a ruhatáradból, írj egy listát - nekem ez a módszer vált be a legjobban. Szinte mindig, mindenhez listát írok. Így könnyen átlátom, mit is kell beszereznem. Többször készítettem már olyan listát is, amin azok a termékek szerepeltek, amit nem szabad vásárolnom. Például egy időben sok táskát vettem (tudom, egy lánynak nincs olyan, hogy 'sok' táskája van), pedig nagyobb szükségem volt nadrágra - ilyenkor a táska tiltólistára került egy időre. Egyébként a legjobb megoldás erre, ha semmiképp nem akarunk elcsábulni, hogy a közelébe se megyünk ilyen boltoknak, vagy erre a részlegre. Így nincs 'instant szerelem' és 'azonnal be kell szereznem' érzés. A pénztárcánk pedig hálás lesz.

A kuponos hétvégén persze az emberrel elszaladhat a ló, ilyenkor pláne jól jön a lista. Ha szem előtt van és arra koncentrálunk, hogy ezeket szerezzük be, nem csábulunk el újabb felesleges dologra. Így céltudatosan keresem a kívánságlistás darabokat. Sokszor már előre tájékozódok az üzletek honlapján is, hogy milyen az aktuális kínálat.


Ne feledjétek, üres kézzel távozni egy üzletből egyáltalán nem rossz dolog! Sokaknál probléma, hogy csak azért vesznek meg valamit, mert a hosszú keresgélés és ruhapróbálás ellenére sem jutottak hozzá a hőn áhított darabhoz. Így csalódottan felkapnak valamit és mint egy vigaszdíjat, viszik is a pénztárhoz. Később azonban lehet, csak bánkódás lesz belőle, hiszen egy újabb feleslegessé vált és kihasználatlan darab lesz a szekrényben.

Mit, hol, mennyiért?

Ugyebár elvileg már megvan, mit is szeretnénk venni. De hol érdemes beszerezni őket? Ha konkrét kiszemelt van, úgy a legkönnyebb - csak megkeressük az adott üzletben. Viszont ha csak kategorikusan tudjuk, mire van szükségünk, érdemes több helyen szétnézni. Én személy szerint például kezdem kitapasztalni, hogy melyik üzletben milyen ruhaneműt érdemes vennem. Persze kinek mi válik be, de ha tudod, hogy valahol több próbálkozás után sem volt jó minőségű a cipő, onnan már nem érdemes kísérletezni. A (dekor)kozmetikai termékeknél pedig érdemes végignézni a drogériákat, hol juthatunk hozzá a legkedvezőbb áron a kuponunkkal. Arra viszont figyeljünk oda, hogy sok helyen az akciós termékekre nem vonatkozik a kedvezmény.

Nálam ez a pár alapszabály érvényesül, így kordában tudom tartani a vásárlást és nem kezdek el minden hülyeséget megvenni csak azért, mert most akciósan juthatok hozzá. Persze még rengeteg mindent szem előtt kell tartani, például csak tökéletesen passzoló ruhát vegyünk és olyat, amiben jól is fogjuk érezni magunkat, nem kényelmetlen, stb.. de ezeket amúgy is mindig észben kell tartani, ha el akarjuk kerülni a pénzkidobást.

Ti mennyire figyeltek oda, hogy ésszerűen vásároljatok ilyenkor?
Share
Tweet
Pin
Share
8 megjegyzés
Igencsak kifogott rajtam ez a téma, de nem a manikűr, hanem maga a nadrág kiválasztása volt, ami igencsak nehezemre esett. Mostanában leginkább farmer párti vagyok, ugyanis nagyon könnyű hozzáöltözni, ami a cipőt és felsőt illeti, szinte bármi passzol hozzá. Végül még is egy sima barackszínű hosszúnadrág mellett döntöttem, amin egyébként semmi díszítés nincs. Ezért a manikűrt is végtelenül egyszerűnek álmodtam meg, semmi nail art. Habár számomra ez a Golden Rose homoklakk önmagában annyira csecse, hogy nincs is szükség másra mellette. Persze kacérkodtam a gondolattal, hogy a krém finisű körömlakkra valamilyen arany mintát még belecsempésszek (mivel a homoklakkban élőben az arany mikrocsillámok dominálnak), de most e nélkül is teljes egésznek éreztem a manikűrt. A maga nemes egyszerűségével volt tökéletes számomra.


❤❤❤❤
S.he Nail Polish Quick Dry178
Golden Rose Galaxy 21

Nézzétek meg a többiek munkáját is!
Share
Tweet
Pin
Share
14 megjegyzés
Még tavaly tavasszal sikerült beszereznem ezt a színezett hidratálót, azóta (ha nem is rendszeresen, de) lelkesen használom. Ugyan sokáig vacilláltam, vajon megfelelő lesz e a színe és árnyalata az én arcbőrömhöz, mivel egy darab teszter sincs kirakva belőle, végül mégis beadtam a derekam és egy hihetetlen jó akció keretén belül jött velem haza. Egyébként a teljes ára is abszolút baráti, ha jól emlékszem, akkoriban 999ft-ért lehetett hozzájutni. Igazából azért választottam őt, mert egy olyan színezett hidratáló krémet szerettem volna, ami nem tartalmaz szilikont, sem parabént és az ára is az én pénztárcámhoz van szabva. Ráadásul még - bár ezt csak utólag realizáltam és értékeltem - fényvédővel is el van látva.


'Színezett hidratáló krém natúr árnyalatban, E-vitaminnal és UV-védelemmel, minden bőrtípusra. Kellemes, üde, friss és sugárzó bőrt eredményez. Fényvisszaverő pigmenteket tartalmaz, optikailag kompenzálja az egyenetlenségeket, a Hydro komplexum értékes nedvességgel tölti fel a bőrt, a speciális UV szűrő rendszer és az E-vitamin megakadályozza a bőr idő előtti öregedését.'

A DM polcain egy papírdobozban találjátok, ami egy kis ragasztóval még le is van ragasztva. Az 50ml krém egy igen masszív, csőrös végű tubusban kapott helyett, ami csavaros kupakkal, kattanásig záródik. A nyílása viszonylag kicsi, de nem nehéz a megfelelő mennyiséget kinyomni rajta. Viszonylag sok kell belőle, ugyanis elég sűrű, így ha egyszerre kis mennyiséget viszünk fel, nem terül könnyen. Sokkal könnyebb vele dolgozni, ha már eleve többet próbálunk meg elkenni az arcunkon, de még így is legyünk alaposak, hogy ne legyen foltos. Mivel nincs túl erős fedése (hiszen egy színezett hidratálóról van szó), szerintem igen természetes hatást kelt. A nagyobb bőrhibákat persze nem tünteti el, de szépen egységesíti az arcbőrt, ami nekem általában bőven elég. Az én kombinált arcbőrömmel remekül viselkedik, egyedül a homlokomon érzem, hogy átfényesedik a nap közepére, de nem mászik el az egész. Igazából időjárástól függ, ugyanis a nagy melegben egyértelműen sok és nehéznek érzem, de most ősszel újra megfelelő.


A képen azért karikáztam be a kezem, mert jobban látszik a különbség, ha csak egy kis részletre koncentrálunk. A különbség ugyan nem nagy, de az alsó képen jóval egységesebb a bőröm felszíne. A krém alap tónusa egyértelműen narancssárgás, nekem viszont ez tökéletesen bevált. A világos, fehér bőrűeknek semmiképp nem ajánlom, olyan közepes sötétségű ez az árnyalat. Hidratáló krémről lévén szó nem szárít, hidratáló hatását konkrétan még sem érzem, habár használata előtt külön krémre semmiképp sincs szükség. Az illatát semmihez sem tudnám hasonlítani, de számomra nagyon kellemes, ami felkenés után hamar elillan. Összességében teljes mértékben elégedett vagyok vele, ezért az árért egy kimondottan jó színezett hidratálót kapunk, ennek ellenére mégsem érzem úgy, hogy újra is venném - továbbra is keresem az igazit.

Ti színezett hidratáló vagy alapozó párti vagytok?
Share
Tweet
Pin
Share
4 megjegyzés
Múlt hét szombaton elmentünk a Kikába, ugyanis 13% kedvezmény volt mindenre. Kicsit már nyűgös voltam (éhes voltam és a fejem is fájt), szóval nem nem igazán mondanám, hogy alaposan körbenéztem, de két édes papír tárolódoboz így is hazajött velem. Régóta keresek ehhez hasonló tárolót, de sosem tetszettek vagy drágállottam őket, ezek viszont azonnal a szívembe lopták magukat és már az üzletben lelkesen szorongattam a legkisebből két világosabb színűt. Mióta itthon vannak, azóta a rendszerezésen és a holmijaim szervezésén agyalok, mit hova is kéne pontosan pakolni. Valamiért úgy érzem, eluralkodott felettem a káosz, legalábbis ami a tárolást illeti, szóval jól jönne még pár rendszerező. Gyorsan körbenéztem a Kika honlapján és sikerült nem elkalandoznom, hanem tényleg azt a pár dolgot összegyűjtenem, aminek nagy szükségét érzem. Elég kis rövid lett a lista, de így legalább könnyű lesz beszerezni róla mindent :)


1. Papír tárolódoboz (link)

Ilyet vettem, a legkisebb méretűből két világosat. Viszont lemértem és a szekrényem alsó polcára tökéletes lenne a legnagyobb, de talán elég lenne nekem a középső méretű is, praktikusság szempontból meg pláne. Még a kicsiből is lehet be fogok szerezni egy-kettőt, annyira tetszenek és olyan kis hasznosak. Egyelőre elég masszívnak találom őket, elég vastag és merev a doboz fala és teteje is.

2. Gömb gyertyatartó (link)

3. Mécsestartó szett (link)

4. Nyakkendőtartó (link)

Ha a komódom felső fiókjából átköltöztetem az egyik ilyen papírdobozba a körömlakkjaimat, a helyére kerülhetnének a szépségápolási szerek és a sminkek, amihez legalább egy kisebb rendszerezőre szükségem lenne. Ez a három részes, hivatalosan nyakkendőtartó igencsak szimpatikus és méretileg tökéletesen beleilleszkedik a fiókomba (a három darab egymás mellé). Valószínűleg egyből két pakkra is beruházok majd és akkor már a zoknikat is szépen rendszerezni tudom.

Nektek szerepel valami a lakberendezési kívánságlistátokon?
Share
Tweet
Pin
Share
6 megjegyzés
Ahogy tavaly is készült egy bejegyzés Olaszországról, idén sem szerettem volna kihagyni a fotónaplót a külföldi utamról. Ezen a nyáron Franciaországba utaztunk fellépni, ahol ilyen téren elég sűrű volt a program. Azonban szerencsére előtte és után is volt alkalmunk egy kis városnézésre. Az út nagyon hosszú volt, de odafele megálltunk Kölnben, hogy szemügyre vegyük a híres kölni dómot, valamint Aachenben lehetőségünk volt egy kis vásárolgatásra. Itt még az idő nem volt kegyes hozzánk, borongós volt és néha eleredt az eső. Fő úti célunk egyébként Valenciennes volt, ahol maguk a fellépések voltak. Hazaindulás előtt, utolsó nap viszont Párizs fele tettünk egy kis kitérőt, ahol gyönyörűen sütött a nap, ami igazán jól jött az egész napos sétálós városnézéshez. Elég kötött volt a program, nem igazán volt szabadidőnk, néha még fényképezni is alig tudtam megállni, így most kimondottan kevés kép készült.


A főbb nevezetességeket vettük célba, a kiindulópont az Eiffel torony volt, ahova egyébként gyalog mentünk fel. Egy nagy kört tettünk a városban, majd a túránkat este a Diadalívnél (Arc de Triomphe) fejeztük be, ahonnan szintén gyönyörű volt a kilátás Párizsra, a kivilágított Eiffel toronnyal együtt. Mielőtt a Champs-Élysées-n végigsétáltunk volna, a Tülériák kertjében (Jardin des Tuileries) picit megpihentünk és egyszer csak tömény levendulaillat csapott meg. Ahogy megfordultam, egy kertnyi virágzó levendulával találtam szemben magam és számomra ez olyan csodálatos volt! Egyébként szerencsére régebben már jártam Párizsban, de így is ugyanolyan csodásnak hatott a város.

Persze nem térhettem haza üres kézzel, habár csak pár aprósággal leptem meg magam (egyébként annyira büszke vagyok magamra, milyen tudatos vásárló vagyok még ilyenkor is!). Németországból két szépségápolási termék jött velem. Egy dolgot mindenképp szerettem volna innen, mégpedig egy körömlakkot, ami itthon egyébként nem kapható. A P2 lakkokkal szemezgettem sokáig. Persze nagyon tetszett az összes, most mégis valami jól kihasználható darabot szerettem volna, amit viszont egy Rival de Loop (Rival de Loop Express Nails 209) nude lakk személyében sikerült megtalálnom. Az ajakvajat már 2012 októbere óta szeretném megkaparintani, nem hittem volna, hogy külföldön hamarabb jutok hozzá (persze tegnap az itthoni Müllerben is egyből összefutottam vele). Jah igen, ezt a kis fülbevalószettet meg egyszerűen nem bírtam otthagyni 1 euróért :) Franciaországból párizsi szuvenírekkel tértem haza, ugyanis itt annyira ki volt mérve minden perc, hogy még arra sem volt időm, hogy a Kiko vagy Sephora üzletek valamelyikébe éppen, csak bekukkantsak. A kihajtható tükrön kívül még egy kisebb méretű fém Eiffel tornyot és a szokásos képeslapokat szereztem be.


Ti jártatok már Franciaországban, esetleg Párizsban?
Share
Tweet
Pin
Share
16 megjegyzés
A DM a szeptembert hatalmas árzuhanással kezdte, most rengeteg terméket kínál még kedvezőbb áron, amiről egyébként az aktuális akciós katalógusban tájékozódhattok bővebben. Én ismét konkrét listával indultam útnak, a szokásos hó eleji 10%-os végösszegi kupon miatt általában próbálom ekkorra időzíteni a szükséges dolgok megvásárlását. Igazából most az extra 100 pontra is gyúrtam, amit 4000ft feletti vásárlás esetén írnak jóvá. A lépés viszont úgy jött ki, hogy alapos megfontolás és mérlegelés után nem érem el ezt az összeget, ezért pár dolog beszerzését későbbre halasztottam. Szerintem az mindent elárul rólam, hogy majdnem fél órát töltöttem az üzletben, mire kialakult a végleges terméklista, hogy mi is landoljon most a kosaramban - pedig nem szoktam vásárláskor ennyit elidőzni és nem is vettem sok mindent.

Az utóbbi egy-két évben teljesen levettek a lábamról a DM különböző saját márkái, a kedvező ár mellett a minőséggel is teljes mértékben elégedett vagyok, szóval egyre több mindent próbálok ki tőlük és egyre szorosabb a barátság közöttünk. Így nem csoda, hogy a mostani zsákmányolásom minden darabja saját márkás, legtöbbször már tudatosan csak ezeket keresem, ha szépségápolásról van szó. Általában mindig tartom magam a listámhoz, a kifutó termékek polcán viszont megakadt a szemem egy Alverde hajápolási szeren, amit ilyen kedvező ár mellett nem tudtam otthagyni. Az allergiaszezon miatt pedig kénytelen voltam zsebkendőből is betárazni.


Babylove babahintőpor: 329ft helyett 299ft - 10% = 269ft
Alverde hidratáló hajkúra: 699ft helyett 419ft - 10% = 377ft
Balea Young Soft & Clear 2in1 krémes bőrradír: 899ft helyett 699ft - 10% = 629ft
Alverde testvaj ajándékcsomag: (899ft - 25%) - 10% = 607ft
Soft & Sicher papírzsebkendő: 229 helyett 189ft - 10% = 170ft
Soft & Sicher 100darabos papírzsebkendő: 219ft helyett 199ft - 10% = 179ft

Összesen: 3274ft helyett 2231ft-ot fizettem


Akárhogy is nézem, több mint egy ezressel kevesebbet fizettem a pénztárnál, mintha eredeti áron szereztem volna be őket. Pontosan ezért szeretek itt vásárolni, hiszen sosem az az érzésem, mennyit költöttem, hanem boldoggá tesz a tudat, hogy mennyit spóroltam! Szinte minden eleve is akciós volt, ez alól csak a testvajcsomag képez kivételt, arra viszont felhasználtam egy 25%-os joker kupont. Aki egyébként ritkán váltja be a pontjait, most érdemes lehet, ugyanis szeptember 30-án a két évnél régebben gyűjtött pontok törlődnek (erről itt olvashattok bővebben).

Ti odafigyeltek az akciókra, kuponlehetőségekre?
Share
Tweet
Pin
Share
9 megjegyzés
Ma reggel úgy keltem fel, hogy nem lesz semmi produktívhoz kedvem és ehhez szerintem sokat hozzásegített a borongós őszi időjárás. Viszont a melankólia helyett hirtelen nagyon elkapott az a tipikus őszi hangulat, amit annyira szeretek, amikor még az utolsó napsugarak megvilágítják a fák lehulló leveleit. Ezért a mára tervezett poszt helyett most ezt az érzést szeretném átadni nektek ezzel a pár képpel, mert igenis szeretni való tud lenni az ősz!


Amikor a reggelek már csípősen hidegek, de még meleg pulcsiba burkolózva el lehet viselni a napokat. Őszi outfiteken agyalni, mert ilyenkor nincs is jobb, mint a réteges öltözködés (egyébként az őszi kívánságlistámat már láthattátok a blogon). Ősszel igazán szeretek bekuckózni a szobámba és olvasni, meleg teát (vagy forró csokit) inni, miközben egy puha takaró körbeölel. Egyébként érdekes, mert amúgy is imádok olvasni, de ilyenkor jellemzőbb, hogy veszek is új könyvet. Sok sütit sütni, hogy meleg legyen a lakásban, meg persze amúgy is, mert ez egy ilyen évszak. Már a fűszeres illatgyertyámat is elővettem, mert nekem ez is az őszhöz tartozik. Ha pedig kimozdulok a lakásból, imádom, ahogy ropognak a színes falevelek a lábam alatt! Alig várom, hogy felvehessem a meleg kendőimet és elővegyem a sötét körömlakkokat. Valamint nálam ennek a hangulatnak elmaradhatatlan kelléke Agnes Obel Philharmonics című albuma.


(képek forrása: pinterest.com)

Ti mit szerettek az őszben?
Share
Tweet
Pin
Share
12 megjegyzés
A Manikűrvadász mostani fordulójánál nagy fába kellett vágnom a fejszém, ugyanis a Manikűrvadász megalkotójától, Isabellától kellett választanom, ami már önmagában nem volt könnyű feladat. Több órás agyalás után valahogy ki tudtam választani egy watercolor technikával készült manikűrt, amit viszont én szivacs felhasználásával alkottam újra - a neon árnyalatok gyengébb fedése miatt viszont ezek a lakkok tökéletesnek bizonyultak ahhoz, hogy hasonló hatást érjek el.

Watercolor - az eredeti manikűr by IsaBella

A kivitelezés természetesen megint picit más lett, de Isabella után én is két ujjamra festettem a színesebb kavalkádot, szegeccsel díszítve, a kis- és gyűrűsujjra pedig egy igen sötét lila került, hozzá hasonló csillámos fedőlakkal. Nekem kimondottan tetszik ez a kontraszt, habár a szivacsos technikával készült festéshez is használtam a lila lakkból, hogy meglegyen az összhang.


❤❤❤❤
Only You - 810 Metal Dust
Lovely Blink Blink Nr 1
Lovely Classic Nr. 25
 Aden (89) Bird of Paradise
Moyra 64
Csillagos díszítőszegecs
Rimmel 5in1 alap- és fedőlakk

Használjátok a wishforbeauty kódot a KKCenterHk honlapján, és 10% kedvezményt kaptok a rendelt termék árából!

Nézzétek meg a többiek munkáját is!
Share
Tweet
Pin
Share
29 megjegyzés
Anno egyszerre sok blogon végigfutott ez a díjzápor, ami akkor hozzám is elért, de nemrégiben Karolina még meglepett ezzel a díjjal, így ismét bejegyzés készült a kérdésekre adott válaszokból, hogy egy kicsit más szemszögből is megismerjetek :) Borongós szombat délutánra éppen megfelelő is ez a könnyed kis poszt.



1.) Tedd ki a képet!

2.) Írj 11 dolgot magadról!
Már régebben írtam magamról 11 dolgot, ezt most nem ismételném meg, ebben a bejegyzésben elolvashatjátok.

3.) 11 kérdés megválaszolása:
  1. Milyen a kapcsolatod a szelektív hulladékgyűjtéssel? Ha tehetem, külön gyűjtöm őket és az erre kialakított gyűjtőbe viszem.
  2. Milyen másik keresztnevet választanál magadnak? Ezen még sosem gondolkoztam és nem is tudom, milyen név illene hozzám. Habár kiskoromban mindig Viktória akartam lenni, mert az a lánynév tetszett a legjobban.
  3. Milyen szuperképességet szeretnél? A legutóbb erre azt válaszoltam, hogy legszívesebben repülni szeretnék. Csodás érzés lehet!
  4. Ha egyetlen embernek a gondolataiban képes lennél olvasni, ki lenne az? Kapásból rávágnám, hogy pároméban, de azt hiszem, erre egyáltalán nincs szükség :)
  5. Melyik a kedvenc színed? Mostanában a rózsaszín különböző árnyalataihoz vonzódom leginkább.
  6. Mi lenne az a munka/állás, amit csinálnál, ha minden feltétel adott volna hozzá? (pl. agysebész :) Régen mindig orvos/patológus akartam lenni, az utóbbi időben pedig a helyszínelős-laboros dolgok vonzanak nagyon.
  7. Minek keresztelnéd el az általad létrehozott körömlakk-márkát? Szakmai titok ;) Egyébként ehhez rengeteg idő kell nekem, hogy elég kreatív, találó nevet gondoljak ki valaminek. Pláne, ha ilyen fontos dologról van szó.
  8. Ha megnyernéd a lottófőnyereményt, mire költenéd? Vegyesen, sok mindenre.
  9. Mi az a 3 dolog, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre? Fogalmam sincs, hirtelenjében nem is tudom, mire lehetne szükségem. Naptejre biztos.
  10. Melyik országokba szeretnél eljutni? Rengeteg helyre el szeretnék még jutni a világon, nincs olyan kontinens, ahova ne mennék szívesen. Például mindenképp szeretném látni egyszer a sarki fényt, és Japánt a cseresznyefák virágzásakor.
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
Mikor indultam Franciaországba, aznap jutott eszembe, hogy nem ártana körmöt festeni.. szóval valami nagyon gyorsan száradó és tartós manikűrre volt szükségem, ami fedőlakk nélkül is megállja a helyét (ugyanis mindkettő teljesen besűrűsödött, nekem meg már nem volt alkalmam újat beszerezni). Eszembe jutott a tavaly ilyenkor készített időtálló manikűr, de a fedőlakk hiányában féltem, hogy hamar megkopna. Akkor ugrott be egy régi ManiCute alkotás, ami a csillámos lakk miatt tartós lehet és mivel van nekem egy igazán világos Max Factor lakkom, ami egy rétegben majdnem átlátszó és még gyorsan is szárad, gondoltam adok egy esélyt neki. Ezt használtam először, amiből csupán egy rétegre volt szükségem, majd a csillámos fedőlakkot egy szivacs segítségével vittem fel. Hogy ne legyen olyan fagyos, hanem inkább elegánsan szolid, most csak ezüst csillámos lakkot használtam.


A csillámos lakk kopása eleinte nem is volt túl feltűnő, szerencsére bírta a strapát (fedőlakkal persze még jobb lett volna). Nem utolsó sorban pedig csupán egyetlen egy lakkot magunkkal cipelni nem a világ vége, így végszükség esetére bedobtam az ezüst csillámos körömlakkot a bőröndbe, hogy ha lepattanna, akkor is egyszerűen lehessen pótolni. Szóval minden oldalról megfelelőnek bizonyult ez a manikűr, amit egyébként imádtam viselni.

❤❤❤❤
Max Factor Glossfinity (30) Sugar Pink
Jollie France 80

Nálatok mi a tuti befutó, ha gyors és tartós manikűrről van szó?
Share
Tweet
Pin
Share
13 megjegyzés
Több mint két éve kezdtem neki ennek a sorozatnak és ennyi idő alatt még nem volt ilyen, de júliusban annyira el voltam havazva, hogy az amúgy rendszeresen, két havonta megjelenő 'elfogytak' bejegyzést kénytelen voltam egy hónappal eltolni. Nem gyűlt össze túl sok minden augusztusban, így a mennyiségen nem dob nagyot az a plusz egy hónap, de ez most így alakult.


Balea Napozás utáni tusfürdő (teszt)
A kókuszos naptej jellegű illata miatt nagyon szerettem ezt a tusfürdőt (persze még akad belőle itthon), ami számomra egy az egyben megtestesíti a nyárat. Kicsit zselésebb állagú, mint a többi Balea tusfürdő, így nem is fogyott olyan gyorsan. Ráadásul zuhanyzás után ennek az illatát még szoktam a bőrömön érezni - bár még mindig nem bánnám, ha lenne belőle testápoló változat!

Doliva Skin in Balance Testápoló balzsam (teszt)
Állagából adódóan egy viszonylag nehéz krémről van szó, ennek ellenére viszont egész hamar beszívódik. Igazán 'tartalmas' krémnek mondanám, ami nagyon jól hidratálja és táplálja a száraz bőrt.

Oriflame Pure Nature Arctisztító (teszt)
Teljesen korrektnek tartom ezt az arclemosót, megfelelően tisztít és jól habzik. Rendszeres használat mellett sem szárított ki, a sminkkel is jól elbánt. A hatása nem kiemelkedő, de semmi rosszat nem tudnék rá mondani.

Alverde Clear Iszapos Arclemosó Tonik
Az örök kedvenc. Már nem is tudom pontosan, hanyadik flakonnal fogyasztottam el és természetesen már rég beszereztem az utánpótlást. Imádom, hogy nem szárít és kíméletes a bőrhöz.


Avon Super Enchant Szempillaspirál (teszt)
Nagyon szerettem, mert könnyen kezelhető volt, nem ragasztotta össze a szempillákat, remekül működött és a keféjével is abszolút elégedett voltam. Szóval szép hatást lehetett vele elérni és kimondottan tartós volt.

Alverde Testvaj (karácsonyi limitált kiadás) Vanília-fahéj és Sült alma (teszt)
Az Alverde testvajakról még mindig csak áradozni tudok, ha pedig ilyen ínycsiklandozó illatokkal állnak elő, mint karácsonykor.. hát na, nem lehet nemet mondani rájuk. A hatásuk kiváló, szeretem ezt a kis tégelyes kiszerelést és az illatuk, hmmm!

Catrice Sold out for ever (240) körömlakk (teszt) | H&M Duo Nail Polish Back By Noon körömlakk (teszt) | Moyra 64 körömlakk (teszt) | Lora 57 körömlakk
A Moyra-n kívül mindegyik lakk nagyon hamar besűrűsödött, így egy ideje már kidobásra vannak ítélve. A H&M-es arany lakkot nagyon sajnálom, mert igazán szép árnyalat volt, de olyan csúnya zöld trutyivá vált, hogy menthetetlen. A neon Moyra pedig az első lakkom, amit (majdnem) teljesen el is használtam és hát persze már újra is vásároltam.


Ti használtok ezek közül valamit? Nektek mi fogyott el mostanában?
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
Újabb bejegyzések
Régebbi bejegyzések

A blogger

About Me

Szeretem, ha vörösre festi a hajam a napsugár.


wishforbeautyblog@gmail.com


Tovább

Social media

  • facebook
  • instagram
  • twitter
  • bloglovin
  • pinterest
  • email

Címkék

  • Elfogytak
  • HAUL
  • Inspiráció
  • Instagram
  • Kedvencek
  • Személyes
  • Teszt
  • Wish list
  • Életmód

Archívum

  • ►  2022 (2)
    • ►  március (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (18)
    • ►  december (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2020 (20)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2019 (45)
    • ►  december (3)
    • ►  november (4)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (5)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2018 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (1)
  • ►  2017 (26)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  július (2)
    • ►  május (4)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ►  2016 (33)
    • ►  december (1)
    • ►  október (4)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (4)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (3)
    • ►  január (7)
  • ►  2015 (60)
    • ►  december (1)
    • ►  november (4)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (9)
    • ►  április (11)
    • ►  március (9)
    • ►  február (8)
    • ►  január (5)
  • ▼  2014 (131)
    • ►  december (2)
    • ►  november (11)
    • ►  október (11)
    • ▼  szeptember (12)
      • Nagy-Kevély túra - képes beszámoló
      • Glamour napok - tippek a tervezéshez
      • Matchy-matchy Nail Art Challenge #4 Kedvenc nadrág
      • Balea Színezett hidratáló krém
      • Lakberendezési kívánságlista
      • Franciaország - képes beszámoló és haul
      • DM Drogerie Markt zsákmányolás
      • Hello autumn
      • Manikűrvadász
      • Liebster Award - Díjat kaptam #6
      • Nail of the Day - Időtálló manikűr
      • Elhasználtam, elfogytak #14
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (5)
    • ►  június (11)
    • ►  május (17)
    • ►  április (15)
    • ►  március (12)
    • ►  február (11)
    • ►  január (14)
  • ►  2013 (148)
    • ►  december (10)
    • ►  november (13)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (8)
    • ►  június (15)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (9)
    • ►  február (13)
    • ►  január (14)
  • ►  2012 (106)
    • ►  december (14)
    • ►  november (11)
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (16)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (12)
    • ►  június (6)
    • ►  május (9)
    • ►  április (10)

Rendszeres olvasók

Instagram

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

������ ☾ (@daily_dii) által megosztott bejegyzés

Created with by ThemeXpose | Copy Blogger Themes