DM Drogerie Markt kedvezmények

by - április 04, 2014
Eredetileg mára nem ezt a posztot terveztem, de aktualitása miatt gondoltam megér egy önálló, mini zsákmányolós bejegyzést. A DM facebook oldalán és hírlevél formájában (meg persze a honlapukon) mindig szemmel követem az aktuális akciókat, kedvezményeket. Nem mehetünk el szó nélkül a DM active beauty kártya adta lehetőségek mellett, amik segíthetnek spórolni - mégpedig sokat. Éppen az egyik kuponfüzettel szemezgettem, amikor felfigyeltem az április 3-tól érvényes Alverde 25%-os kedvezménykuponra, amit 25 pontért tudunk 'megvásárolni', azaz kinyomtatni az infopultnál. Előkaptam az előre megírt listámat és örömmel konstatáltam, hogy szerepel rajta pár Alverde termék is. Ezen felül pedig a szokásos hó eleji 10%-os kuponomat is magammal vittem, amit egyébként innen lehet letölteni és 2000ft feletti vásárlás esetén lehet igénybe venni. Ezt már csak ma tehetitek meg - pontosan ezért szántam mára a bejegyzést. De minden hónap eleji csütörtökön-pénteken szokott lenni ilyen, úgyhogy én mindig előre tervezek :)


Most pedig következzenek a számok, csak hogy ténylegesen lássátok, miről is beszélek:

Alverde Iszapos arctonik: (799ft -25%) -10% = 539ft
Alverde Iszapos arctonik mini kiszerelés: (349ft - 25%) - 10% = 236ft
Alverde Vitalizáló sampon koffeinnel: (699ft - 25%) - 10% = 472ft
Alverde Makadámdiós testápoló vaj: (379ft -25%) - 10% = 256ft/darab
Balea Napozás utáni tusfürdő: 269ft - 10% = 242ft

Összesen: 2874ft helyett pontosan 2000ft-ot fizettem

Most látom csak az aktuális katalógusban, hogy a sampon eleve akciós volt, 799ft helyett jelenleg 699ft-ért lehet megvásárolni. Egyébként azt szeretném leszögezni, hogy ilyenkor sosem esek abba a hibába, hogy 'most van akció, vásároljunk fel mindent'. Igazából tényleg szerencsém volt, hogy a listámon ennyi Alverde termék szerepelt :) oké, ha nagyon kukacoskodni szeretnék, talán kivétel a mini Alverde arctonik, de ezzel is már a múltkor szemezgettem és megfogadtam, majd veszek egyet utazáshoz. Hát az a majd pedig most jött el. Igazából picit vonakodtam, mert egyértelműen nem éri meg, de nem is ez a célja, hanem a praktikum. Végül meggyőzött, hogy a flakon később is után tölthető. A testvajról pedig a következő posztban olvashattok, miért is jött velem haza kettő.. ;) Sajnos pár dolgot még így sem sikerült megvásárolnom, talán majd május elején.. egy szó, mint száz, abszolút tudatos vásárlónak mondom magam.


A jelenlegi Alverde akcióra a 25 éves forduló miatt van lehetőség, amit tényleg nagy örömmel vettem igénybe. De jelenleg van még egy másik kupon szintén 25 pontért, amivel 25% kedvezményt kapunk a női testápoló termékekre. Részletesebb információért kattints ide és ide.

Ti odafigyeltek az akciókra? Időben megveszitek az utánpótlást?

You May Also Like

10 megjegyzés

  1. Nekem az a testvaj van meg, nagyon kellemes az illata, szerintem nagyon szuper. :) Pont most kezd elfogyni, tervezem újravenni, csak valamilyen másik illatban. Van esetleg valamilyen tavaszi, nyári friss illatban? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még tavaszi-nyári új illatról én nem tudok, a DM-ben sem igazán láttam. Bár lassan biztos érik egy újabb mini testvaj tőlük.. :)

      Törlés
    2. Ma mentem a DM-be és beváltottam a kupont egy erdei gyümölcsös testvajra. :) Még van egy kicsi a makadámdiósból, de nem hiszem, hogy ki tudom várni, hogy addig ne szagoljam meg, amíg az el nem fogy. :D

      Törlés
    3. :DD Majd meséld el, milyen ;) Bár nekem is még ott van a 3 karácsonyi illatú.. addig nem szabad kibontanom a makadámdiósat.. :$ :D

      Törlés
  2. Jó kis akció így a kettő. :) Csak azért nem rohantam, mert különösebben nem vonzanak az alverde termékek, és mindenből van most tartalék is. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szeretem az Alverde-t, ez a három pedig szerintem a legjobbak közt van. Jó kis akció, de most kihagyom, mert van itthon minden.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szeretem az Alverde termékeket! :) Már régóta halogatom a DM active beauty kártya igénylését, pedig tudom, hogy csak magamnak ártok vele... Pedig az akciókra mindig figyelek, és nagy kuponos vagyok :) Most már tényleg nem halogatom tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokáig én sem rendelkeztem vele, ritkán jártam a DM-be és feleslegesnek tartottam. Aztán rájöttem, ha 1-2 pontokat kapok is, egy idő után abból is sok lesz. Arról már nem is beszélve, hogy a DM saját márkás termékeit mennyire előnyben részesítem az utóbbi időben.. :)

      Törlés
  5. Én is nagyon szeretem az Alverde termékeket! Erre a makadámiadiós testvajra már nagyon régóta fáj a fogam, de nálunk valahogy soha nem futok bele akcióba :( Jó üzletet csináltál! :)

    VálaszTörlés
  6. Milyen cuki az a mini iszapos arctonik :)

    VálaszTörlés