Blog születésnap - 2 éves a Wish for beauty

by - április 06, 2014
Olyannyira nem tudom, hol kezdjem ezt a bejegyzést, mint amennyire nem tudtam, hogyan is álljak neki két éve a blognak.. de szerencsére mindig csak a kezdet nehéz :) Emlékszem, amikor végre elkészült a blog (rengeteg idő kellett, hogy végre elhatározzam magam, de a blog címe például csak úgy kipattant a fejemből), viszont érdemi bejegyzést csak egy nappal később lehetett olvasni. Szerencsére még mindig olyan motivált és lelkes vagyok, mint akkor, ha nem még jobban. Sosem érzem azt, hogy maximálisan elégedett lennék, de ezt egyáltalán nem rossz értelemben írom, szeretek fejlődni és ezt a fejlődést nyomon követni. Mindig próbálok egyre jobb lenni, mind fényképek, mind szöveg terén. Ha például a mostani fotóimat összehasonlítom az eddigiekkel.. szóval tényleg jelentős különbségek vannak :)


Nem csak a tartalommal, hanem a külsővel is igyekszem titeket megnyerni, próbálok a tökéletesre törekedni. Úgy gondoltam, a blog a születésnapjára megérdemel egy falatnyi változtatást (meg hát az előző design nem is éppen volt túl tavaszias). Az alapkoncepció megmaradt, mert nagyon a szívemhez nőtt, csak apró változásokat eszközöltem a fejlécben és készítettem hozzá új 'social icon'-okat, amiket mostantól a blog alján találtok meg, de oldalra is kitettem a legfőbb követési lehetőségeket.

Nem nagyon akarok elveszni a statisztikában, mert ezek a számok nekem jelentenek inkább sokat. Tavaly ilyenkor pontosan meglett a 150 feliratkozott olvasóm, így nagyon reménykedtem, hogy mostanra meglesz a 300. Egyáltalán nem vagyok szomorú vagy csalódott, már közel járunk hozzá és így is köszönöm mindazoknak, akik rendszeresen visszatérnek és követnek. ♥ Sajnos ilyenkor nem igazán vagyok a szavak embere, meg hát nem is érzem úgy, hogy szavakkal ki lehetne azt fejezni, mennyire hálás vagyok nektek! A magam szórakoztatása eltörpül a mellett, hogy miattatok, nektek írok. Ugyan a blog megnyitása alkalmával nem volt tervben nyereményjáték, mert nem így akartam/akarok olvasókat toborozni, de valahogy mégiscsak meg szeretném köszönni, hogy követtek, kommenteltek és jelen vagytok a blog életében.


Szóval arra gondoltam, egy mini csomagot csak összeállítok nektek, remélem ennek a jelképes apróságnak is örülni fog a szerencsés nyertes. A leírás és a jelentkezés külön, a holnapi bejegyzésben lesz olvasható :)

Még egyszer köszönöm nektek, hogy olvastok!

You May Also Like

31 megjegyzés

  1. Gratulálok a két évhez! Még nagyon sokszor ennyit kívánok! :)

    VálaszTörlés
  2. Én is gratulálok a két évhez :)
    Sok sikert a következő évekre !!

    VálaszTörlés
  3. Boldog blogszülinapot! Gratulálok :)

    VálaszTörlés
  4. Válaszok
    1. blogszülinapot* bocsi, új a billentyűzet. >.<
      És gratulálok! :)

      Törlés
  5. Gratulálok a blogszülinaphoz! Nagyon szép, tartalmas és igényes a blogod! Sok sikert a továbbiakhoz. :)

    VálaszTörlés
  6. boldog szülinapot a blognak! :))

    VálaszTörlés
  7. boldog blogszülit, még sokat! :)

    VálaszTörlés
  8. Boldog Blogszülit és még sokat! :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon boldog blogszülinapot. :))

    VálaszTörlés
  10. Boldogságos blogszülinapot!!

    VálaszTörlés
  11. Pusheen! :)
    Boldog születésnapot a blognak, és Neked is! Így tovább, előre! ;)

    VálaszTörlés
  12. Még egyszer Nagyon Boldog Születésnapot Kívánok! :)

    VálaszTörlés
  13. Gratulálok :) Nagy kitartást igényelhet egy blog a mindennapi teendők mellett:)

    VálaszTörlés
  14. Gratulálok, még sokszor kettőt! ;)

    VálaszTörlés
  15. Köszönöm szépen mindenkinek ♥

    VálaszTörlés