2/10/2013

Nail of the Day - Diplomaosztó

Tegnap volt a diplomaosztóm, amire mindenképp valami nem túl feltűnő, elegáns manikűrt szerettem volna. Végül persze egy egyszerűen elkészíthető, de mégis mutatós megoldás mellett döntöttem. Még előző nap el kellett készítenem, így fontos volt, hogy tartós legyen, de nem is lett volna időm valami nagyon komoly dologra az itthoni összejövetelre való készülődés miatt.

Sima francia köröm az alapja, a fehér lakk (Lovely Color Mania) száradása után csillámos fedőlakkot (Jollie France 17) ütögettem fel egy szivacs segítségével. Erre jött még két réteg átlátszó fedőlakk (Moyra), ezek után már csak arra kellett vigyáznom, hogy semmibe ne nyúljak bele :)



A diplomaosztóról sajnos 'saját' képekkel nem tudok szolgálni, mert homályosak lettek, pedig olyan is van, amin épp átveszem a diplomát.. ráadásul szerettem volna a sminkemet is megörökíteni, de ilyen fényviszonyok mellett erre sem volt lehetőségem, a reggeli havazás is szépen közbeszólt a dolgoknak.


Most pedig kipihenem a tegnapi fáradalmakat, egy könyv társaságában regenerálódok :) Nektek hogy telt a hétvégétek? Hogy tetszik a manikűr?

15 megjegyzés:

  1. Gratulálok a diplomaosztóhoz.^^

    VálaszTörlés
  2. Nagyon cuki lett, olyan visszafotott, de mégis mutatós. =)
    Nekünk fehér kesztyűt kellett húznunk a diplomaosztón, így az én körmeim sötétkék színben pompáztak.
    Rólam egy db értelmes kép nem készült...

    VálaszTörlés
  3. Gratula a diplomádhoz!
    Nagyon szép lett a manikűröd. :)))

    (www.beautybyjuctus.blogspot.com)

    VálaszTörlés
  4. Gratula a diplomádhoz! :) Nekünk csak március végén lesz, nem tudom miért húzzák el így. A körmöd meg nagyon tetszik. Úgy irigyellek amiért kibírod, hogy ilyen hosszú. :D Teljesen jó, ideális, én viszont egyszerűen nem tudok gépelni vele és tollt fogni. :(
    De ez a dizájn nagyon bejövős. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nekem már ez a februári időpont is elég későinek tűnt :)
      A körmöm amúgy most szerintem még nem is olyan hosszú, legalábbis engem semmiben nem akadályoz :)

      Törlés
  5. Tetszik a köröm, a diplomához meg gratula! :]

    VálaszTörlés
  6. Gratula itt is, megint. :) Látod, ha meg is jött volna a mua, nem tudtad volna megmutatni a sminket. :((
    Am hol ülsz? :D Elég kirívó a tömegből az első sorban ülő lábvillantós lány. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Amúgy 7. sor, balról az ötödik vagyok én, eléggé hátul, szóval nem tudom, mennyire kivehető :)

      Törlés
  7. gratulálok a diplomádhoz!
    a manid pedig csodálatos. :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép, én is már ezer éve készülök ilyet csinálni.
    Gratulálok! :)

    VálaszTörlés
  9. Szia :)
    Gratulálok a diplomához :)
    A lakkozás nagyon jó lett :)

    VálaszTörlés
  10. Gratulálok a diplomádhoz! :)
    A manikűr is tetszik elegáns, de mégis feltűnő, szeretem az ilyesmiket.

    VálaszTörlés