Elhasználtam, elfogytak #15

by - november 04, 2014
Picit megkésve, de ismét egy elfogytak bejegyzéssel jelentkezek, ugyanis megint eltelt két hónap. Most egész sok kiürült flakon összegyűlt, az ezekkel kapcsolatos rövid véleményemet osztanám meg veletek. Amiről már volt külön tesztes poszt a blogon, természetesen ahhoz annak linkje is odakerül, hogy még hosszabban olvashassatok a tapasztalataimról.


Avon Testpermetek - Görögdinnyés és Fehér csokoládés-epres
Nyáron kimondottan testpermet párti vagyok, olyankor ritka, hogy parfümöt tűrök meg magamon. A dinnyésre már ráuntam, a fehér csokis változat viszont a végén is ugyanolyan kellemes volt az orromnak. Az illatuk nem tartós, de annál kellemesebb, úgyhogy szeretem velük fújogatni magam. Habár ősszel-télen már csak edzésre használom őket.

Balea Napozás utáni tusfürdő (teszt)
A nyár nagy kedvence volt nálam ez a tusfürdő, ugyanis ez a kókuszos naptej illat magába foglalta számomra magát a nyarat. A szokásos Balea tusfürdő minőségtől szerintem kicsit eltért, az állaga egy leheletnyit más volt, így kevesebb kellett belőle. Még maradt egy flakonnal, de azt meghagyom későbbre, nehogy ráunjak és különben is, biztos jól fog esni tél közepén is egy falat nyár.

Aveo Chocolate popcake testápoló (teszt)
Egy nagyon könnyed testápoló, ami hihetetlen gyorsan be is szívódik. A hidratáló hatása közepes, az illata eleinte kellemes, a végén viszont nagyon tömény volt számomra, szóval alig vártam, hogy elfogyjon.

Avon Femme deospray
Nem igazán szeretem az ilyen parfümös dezodorokat, de csak elhasználtam. A hatása egyáltalán nem volt rossz, de akkor sem voltam oda érte. (Magát a parfümöt ettől függetlenül nagyon szeretem.)


HiGeen Kézfertőtlenítő gél vegyes gyümölcs illattal
Imádtam az illatát, a hatását és hogy nem szárította ki a bőröm. Nagyon sokáig elég volt egy ekkora kiszerelésű (110 ml) flakon, úgyhogy kizárólag ezért nem ezt vásároltam újra. A kirándulások (egyik) elengedhetetlen kelléke számomra.

Avon Naturals Gránátalma arcradír
Viszonylag nagyok benne a szemcsék és elég krémes is az állaga. Régen nagyon szerettem, mert nagyon jól radíroz, viszont emellett hihetetlenül szárít is, legalább is a száraz foltokat igencsak felerősíti.

Alverde Testvaj (karácsonyi limitált kiadás) Áfonya és csokoládé (teszt)
Azt hiszem, talán ez volt a kedvenc illatom a három testvaj közül. A végén viszont sajnos már eléggé alkoholos szaga lett, így csak lábra használtam, de hát lassan egy éve bontva volt, szóval nem csodálkozom. Nagyon jól hidratál, habár nem mondanám vajas állagúnak. Mindenesetre nagyon szerettem.

Nivea Creme care tusfürdő és Zuhanyzás közbeni testápoló tej kakaóvajjal - minta
Mindkét mintatasakban több alkalomra elegendő krém volt, két-három zuhanyzás alatt használtam el őket. A tusfürdő illata most nem a megszokott kék tégelyes Nivea krém illat volt (pedig azt hittem), de ez is legalább olyan kellemes volt az orromnak. Nagyon krémes, ami jól habzik és jól is tisztít. Ez után használtam a testápolót, aminek az alkalmazása számomra még mindig különleges, de nagyon imádom.

Happy Fresh Nedves törlőkendő
Magával a kendő puhaságával és nedvességével nem volt problémám, de valamiért nem szívesen használtam, csak hónaljra. Ott viszont jól esett a melegebb nyári napokon, amikor egy kis frissességre volt szükségem. Sajnos a tasak füle nem jól zárt, így az utolsó pár darab kiszáradt.

Ti használtok ezek közül valamit? Nektek mi fogyott el mostanában?

You May Also Like

3 megjegyzés

  1. A Balea napozás utáni tusfürdőt imádtam, az idei nyaralás alatt végig ezt használtam, így folyton Görögország jut eszembe az illatáról *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, úgy még jobb, ha konkrétan van mihez kötnöd az illatot :3

      Törlés
  2. A popcakes testápolóval már én is küzdök... :D Nagyon nem tetszik már az illata, pedig eleinte totális szerelem volt... :(

    VálaszTörlés