Wish for beauty
Beauty & lifestyle blog

9/30/2018

Őszi (kapszula) gardrób kialakítása

Az őszies idő beköszöntével első dolgom volt körbenézni a ruhásszekrényemben, megejtettem a szokásos rendrakást, szelektálással egybekötve. Innen persze egyenes út vezetett a listaíráshoz, hogy mit is szeretnék beszerezni a szezonra.

Az utóbbi években igyekeztem úgy ruhát vásárolni, hogy az a ruhatáramba könnyedén beilleszthető legyen, azaz fel tudjam venni anélkül, hogy teljesen új darabokat kellene mellé vásárolnom. Így, hosszas gondolkozás után arra jutottam, hogy a meglévő ruhadarabjaimat kellene jobban kihasználnom, elővennem a ritkábban hordottakat. A réteges öltözködésnek köszönhetően pedig egyértelműen az ősz a legmegfelelőbb évszak arra, hogy kicsit izgalmasabb szetteket állítsunk össze a legegyszerűbb darabokból is.

Ezt végiggondolva rájöttem, hogy akaratlanul is sikerült kialakítanom egy - hogy egy ma oly' divatos szóval éljek - kapszula gardróbot, legalábbis a hűvös időszak hétköznapjaira. Számomra sokkal jobb volt ez az utólagos felismerés, mint a tudatos kialakítás. A lényeg csak annyi, hogy egymással jól variálható darabokat szükséges választani, mind a fazon, mind a szín tekintetében. Habár a semleges színek a kedvenceim (fekete-fehér, natúr, barna), ősszel előtérbe kerül a burgundi és mustársárga, ezek pedig mind remekül kombinálhatók egymással.

- avagy mit tartalmaz az én alap ruhatáram -

# fekete bőrdzseki
A leginkább jellemző és legmeghatározóbb darabként említeném meg a fekete (mű)bőrdzsekit, ami az évszak elengedhetetlen kelléke számomra. Praktikus a hétköznapokon, szinte bármivel fel lehet venni - ezért is ragaszkodom ebből (is) mindig a feketéhez.


9/21/2018

Szépségápolási kedvencek - 2018 nyár

Már nagyon közel járok az őszi kuckózós hangulathoz, az utolsó nyáriasan meleg napok azonban remek indokot adnak arra, hogy egy bejegyzés formájában említést tegyek a nyáron előszeretettel használt, kedvenceknek titulálható termékekről. Így visszaemlékezve szerintem nem volt kibírhatatlanul meleg, legalábbis nem hosszú távon, ennek ellenére főként a hűsítő termékeket preferáltam.


Sminkek közül csupán a TREND IT UP Matte Beauty Perfection alapozójáról (030) ejtenék néhány szót, amit kiárusításon, mindössze 200ft-ért sikerült beszereznem. A fedésével tökéletesen elégedett vagyok, természetes hatást nyújt és melegben sem volt kényelmetlen viselni. A tartósságával sincs probléma, kivéve az igazi nagy melegben, akkor hajlamosabb volt a kopásra. Szerencsére egyébként csak új csomagolást kapott, így mindenképp beszerzek még belőle a későbbiekben. Az YVES ROCHER Hydra Vegetal frissítő zselés arcradír tavasszal került hozzám és a termékcsaládból egyértelműen ez lett a kedvencem. Nagyon tetszik a bázis textúrája, valamint a radírozószemcsék kialakítása, amik kíméletesek az arcbőrhöz, miközben mégis érezni radírozó hatásukat.

Alapvetően nem hiszek abban, hogy egy krém segít a karcsúsításban vagy akár a narancsbőr eltüntetésében. De nagyon örülök, hogy az AVON Works narancsbőr elleni hűsítő géljével tettem egy próbát, mert kiváló kiegészítője a helyes táplálkozásnak és mozgásnak, pár heti használat után valóban érzékeltem feszesítő hatását. Az AVON FootWorks 3 az 1-ben krémet valójában egy szemcséket tartalmazó krémes bőrradírnak mondanám, ami kellemesen hűsíti a fáradt lábfejet. Mivel nyáron inkább csak zuhanyzok, pedikűr és sarokápolás alkalmával inkább lábfürdőt engedek: ilyenkor tökéletes választásnak bizonyult a YAMUNA Csupaszív fürdőbomba (instagramon már láthattátok), ami ugyan nem habzik, de kellemesen ápolja a bőrt.

Az YVES ROCHER Maracuja hab- és tusfürdőt - limitált kiadás révén - azonnal be kellett szereznem megjelenésekor. Nagyon finom, igazi nyárra való illat, de ha jól láttam, azóta be is került az állandó szortimentbe marakuja-gyömbér néven. Végül, de nem utolsósorban az YVES ROCHER radírozó hatású szappanját (kókuszdió illatban) említeném meg. Talán túl szkeptikusan álltam hozzá, de kellemesen csalódtam benne. Előre leszögezem, egy igen erőteljes testradírról van szó, érzékeny bőrre/területre semmiképp nem ajánlom, de én pont a hatásossága miatt szerettem meg annyira, emellett rendkívül lassan fogy.

Nektek mi lett a kedvenc nyári szépségápolási terméketek?