• Főoldal
  • Rólam
  • Kontakt
  • Aktuális együttműködés
    • Avon
    • Krémvarázs
    • Manzara

Wish for beauty

Már csak azért is érdemes lehet néha benevezni egy-egy szépségdobozra, hogy olyan újdonságokkal ismerkedhessünk meg, ami máskülönben elkerülte volna a figyelmünket. Így sikerült tavaly tavasszal a DM kedvencek doboz keretén belül hozzájutnom az Alverde kék hibiszkuszos szérumához, amire nagy valószínűséggel nem figyeltem volna fel, így viszont hamar beépült az arcápolási rutinomba.

A 30 ml fluidum egy pumpás kiszerelésű műanyag flakonban kapott helyet. Személy szerint jobban örültem volna az átlátszó üveges megoldásnak, ugyanis így nem láthatjuk, mennyi szérum van még benne. De egyébként a kupak jól zár és a pumpa is jól működik, szóval csak esztétikailag van kifogásolnivalóm vele kapcsolatban, ez pedig részletkérdés (bár a marketingnél fontos lehet). Magáról a szérumról érdemes tudni, hogy nem tartalmaz szintetikus tartósítószert, színezéket, illatanyagot, parabént, szilikont, valamint állati eredetű és ásványi olaj alapú összetevőket, ráadásul (az Alverdéhez híven) vegán termékről van szó.


'A PowerExtension hatóanyagot tartalmazó formula segíti a sejtanyagcserét és támogatja a bőrsejtek megújulását. Értékes Anti-Aging hatóanyagai csökkentik a ráncok kialakulását - egy fiatalosabb bőrért. A bio hialuronsav-komplex és a máriatövis olaj kisimítja a ráncokat és segít megőrizni a bőr hidratáltságát.'

Az illata számomra kellemes, nem tolakodó és hamar elillan. Egy fél pumpálásnyi is elég az egész arcomra, fluidos állaga miatt könnyen terül, így ez a kevés mennyiség bőven elég. Többet egyébként sem szeretek felvinni, különben egy kicsit zavaró réteget hagy maga után, kis mennyiségben azonban nyomtalanul, fél perc alatt beszívódik. Így a 30 ml igencsak kiadós, több mint fél éve használom napi rendszerességgel.

Azonnal sima, puha és feszes bőrt eredményez, hosszú távú hatásaként pedig azt vettem észre, sokkal szebb az arcbőröm összképe. Mivel tényleg hihetetlen gyorsan beszívódik, akár sminkelhetünk is rá, én viszont főleg az esti rutinomba építettem be. Hidratálni csak minimálisan hidratál, de az én kombinált bőrömnek ez bőven elég. Ha pedig alkalmanként száraz az arcbőröm, a hidratálókrém alá viszem fel a szérumot. A bőrsejteket megújító, anti-aging szérumot tulajdonképpen a 30-45 éves korosztály számára ajánlják, így bőrfiatalító hatásáról nem tudok nyilatkozni, megelőzésképp viszont érdemes lehet használni. A Zell Aktiv termékcsalád tagja még egyébként egy éjszakai és egy nappali arckrém, valamint egy szemkörnyékápoló is.

Ti használtok valamilyen szérumot?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Az utóbbi időben teljesen elvesztem a pinterest világában és sokat inspirálódok ezen a platformon. Rengeteg ötletet lehet gyűjteni, nem csak lakésdekorációs, hanem beauty és (főleg) DIY fronton is. Sok-sok szépséggel futok össze mostanában, de sajnos jelenleg időhiányban szenvedek, pedig nagyon elkapott az alkotási láz. Így egyelőre csak gyönyörködök bennük. Ennek ellenére szerettem volna veletek megosztani a kedvenceimet, hátha kedvet kaptok egy ilyen borongós napon valamelyik elkészítéséhez.


#1 - Levél lenyomatos párna | #2 - Minimalista nyaklánc | #3 - Márvány mintás poháralátét | #4 - Texturált gyertya | #5 -Réz színű 'kaspó' | #6 - Gyűrűtartó

Az abszolút kedvenc a párnahuzat, igazán egyedi és mutatós eredményt érhetünk el ezzel a technikával. Viszont a nyaklánc elkészítéséhez érzem a legtöbb affinitást, egyszerűen imádom ezt a minimalista stílust és talán ezt a legkönnyebb megvalósítani is. De egyébként tényleg bármelyiknek szívesen nekiállnék! A kreatív (DIY) ötleteket tartalmazó, folyamatosan új képekkel bővülő pinterest táblámat pedig itt tudjátok megnézni.

Ti milyen saját készítésű ötletet szeretnétek megvalósítani?
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
A következő napokban, hetekben igencsak tavaszias időnek nézünk elébe, aminek én kimondottan örülök, de gondoltam, megosztanám veletek, hogy a hidegebb hónapokban milyen termékeket preferáltam. Az őszi kedvencekkel ellentétben télen a dekorkozmetikumok helyett inkább az ápolási vonal került előtérbe. A hideg beköszöntével nem változik nagymértékben a szépségápolási szokásom, viszont ilyenkor inkább a tartalmasabb, táplálóbb termékekért nyúlok.

Alverde testvaj tőzegáfonya- és makadámdió-kivonattal
Már ősszel nagyon vártam, hogy az Alverde ebben a szezonban vajon milyen limitált kiadással drukkol elő, szóval nagyon megörültem, amikor megláttam az üzletben ezt az illatkombinációt, amit éppen akkor pakoltak ki. Ráadásul szettben lehetett hozzájutni, a testvaj mellett pedig egy kézkrém kapott helyet, ami pont kapóra jött, ugyanis épp testvaj és kézkrém nézőben jártam az üzletben - szóval tényleg nekem lett kitalálva! A testvaj állaga kemény, végre megint olyan vajas, mint amit annyira szeretek. Kellemes illat, kiváló hidratálóhatás, egyszóval tökéletes.

Baba kakaóvajas tusfürdő
Imádom az illatát, úgyhogy hiába volt itthon töménytelen mennyiégű tusfürdő (amiket persze kaptam), muszáj voltam télre beszerezni egy ilyet, mert ebben az időszakban ehhez kötődöm. Egy igazán krémes, kakaóvajas tusfürdőről van szó, ami jól habzik és nem szárít. Tényleg egy élmény vele zuhanyozni.


Labello kékáfonyás ajakvaj (teszt)
Az igazi, csípős hideg beköszöntével teljesen háttérbe szorultak a rúzsok és mindinkább előtérbe kerültek az ajakápolók, elsősorban pedig a Labello ajakvajam. Én nagyon szeretem ezt a kiszerelést és a balzsamos állagot, az illatáról nem is beszélve, nem utolsó sorban pedig a hidratálásával is meg vagyok elégedve.

Yves Rocher hajerősítő szérum (teszt)
Sokáig gondolkoztam, vajon ennek a szérumnak tényleg itt van e a helye, de végül úgy döntöttem, megérdemli, hogy a kedvencek között szerepeljen. A száraz hajvégeimet ugyan nem hidratálja olyan mélyen, mégis nagyon szeretem használni és a hajam textúráján is javított valamelyest.

S.he duo highlighter ceruza
Abszolút új felfedezettem a S.he kétvégű highlighter ceruzája, amit elsősorban a szemöldökcsontra és szemzugba használok a hétköznapokon. A ceruza kialakítás miatt nincs szükség ecsetre, így a rohanós hétköznap reggeleken tökéletes választás.

Nektek mi lett a téli kedvenc szépségápolási terméketek?
Share
Tweet
Pin
Share
0 megjegyzés
Újabb bejegyzések
Régebbi bejegyzések

A blogger

About Me

Szeretem, ha vörösre festi a hajam a napsugár.


wishforbeautyblog@gmail.com


Tovább

Social media

  • facebook
  • instagram
  • twitter
  • bloglovin
  • pinterest
  • email

Címkék

  • Elfogytak
  • HAUL
  • Inspiráció
  • Instagram
  • Kedvencek
  • Személyes
  • Teszt
  • Wish list
  • Életmód

Archívum

  • ►  2022 (2)
    • ►  március (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (18)
    • ►  december (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2020 (20)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2019 (45)
    • ►  december (3)
    • ►  november (4)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (5)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2018 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (1)
  • ►  2017 (26)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  július (2)
    • ►  május (4)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ▼  2016 (33)
    • ►  december (1)
    • ►  október (4)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (4)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ▼  február (3)
      • Alverde Zell Aktiv szérum kék hibiszkusszal
      • Do it yourself (by Pinterest)
      • Baby, it's cold outside - Winter favourites
    • ►  január (7)
  • ►  2015 (60)
    • ►  december (1)
    • ►  november (4)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (9)
    • ►  április (11)
    • ►  március (9)
    • ►  február (8)
    • ►  január (5)
  • ►  2014 (131)
    • ►  december (2)
    • ►  november (11)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (12)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (5)
    • ►  június (11)
    • ►  május (17)
    • ►  április (15)
    • ►  március (12)
    • ►  február (11)
    • ►  január (14)
  • ►  2013 (148)
    • ►  december (10)
    • ►  november (13)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (8)
    • ►  június (15)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (9)
    • ►  február (13)
    • ►  január (14)
  • ►  2012 (106)
    • ►  december (14)
    • ►  november (11)
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (16)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (12)
    • ►  június (6)
    • ►  május (9)
    • ►  április (10)

Rendszeres olvasók

Instagram

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

������ ☾ (@daily_dii) által megosztott bejegyzés

Created with by ThemeXpose | Copy Blogger Themes