Az egyetemen ez a félévem valahogy nagyon sűrűre sikeredett, így még a nyári vizsgaidőszakban sem jutott túl sok időm az olvasásra (szerencsére a fáradozásom meghozta gyümölcsét). Ezért sajnos az év első felében nem túl sok könyvet sikerült kivégeznem. Most persze nem győzöm pótolni a lemaradásomat, de ez már egy másik bejegyzés témája :) Ha viszont olvastam, akkor vagy már régebben is olvasott könyv akadt a kezembe, vagy olyan könyv került le a polcról, ami több éve arra várt, hogy végre levegyem - nem túlzok, ha azt mondom, valamelyiket 10 éve kaptam ajándékba. Utóbbiakkal sajnos nem igazán volt szerencsém, gondolom nem véletlenül pihentek eddig érintetlenül. Ugyanis sajnos sikerült egymás után többször is olyan könyvbe belefutnom, amit ugyan végül elolvastam, de valószínűleg többször már nem fogom, mert nem okoztak akkora élvezetet, mint általában az olvasás szokott. Természetesen olyanról semmiképp nem szeretnék írni, ami engem sem kötött le, így igencsak leszűkült a lista, de azért ezekről írnék nektek pár sort, hátha felkelti valamelyik az érdeklődéseteket.

Csak pár sor erejéig említeném meg, hogy télen szokásomhoz híven nekiálltam a Harry Potter sorozatnak, amiből az utolsó két rész még januárra átcsúszott. A világon a mai napig az egyik legjobb könyvsorozatnak tartom, ami felnőtteket, gyerekeket egyaránt ugyanúgy megérint és leköt. Már nem is tudom pontosan, hanyadjára olvastam újra és biztos vagyok benne, hogy még legalább ugyanennyiszer a kezemben fogom tartani. De hát szerintem a Harry Pottert senkinek nem kell bemutatnom.



'Szokatlan a műalkotás sorsa. Szokatlan, hogy egy regény, amelyet negyedszázaddal írójának halála után publikálnak először, egyszeriben a nemzetközi érdeklődés középpontjába kerül, a huszadik századi világirodalom remekei közé sorolják, szerzőjét pedig Kafkával, Joyce-szal emlegetik egy sorban. A modern szatíra, a fantasztikus, a groteszk és az intellektuális próza elemeit egyesítő regény a mai kor emberének nagy problémáira keresi a választ: mi a mértéke jónak és gonosznak az olyan egyéniségnél, akinek mérhetetlen hatalom összpontosul a kezében? Hol az igazság határa a teremtő indulat sodrásában? S kinek a gondja, hogy a humanizmus eszményeire vigyázzon közben?'

Ezt a könyvet egyszerűen nem tudom, hova soroljam, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy nagyon tetszett, vagy éppen az ellenkezője. Olvasása közben egyik pillanatban értetlenül álltam a történet előtt, hogy most pontosan mi is folyik? a következő momentumban egyáltalán nem tetszett, már-már unalmas volt, aztán pedig alig vártam a végkimenetelt, egyszerűen tudni akartam, hogyan is végződik. Szóval tényleg képtelen vagyok bekategorizálni, konkrét véleményt alkotni róla. Azt hiszem, kicsit úgy vagyok vele, mint anno a Zabhegyezővel (J. D. Salinger), azt is egy év után újra kellett olvasnom, hogy pontosabb képet kapjak róla. Egyébként rengeteg minden van benne, a fekete mágiától kezdve a romantikus szerelmi szálig tényleg minden. Érdemes elolvasni, a világirodalom egy igen ismert műve, ami nem véletlen. Tény, hogy nem hétköznapi, elég furcsa, de egyáltalán nem a rossz értelemben.


Ezt a könyvet egyszer már régebben olvastam és nem véletlen, hogy újra elővettem. A történet nagyon érdekes, egy többszörösen hasadt személyiséget próbál egyesíteni a pszichiáter, létrehozva a címben is megjelenő ötödik Sallyt. A pszichiáter maga is problémákkal küzd, így különösen fontos számára, hogy ez a 'fúzió' sikeres legyen. Eleinte gondot okoz, pontosan hányan is vannak Sally fejében, miért is keletkeztek és hogyan is lehetne kivitelezni, hogy újra eggyé váljanak.. de idővel az orvos megismerkedik páciense különböző személyiségeivel. A történet számomra érdekfeszítő, a szövege pedig egész könnyed, talán néha már túlságosan is, de ez semmit nem ront az élvezhetőségen. Tipikusan gyorsan kivégezhető, időnként újraolvasós könyv.

Az utóbbi időben egyre kevesebb Stephen King könyvet olvastam. Valahogy mindig inkább nyáron kapok kedvet hozzá, úgyhogy valószínűleg legközelebb több lesz a porondon. Legutóbb ezt a novelláskötetet végeztem ki tőle, ami egyáltalán nem horror kategóriába tartozik, mégis megborzongat. A kötet négy művet, név szerint A remény rabjai, A jó tanuló, Állj ki mellettem! és A légzőgyakorlat címet viselő kisregényeket tartalmazza. Egyedül az utolsó művel nem voltam kimondottan elégedett, a másik három viszont nagyon tetszett, de legfőképp talán A jó tanuló, hiszen abban éreztem leginkább azt a Stephen King féle írásmódot, ami miatt igazán kedvelem az írót.



'A katedrális, a szerző egyik legnépszerűbb regénye egy 12. századi angliai városkában, Kingsbridge-ben játszódik, a történet a katedrális építése körül bonyolódik, melyért a Benedek-rendi szerzetesek küzdenek szinte az egész világgal és még saját, féltékeny egyházukkal is. Mindez egy polgárháború közepén, körülöttük vér, ármány és szerelem. A könyv oldalain középkori világ kel életre, amely színes, mint egy festmény, és mozgalmas, mint egy jó film. Olvasása közben belemerülünk a háború borzalmaiba, átélhetjük a zsarnokok önkényeskedéseit,  a kínzásokat, a gyilkosságokat és a szerzetesi élet keserveit.
Az idők végezetéig ugyanabban az angliai városban, Kingsbridge-ben játszódik a történet kétszáz évvel később, a 14. században. A szereplők a katedrális építőinek leszármazottjai, akik ugyanúgy küzdenek az élettel, mint elődeik. Az Európán végigsöprő pestisjárvány a hajósok, kereskedők közvetítése révén felüti fejét az angliai kisvárosban is, s éveken keresztül változatlan erővel tombol, szedi áldozatait. A Benedek-rendi kolostor ispotálya az egyetlen hely, ahol a halálos beteg emberek menedéket kaphatnak. A járvány közepette sem állhat meg azonban az élet: meg kell erősíteni az életveszélyessé vált hidat, a katedrális megroggyant tornyát helyre kell állítani, s az elöljáróságnak és a céheknek biztosítaniuk kell a város megélhetését. Gyilkos indulatok, testvérharcok, árulások, minden nehézséget áthidaló szerelmek közepette zajlik az élet Kingsbridge-ben.'

Ez a két könyv egymás folytatásának tekinthető, habár annyira szorosan nem kapcsolódik a két történet, természetesen némi köze azért csak van egymáshoz. Jóllehet mindkét könyv a hosszabb kategóriába sorolható (kb. 1000 oldalas), nincs olyan lap, ami ne kötne le. Szerintem pörögnek az események, mindig történik valami. Igen kidolgozottnak tartom mind a történet, mind az írásmód szempontjából. Persze ezért olvastam el idén másodjára mindkét kötetet. Aki egy nagyon igényes, gondosan felépített regényt szeretne olvasni, annak mindenképp ajánlom!


Az írót az előbb említett két könyve miatt kedveltem meg nagyon, így előszeretettel próbálkozom a többi regényével is. Számos másik könyvét olvastam már, most a Zérókód volt soron. Teljesen más kategória, mint A katedrális és annak folytatása, de nagyon érdekes és izgalmas történet. A könyv eleje már talányokkal kezdődik, hiszen a főszereplő emlékezetkiesést szenved, így a pillanatnyi helyzetben azt sem tudja, kicsoda saját maga, hol van és hogyan került oda. A történet során folyamatosan derül fény Luke személyazonosságára, akit ösztönei hajtanak. Persze semmi sem olyan egyszerű, amilyennek látszik, a könyv számos izgalmas fordulatot rejt, nem lehet tudni, ki a barát, ki az ellenség. Mindeközben pedig megkezdődik a visszaszámlálás az amerikai rakéta kilövéséig.

A sorrend alapján a mostani manikűrvadász fordulóján Ciskát kaptam páromul, akit egyébként nem olyan régóta követek is. Persze megint nehezemre esett a választás, több manikűr is tervben volt, végül mégis egy hihetetlen egyszerű, de annál mutatósabb, a Glitter, glitter everywhere nevet viselő manikűr mellett döntöttem. Picit bűntudatom is van, hogy egy ennyire egyszerűt választottam, de valamiért annyira megfogott..

Az alapkoncepció megmaradt, még a középpontban lévő lakk is hasonló árnyalatú. Viszont a mutatóujjamra jelly sandwich-et terveztem, de elsőre nem úgy sikerül, ahogy szerettem volna. A lemosása helyett azonban egyszerűen csak ráhúztam egy réteg Lovely glitteres fedőlakkot. Elsőre furcsának tűnik a két szín párosítása, de minél többet nézegettem, annál jobban tetszett ez a nem megszokott kombináció.

Ezt a sütit nagyon régóta szeretném megcsinálni, barátnőm már többször át is küldte a receptet, de csak múlt hónapban jutottam el odáig, hogy el is készítsem. Azóta ez már a harmadik adag, mivel - nem meglepő módon - hamar nagy kedvencünk lett. Mikor először olvastam a receptet, azonnal apróbb módosításokat eszközöltem rajta. Például a cukormennyiséget nagyon sokalltam, több, mint kétszer ennyit írt az eredeti recept, így lecsökkentettem. Még pedig milyen jól tettem, ugyanis így is kellően édes! Először kipróbáltam kakaópor nélkül is, de számomra azzal az igazi.


Hozzávalók:

• 12,5 dkg margarin
• 5 dkg barnacukor
• 5 dkg kristálycukor
• 1 darab tojás
• 20 dkg liszt
• 2 dkg keserű kakaó
• 2 kávéskanál sütőpor
• 15 dkg smarties/csokidrazsé

A margarint alaposan kikeverjük a kétféle cukorral (természetesen simán csak kristálycukor is használható). Ezután hozzáadjuk a többi hozzávalót és összekavarjuk. Én a végén kézzel szoktam összegyúrni, ekkor áll össze egységes masszává, amiből kisebb golyókat gyúrunk, majd tenyérben kilapítjuk és sütőpapiros tepsire helyezzük a korongokat. 175 °C-ra előmelegített sütőben 10-12 percig sütjük, a sütőből kivéve pedig hagyjuk a tepsin kihűlni őket - ekkor egy kicsit megkeményedik, ezért nem szabad túl sokáig sütni, különben nagyon kiszárad. Esztétikailag nem nyújt valami szép látványt, de ennél a sütinél nem is ez a lényeg. Fémdobozban sokáig friss marad, bár erre nem igazán lesz szükség, ugyanis elég hamar elfogy :) Arra viszont készüljünk fel, hogy tömény és hatalmas kalóriabomba. Egyébként én nem smarties-t használok hozzá, hanem a Lidl-ben kapható csokoládés drazsét, ami pont 150 grammos kiszerelésben kapható, de bármilyen más hasonló drazsé megteszi.

Habár csak az utóbbi napokban érkezett meg az igazi nyári kánikula, július közepén tényleg igen fontos a napsugárzás elleni védelem, úgyhogy én sem mehetek el szó nélkül mellette. Tavaly már bemutattam a DM saját napozócsaládjának egy tagját, a Sundance karotinos napozó spray-t. Még van benne egy kevés, de az idei nyarat már nem bírta volna ki így gondoltam, beszerzem belőle az utánpótlást, hiszen számomra nagyon bevált. Ugyebár akkor konkrétan szilikon- és parabénmentes termék után kutattam, így kimondottan boldog voltam, hogy alkalmam nyílt a natúr Alverde naptej tesztelésére. Úgyhogy az egyre erősödő sugárzás ellen inkább ezt a magasabb fényvédővel ellátott naptejet kezdtem el használni.


'Az ásványi alapú fényszűrő védi az érzékeny bőrt. A széles sávú UVA/UVB szűrőrendszer és az E-vitamin védelmet nyújt a káros napsugarak ellen és segít megakadályozni a napfény okozta bőröregedést, valamint a pigmentfoltok kialakulását. A glicerint, napraforgó-, jojoba- és olívaolajat tartalmazó receptúra hidratálja és bársonyossá varázsolja a bőrt. Nem tartalmaz szintetikus illatanyagot, színezéket, tartósítószert, ásványi olajokat, szilikont, parabéneket és állati eredetű összetevőket.'

A tubus egy az egyben megegyezik a többi ilyen Alverde termékével (a samponomhoz tudom hasonlítani, tényleg teljesen ugyanaz). Semmi extra nincs benne, a teteje jól zár, a lyuk mérete megfelelő, melyen keresztül könnyen kinyomhatjuk a naptejet. Maga a naptej - még ha eleinte nem is érződik - nagyon sűrű. Igen nehéz is elkenni, ha túl sokat próbálunk meg felvinni egy részen, akkor nem lehet eloszlatni, egy fehér réteget képez a bőrön és egyszerűen ott marad. Igazából ez nem lenne zavaró, de esztétikailag nem nyújt túl szép látványt. Alaposan ki kell tapasztalni a használatát, ugyanis ha csak keveset próbálunk meg egyenletesen eloszlatni a kívánt bőrfelületen és még előtte a tenyerünkben is elkenjük, akkor sokkal könnyebb dolgunk van a felvitellel. Nem mondom, hogy így egy cseppet sem látszik meg a bőrön, de egyáltalán nem olyan vészes az eredmény, mint amilyen nekem első próbálkozásra volt. Tényleg csak rá kell jönni a csínyára, ha nem erősen próbáljuk meg eldörzsölni, hanem éppenhogy csak érintjük a bőrt, sokkal könnyebb dolgunk van. (Bár a hasamon a mai napig nem sikerül normálisan elkenni.) Az alábbi képen látható kevés testápoló soknak bizonyult a kézfejemre.


Ha hozzászokunk az eleinte adódó nehézségekhez, még mindig felmerül egy probléma. A szaga egyszerűen elviselhetetlen. A tubusban is érződik, de abban reménykedtem, hogy felkenéskor már nem lesz zavaró, viszont számomra ez a szag tényleg nagyon gyomorforgató. Még jó, hogy egy idő után elillan a bőrről. Nem teljesen, de csak akkor lehet érezni, ha konkrétan elkezdem szagolgatni a bőrömet.

Miért használom mégis olyan lelkesen? Ezektől az apró hibáktól el tudok tekinteni, mégpedig a hatása miatt! Ugyebár a pigmentfoltok kialakulásának megakadályozását is ígéri. Én arra lettem figyelmes, hogy ezzel a naptejjel a kezdődő pigmentfoltjaim nem sötétedtek tovább, míg a bőr körülötte egyenletesen barnult. Így mintha halványodtak volna, ami nekem hihetetlen nagy öröm volt. Pedig ilyenkorra már erőteljesebben szoktak látszódni a napozás hatására, naptej használata mellett is. Ezek után jogosan reménykedek abban, hogy további pigmentfoltok nem alakulnak ki rajtam. Természetesen használatakor egy falatnyit sem pirosodtam, pedig igencsak tűző napon voltam és minden tekintetben kiállta a próbát. Barnulni viszont vele is lehet :) Szóval aki nagyon félti a bőrét, annak ajánlom, már ha megéri neki ezt a procedúrát, amit a felvitele igényel. Eleinte sokat bosszankodtam a nehéz kenhetőség miatt, de sokkal fontosabb a bőröm védelme, így ha strandra nem is, de itthon mindenképp ezt használom. Nem utolsó sorban pedig egy natúr termékről van szó, aminek nagyon szépek az összetevői és tisztán ásványi szűrőt tartalmaz. Ezek miatt bátran próbáltam ki az arcomon is. Szerencsére jól tűrte a bőröm, nem szaporodtak el rajtam a pattanások és nem okozott semmilyen irritációt.

Egyébként összesen 200ml naptej bújik meg a flakonban, ami egy ideig biztos kitart, hiszen kevés is elé belőle. Én nem is szoktam újrakenni vele magam, mivel még fokozott izzadás mellett sem tűnik el a bőrről - sajnos zuhanyzáskor is oda kell figyelni erre, hogy alaposan lemossuk.

Összességében a gyakorlati nehézségek miatt vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban, de ha továbbra is ilyen szépen teljesít pigmentfoltok terén, abszolút szemet hunyok az állaga és szaga fölött. Nem utolsó sorban pedig így nem érzem szükségét külön arcra való fényvédő beszerzésére.

Még a vizsgaidőszak közepén egy igazán egyszerű manikűrre vágytam és ugyebár az időm sem engedett volna valami bonyolultabbat. A régi bejegyzéseket nézegetve egy csomó szép lakkra bukkantam a készletemben, amiket az utóbbi időben sajnos hanyagoltam. Ilyen volt a Lovely Moulin Rouge TE csodás ciklámen lakkja is, amit most újra felfedeztem magamnak, egyszerűen imádom a benne rejlő mikrocsillámokat. Nem sokat gondolkoztam, máris tudtam, mivel fogom párosítani. Ez a két lakk minden kétséget kizáróan egymásnak lett teremtve. Élőben nem üt el egymástól ennyire a kettő, sokkal hasonlóbb az árnyalatuk. Bár tény, hogy a csillámos Hema lakkban van egy falatnyi lila beütés is, de ez inkább csak árnyékban vehető észre. Egyszerűsége ellenére imádtam viselni, ha egy kis napfény érte, csak úgy szikrázott!