• Főoldal
  • Rólam
  • Kontakt
  • Aktuális együttműködés
    • Avon
    • Krémvarázs
    • Manzara

Wish for beauty


Aki esetleg lemaradt volna róla, majdnem egy teljes hétig még jelentkezhet a blogszülinapi nyereményjátékra az alábbi linken:

BLOGSZÜLINAPI NYEREMÉNYJÁTÉK

Kérek mindenkit, olvassa el figyelmesen a feltételeket. A nyereményjátékra egyébként pontosan 2014. május 6, 23:59-ig lehet jelentkezni, a nyertes neve másnap, május 7-én lesz olvasható a blogon. Sok szerencsét mindenkinek!
Share
Tweet
Pin
Share
1 megjegyzés
Most a két kezemet összetettem volna egy barokk mintázatú körömnyomdalemezért! Ennek hiányában azonban kénytelen voltam ecsetet ragadni és szabad kézzel megfesteni a barokk korszakra olyannyira jellemző mintát - ugyanis nálam ez volt az alapkoncepció, valamilyen módon mindenképp szerettem volna megjeleníteni, ennek ellenére nem akartam túlbonyolítani a manikűrt. Először lila színvilágban gondolkoztam, de végül megmaradtam a tipikusnak mondható barokk duónál: a bordó/vörös és arany párosnál.


Az arany díszítés egyébként ismételten átlátszó lakk és dekor aranypor keveréke, mivel még nem pótoltam a tönkrement arany színű lakkomat. Azonban úgy tűnik, egyelőre ezzel az alternatívával is tökéletesen megelégszem. Persze ha arany, akkor muszáj voltam végre felavatni a Lovely arany homoklakkját, így került ő két körmömre. Attól féltem, hogy a színvilág miatt túl karácsonyi lesz, de szerencsére a minta teljesen elfeledteti velem azt a hangulatot. Az alaplakk egyébként jóval bordósabb, de ilyen napsütésben sajnos nem lehetett megörökíteni az igazi színét :) Picit büszke vagyok és nekem kimondottan tetszik az eredmény. Bár tény, hogy nem pontos, de első próbálkozásra számomra így is tökéletes. Remélem a ti tetszéseteket is elnyeri!


❤❤❤❤
Herome W.I.C. - Sydney
Lovely Snow Dust Nr. 1
Dekor arany csillám
Lovely Nail hardener for weak nails


Nézzétek meg a többiek munkáját is!
Share
Tweet
Pin
Share
14 megjegyzés
Nem is igazi kívánságlista ez, inkább csak amolyan vágyakozás vagy sóvárgás. Az utóbbi időben egyre kevésbé hoznak lázba a különböző hatású lakkok, most tudatosult bennem igazán, hogy a szívem csücske mindig is a krém finis volt. Persze tavasszal az elmaradhatatlan fagyi színek vonzanak, imádom a pasztell árnyalatokat, nyáron pedig előtérbe kerülnek a neonos, vibráló színek. Még tavaly elkezdtem nézegetni a Moyra Pastel Shades kínálatát (aminek a világos rózsaszín 607-es lakkját akár meg is nyerhetitek), viszont a Nailland honlapján kutakodva egyre jobban kacsingatok a Golden Rose Rich Color kínálata felé. Rengeteg alap színem még eleve hiányzik, vagy elfogyott, ezért most a listámon teljesen 'hétköznapi' lakkok szerepelnek, számomra mégis gyönyörűek egytől-egyig.

Igazából az egész ott kezdődött, hogy jelenleg rózsaszín mániában szenvedek és keresem belőle a tökéletes pasztell körömlakkot. A Golden Rose-tól egy nude lakk már tervben van egy ideje, amit a múltkor végül nem vettem meg a Galaxy lakkal (magam sem értem, miért), mostanra viszont már eléggé kibővült a listám, legalább 5-6 lakkal térnék haza, ha eljutnék a Nailland-be. Szóval a kezdeti szemezgetésből egy egész kis lista lett :) Jelenleg ezek a színek birizgálják a fantáziámat és hasonlókat szeretek viselni a körmeimen.

Golden Rose Rich Color lakkok
590ft/darab (link)


Golden Rose Rich Color 05, Golden Rose Rich Color 07


Golden Rose Rich Color 12, Golden Rose Rich Color 38


Golden Rose Rich Color 46, Golden Rose Rich Color 50

Mint ahogy láthatjátok, a világos rózsaszín és nude mellett a korall, pink és lila került előtérbe. Nem hiába, a tavasz és a nyár ezekről a színekről szól. (Mostanában azért láthattok, láthattatok annyi pink manikűrt tőlem.) Persze ha lúd, legyen kövér, végül a Golden Rose egész kínálatát végigböngésztem. Rengeteg gyönyörű lakkot kínálnak, nálam mégis ők szerepelnek első helyen. Ha nagyon 'megerőltetem magam', még két Jolly Jewels lakk is belefér ebbe az aktuális listámba. Meg hát persze mindenki kedvence, a mákos pipacsmező néven emlegetett, 110-esnek sem tudnék nemet mondani.

Golden Rose Jolly Jewels lakkok
840ft/darab (link)


Golden Rose Jolly Jewels 111, Golden Rose Jolly Jewels 118

Milyen színt viseltek mostanában szívesen a körmötökön?
Share
Tweet
Pin
Share
4 megjegyzés
Mára egy kisebb ékszer átalakítós do it yourself bejegyzést szántam, amiben azt mutatnám meg, hogyan formáljunk át egy számunkra nem megfelelő nyakláncot. Gondolom nem sokan emlékeznek már a legutóbbi eBay-es szerzeményes posztomra, mert januárban volt. De már akkor megemlítettem, hogy a nyaklánc képen sokkal jobban mutat, mint élőben. Sokat gondolkoztam, hogy a belső, piramisszegecses mintájú részt kiapplikáljam e belőle, de mivel így továbbra sem viseltem, végül elhatároztam magam.


A színe természetesen ugyan olyan, csak két különböző időpontban lett fényképezve.

A művelethez csupán csípőfogóra volt szükségem, aminek segítségével a szerelőkarikákat szétnyitottam. Először a láncot távolítottam el, majd a hosszú szegecseket, amiket ezután egyesével a láncra visszahelyeztem, egymástól egyenlő távolságra. A lánc eredetileg nagyon hosszú volt (körülbelül a mellkasom közepéig lelógott az egész), ezért kapocs sem volt rajta. Viszont nekem jobban állnak a rövidebb darabok, ezért megrövidítem: magamhoz mértem a megfelelő hosszúságot, aminek két végére szerelőkarikát és egy kapcsot helyeztem. Az eredmény egy végtelenül egyszerű nyaklánc, de nekem sokkal jobban tetszik így, hiszen jobban áll és azóta előszeretettel hordom is :) Egyébként pont ma is ezt viseltem.


Ti szoktatok kisebb átalakításokat eszközölni az ékszereken?
Share
Tweet
Pin
Share
4 megjegyzés
Mivel nekem ez az első alkalmam a Lakkozz! Fotózz! Posztolj! kezdeményezésben, így gondolta nem árt, ha megosztom veletek, mi is ez pontosan. Annyi a lényege, hogy mindig van egy aktuális házigazda, aki által megadott (jelenleg a virágok) témában kell készíteni manikűrt, lefényképezni, majd kiposztolni a konkrét időben. A legjobb benne, hogy bárki, bármikor csatlakozhat! :) Ugyan ez már az ötödik forduló, eddig valahogy kimaradtam IsaBella újabb nagyszerű kreatív kezdeményezéséből, amiről egyébként pontosabban itt olvashattok.


A mai téma nem más, mint a virágok, ami a jelenlegi háziasszony, Panka fejéből pattant ki. Igazából erre kaptam fel egyből a fejemet, gondoltam épp ideje elővennem a virág mintájú körömmatricákat. Remélem nem érzitek 'csalásnak', hogy most nem kézzel festettem, de ez egy remek alkalomnak tűnt, hogy végre kipróbáljam. Egyébként ismét egy skittlette manikűrt láthattok tőlem, ugyanis most szívem csücske ez a 'technika', hiszen végtelenül egyszerű, de olyan mutatós és egyedi manikűröket lehet így készíteni. Színek terén próbáltam a harmóniára törekedni - a megszokott rózsaszín helyett azonban most a barackosabb árnyalat felé kacsingattam.


A krém finisű lakk egyébként saját kreálmány, ehhez a manikűrhöz kevertem össze a neon Moyra lakkomat egy narancsos-korallos NYC lakkal. A végeredmény egy vibráló, neonos korall, nekem nagyon tetszik és imádom, ahogy ez a neon árnyalat ellensúlyozza a finom, barackos homoklakkot. Valahogy mégis érzem az összhangot. A vizes körömmatricával azonban sajnos meggyűlt a bajom.. nem hittem volna, hogy nem fog sikerülni a felhelyezése, de valószínűleg valamit nem jól csináltam, mert sehogy sem akart a körmömre ragadni. Végül a körömfóliához kapott ragasztó után nyúltam segítségért, ezzel már sikeresen fel tudtam applikálni a körmeimre. Természetesen még fogok próbálkozni vele, nem is értem, elsőre miért nem úgy viselkedett, ahogy kellene.


❤❤❤❤
Moyra 64
New York Color 027 Love match
Lovely Classic Nr. 25
Virágos körömmatrica
Golden Rose Galaxy 21
Rimmel 5in1 alap- és fedőlakk

Használjátok a wishforbeauty kódot a KKCenterHk honlapján, és 10% kedvezményt kaptok a rendelt termék árából!

Nézzétek meg a többiek munkáját is!
Share
Tweet
Pin
Share
38 megjegyzés
Már nem annyira újdonság, hiszen azóta egy szortimentfrissítést is megélt az essence, de ősszel újként kerültek be ezek az édesebbnél édesebb, ínycsiklandozó illatokban elérhető mini szájfények. Hihetetlen kedvező áruk miatt tudtam, hogy legalább egyre le fogok csapni és a külföldi bloggerek tesztjei alapján (majd élőben szemügyre véve is) ez a cherry brownie-s 'ízesítésű' fogott meg a leginkább a színe alapján.


01 strawberry cheescake, 03 cherry brownie, 04 mint drop, 05 mango icecream, 06 berry cupcake

A kiszerelés nagyon aranyos, zsebbe való darab, már-már kislányos jellegű, de szerintem inkább aranyos, mint gagyi. A csőrös kialakítás viszont nem a kedvencem, néha nehéz eltalálni a megfelelő mennyiséget és van, hogy annyira megnyomom, hogy túl sok szánkázik ki a nyíláson. Viszont szépen lehet vele dolgozni, könnyen el lehet oszlatni egységesen az ajkunkon a szájfényt. A maga 8 ml-ével nem tűnik kevésnek, de soknak sem mondanám, nálam picit gyorsabban fogy, mint az átlag. Az állaga nagyon folyós és sajnos hosszabb távon azt vettem észre, hogy maga a szájfény színes és színtelen komponenseire válik szét. Egy erősebb összerázással szerencsére ez orvosolható. Az illata eleinte valóban nagyon édes és sütis-gyümölcsös volt, teljesen oda voltam érte, mostanában viszont ez is mintha átcsapott volna valami kellemetlenebb szagba. Egyébként nem olyan vészes és szerencsére csak felkenéskor érződik. Szájra valónál nehéz tartósságról nyilatkozni, hiszen ember függő is, mennyit nyalogatja a száját :) de semmiképp nem mondanám hosszú életűnek. Viszont az a legjobb benne, hogy akár száraz ajkakra is fel lehet vinni, szépen elfedi az esetleg (minimálisan) kirepedezett ajkakat.


Kézfejen elég pigmentálnak tűnik, azonban az ajkakat éppen, hogy színezi, inkább csak fényt ad nekik. Összességében a maga kis 350ft-os árát éri ez a szájfény, nagyon aranyos ötlet volt, az ízesítések cukik, de semmiképp nem mondanám professzionálisnak a megoldást. Ennek ellenére én szívesen elkenegetem, hiszen nem igényel túl nagy precizitást és néha jól esik csak ennyit viselni. Bár úgy érzem, inkább a fiatal, tizenéves korosztályt célozhatták meg vele.

Nektek megvan valamelyik íz/árnyalat?
Share
Tweet
Pin
Share
3 megjegyzés
Sajnos úgy hozta a sors, hogy a mostani manikűrvadász fordulójára nem tudtam időben hozni az alkotásomat. Viszont mindenképp szerettem volna pótolni, hiszen nem akarok én sem kimaradni a jóból, meg az általam kapott bloggerrel szemben sem éreztem volna fairnek, ha nem alkotják újra az ő egyik manikűrjét. Egyébként egy csodás bloggerinától, a Makeup On A Budget írójától kellett most választanom. A rengeteg gyönyörű manikűr közül nagyon nehéz volt választani, számtalan szép és egyedi festést láthattunk már Esztertől. Végül a jégcsap körmök címet viselő, step-by-step bejegyzés mellett döntöttem.

Jégcsap körmök - az eredeti manikűr by Eszter

Az árnyalatokon kívül annyiban változtattam, hogy én nem a körömvégre, hanem a félholdhoz húztam a vonalakat, ezzel megalkotva életem első waterfall manikűrjét. Egy nagyon egyszerű technikáról van szó, az eredmény azonban szerintem csodás lehet, ha megfelelően választjuk meg a körömlakkokat. Én a kéket helyeztem előtérbe, de került bele egy kis lila is és csillogásnak a Lovely fehér homoklakkja, ami szerintem feltette az i-re a pontot.


❤❤❤❤
Lovely Crystal Strenght Nr 134
Lovely Jeans club Nr 03
Hema Long Lasting Nail Polish - 850
Only You - 810 Metal Dust
Lovely Snow Dust Nr 2

Nézzétek meg a többiek munkáját is!
Share
Tweet
Pin
Share
11 megjegyzés
A múltkor már írtam, hogy a DM saját márkája, az Alverde idén ünnepli 25. születésnapját, ezért nagyszerű kedvezmény volt a termékeikre. Ezen felül a napokban nyerte el - immár második alkalommal - a Superbrands díjat. Általában nem szokásom a sajtóanyagok posztolása, de az Alverdét saját tapasztalatból ismerem és testápolási készítményeit szeretem is használni nap mint nap. Szóval most szeretném veletek megosztani az Alverde legújabb termékeit!


alverde szempillaspirál eye-catcher
Innovatív formula: A zabrostokat tartalmazó speciális dúsító kefe hosszú szempillákat és kifejező pillantást kölcsönöz. Az eye-catcher szempillaspirál vegán termék. Gojibogyó kivonatot és bio napraforgóolajat tartalmaz. A termék csak fekete színben kapható.

alverde naptej szenzitív LSF 30 200ml
Az ásványi alapú fényszűrő védi az érzékeny bőrt. A széles sávú UVA/UVB szűrőrendszer és az E-vitamin védelmet nyújt a káros napsugarak ellen és segít megakadályozni a napfény okozta bőröregedést, valamint a pigmentfoltok kialakulását. A glicerint, napraforgó-, jojoba- és olívaolajat tartalmazó receptúra hidratálja és bársonyossá varázsolja a bőrt. Nem tartalmaz szintetikus illatanyagot, színezéket, tartósítószert, ásványi olajokat, szilikont, parabéneket és állati eredetű összetevőket.

alverde kézápoló olaj
Intenzív ápolás az igénybe vett, száraz kezeknek. Az alverde kézápoló olaj bio sárgabarackmag-olajat, sheavajat, szójaolajat és bio napraforgóolajat tartalmaz, melyek puhává és selymessé varázsolják kezeit. Egy pipettával csak pár csepp olajat kell a kézre adagolni, majd bemasszírozni. Könnyű eloszlatni és gyorsan felszívódik. Nem tartalmaz szintetikus tartósítószereket. A kézápoló olaj vegán termék.

alverde póruskiegyenlítő
Könnyű, áttetsző textúrájú balzsam, amely ideális sminkalapként, de akár sminkelés után is felvihetjük. Optikailag megújítja a bőrt, elfedi a pórusokat és a kisebb ráncokat. A hatóanyagok segítenek csökkenteni a felesleges faggyútermelést. Az arcszín egyenletesebb és mattabb lesz. Nem tartalmaz szintetikus tartósítószereket. A póruskiegyenlítő vegán termék.

A kézápoló olaj nagyon ígéretesen hangzik, bár nekem nem túlságosan szárazak a kacsóim, így nem ez áll most első helyen az érdekeltségi listámon. A naptejre mostanában akár már szükség is lehet, ugyanis egyre erősebb az UV sugárzás. Én személy szerint a póruskiegyenlítőre leszek a leginkább kíváncsi, hiszen elég tágak a pórusaim, ráadásul sminkalapként is funkcionál, a felesleges faggyútermelés csökkentése pedig már csak hab a tortán.

Ti használtok Alverde termékeket?
Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés

Viszonylag hosszú listát írtam össze ezekre a kuponos napokra, legalább is a H&M-be már előre megterveztem, miket fogok venni és az F&F-be is teljesen konkrét tervvel indultam. Persze nem mondok újat azzal, hogy ezek közül nem sok mindent sikerült beszereznem, csupán egy cipőt és a zoknit tudtam kipipálni. A H&M-ben a kiszemelt kendőnek és alapozóecsetnek hűlt helye volt, ezt a kettőt sajnálom a legjobban, a fürdőruha kialakítása pedig hátul borzalmas volt, így szépen visszakerült a helyére. Persze így is hazajött még más is velem, de legalább a tavaszi kívánságlistámhoz tartottam magam és nem kezdtem el félőrült módjára felvásárolni a bolt készletét. A pólón egyébként rengeteget hezitáltam, elég nagy hype van körülötte, de mivel a helyszínen nekem is megtetszett, nem tudtam otthagyni (még ennyiért sem, holott én ujjatlan pólóért nem szoktam ennyit kiadni). A pulcsit először anyum próbálta, de nekem is megtetszett és végül hozzám került :) Nagyon laza szabású, imádom ezeket a fél vállon hordható felsőket.


H&M
Pulcsi 2990ft - 20% = 2392ft
Póló 2990ft - 20% = 2392ft
Cipő 3990ft - 20% = 3192ft
Zokni 1990ft - 20% = 1592ft

A H&M-es pulcsi után rájöttem, hogy én eredetileg egy erőteljesebb, színesebb pulcsit terveztem. Azonban nem hittem volna, hogy még mostanában beszerezhetem, ráadásul ilyen kedvező áron. Az F&F kínálatábl azonnal szemet szúrt ez a neonosabb árnyalatú rózsaszín felső és a mintázata is nagyon megtetszett. Háromnegyedes ujjú és hátul picit hosszított fazonú. Szerelem volt első látásra. Arról már nem is beszélve, hogy eleve is le volt akciózva, de itt még ezekre is felhasználható volt a kedvezményes kupon. A New Yorkerben már elég döntésképtelen voltam, így végül csak ez az egy fehér póló jött velem haza, aminek a hónaljkivágása mélyebb. Már ilyet is régóta szerettem volna.


F&F Pulcsi (eredeti ár 3990ft) 3190ft - 20% = 2552ft
New Yorker Póló 1990ft - 20% = 1592ft

A Müllerben sikerült mindent megvennem, amit felírtam és azon kívül semmi feleslegeset, azaz listán nem szereplő termék nem került a kosaramba (juhéj). Azért a család többi tagja szintén kihasználta az ide szóló kupont, szóval tusfürdő, vattakorong és más egyéb is megvásárlásra került. Az Auchan volt az utolsó célpont, ahol a Garnier arcápolókra vonatkozó 30%-os kupont szerettem volna felhasználni, de a micellás vízzel nem találkoztam, így ez most sajnos kimaradt. Persze azét itt is sikerült vennem egy akciós Nivea dezodort, mindössze 499ft-ért, amit még anno mini kiszerelésben volt alkalmam kipróbálni.


Müller
Wilkinson 5darabos eldobható borotva 695ft - 20% = 556ft
Terra Naturi testápoló olaj 895ft - 20% = 743ft
Essence körömreszelő 345ft - 20% = 276ft
Softstar papírzsebkendő 395ft - 20% = 316ft

Néhány dologért azért vérzik a szívem, de hihetetlen boldog vagyok, hogy ennyi mindent vásároltam kedvezőbb áron. A legjobb vételnek az F&F-es pulcsit tartom és hát mondanom sem kell, most ő a favorit :) Mint ahogy láthatjátok, én ilyenkor inkább a ruhákra helyezem a hangsúlyt, a dekorkozmetikai kuponok most nem is hoztak igazán lázba.

Nektek sikerült beszereznetek a kiszemelt darabokat?
Share
Tweet
Pin
Share
15 megjegyzés
Ez az egész ott kezdődött nálam, hogy realizáltam, milyen sok fehér kenyeret eszek. Boltban és pékségben kimondottan ritkán veszek pékárut, mármint az önmagában fogyasztható, édes-sós, krémes, töltött stb. dolgokat, viszont kenyérből rengeteget fogyasztottam. Hiába szeretem nagyon a friss, ropogós héjú kenyeret, de ha már reggelire és vacsorára is megeszek 2-3 szeletet, nem csak a bevitt kalórián dob nagyot, de a fehér liszt, mint összetevőt sem túl egészséges - legalább is ezt próbálják sulykolni az emberekbe (itt olvashatsz róla). Ezért döntöttem úgy, hogy lecsökkentem napi maximum egyszeri étkezésre a kenyeret, így nem vonom meg magamtól teljesen, de nem állandóan lisztes pékáruval tömöm magam. Természetesen az általa hagyott űrt valamivel ki kell tölteni, így a puffasztott rizs és a különféle tojásos ételek mellett előtérbe került nálam megint a zabpehely.

Zabkása

Talán a legegyszerűbb és legáltalánosabb recept a zabkása, mely sem főzési tudományt, sem sok(féle) alapanyagot nem igényel. Gyorsan megvalósítható még reggel is és a főzési ideje is csupán pár perc. Rengeteg változatban elkészíthető, számtalan módon lehet ízesíteni. Én ebből most hármat mutatnék meg, amiből az egyikbe ráadásul semmilyen plusz édesítő nem kerül. Mindegyik verziónál a zabpelyhet előre beáztatom a tejbe, így hagyom egy picit állni (közben természetesen intézem a dolgaimat), hogy a zabpehely szívjon magába egy kis nedvességet.


BANÁNOS // ½ pohár zabpehely, ½ pohár tej, 1 banán, ½ kávéskanál fahéj
A tűzhelyen elkezdem főzni a zabpelyhet a tejjel, majd amikor már félig kész, hozzátöröm a banán egyik felét és adok hozzá egy kevés fahéjat is. Pár perc után leveszem és egy tálkába öntöm, tálaláskor pedig a banán másik felét felkarikázva ráteszem. A kevesebb mennyiségű tej miatt ragacsosabb állagú, ez nem olyan folyós, mint a többi, de ez a fajta nekem valamiért így esik jól. Kellően édes és kellemes banán íze van.

ALMÁS // ½ pohár zabpehely, 1 pohár tej, ½ teáskanál méz, ½ kávéskanál fahéj, 1 közepes alma
A szintén előáztatott zabpehelyhez kevés főzés után, ha már kellően meleg, hozzákeverjük a mézet, a fahéjat és a lereszelt almát és együtt főzzük tovább pár percig. Ez egy picit időigényesebb az alma pucolása és reszelése miatt, de még így is minden gond nélkül belefér a reggelembe.


KAKAÓS // ½ pohár zabpehely, 1 pohár tej, 1 teáskanál méz, tetejére 1 teáskanál keserű kakaó
Ez végül is az alap zabkása recept, amit én mézzel szoktam édesíteni. Amint kész, szintén tálkába öntöm és keserű kakaóval hintem meg. De csináltam már teljesen natúrt is, amibe még méz sem került (csak tej és zabpehely), ezt házi lekvárral ízesítettem és úgy is nagyon finomra sikerült.

Banános zabpalacsinta

3 evőkanál zabpehely, 1 tojás, 1 banán, fahéj
Az alapreceptről Karinnál olvastam, viszont nekem hiányzott volna belőle a száraz alapanyag, ezért minimálisan megvariáltam a dolgot és zabpehellyel dúsítottam. Az elkészítése nagyon egyszerű, csupán a banánt összetöröm a tojással, hozzáöntöm a zabpelyhet és egy kevés fahéjat, alaposan összekeverem és picit várok, hogy szívjon egy kis nedvességet a zabpehely (pár perc tényleg elég). Palacsintasütőbe kevés olajat öntök és három adagban kisütöm a tésztát. Az első oldalát alaposabban átsütöm, hogy nagyobb eséllyel maradjon egyben (különben könnyen törik), de a másodiknak már sokkal kevesebb idő is elég. Ez a sietős reggeleken már nálam sem teljesíthető, nem szeretnék 15 percet eltölteni a konyhában, de ha csak később, 9-10 körül megyek be, akkor abszolút kivitelezhető.


Overnight oat

1 pohár joghurt, 1 pohár tej, 1,5 pohár zabpehely, 1 banán, 1 pohár málna, ½ kávéskanál fahéj
Reggel ez a legpraktikusabb, hiszen a neve is utal rá, egész éjszaka a hűtőben pihen, reggel csak ki kell kapni és bekanalazni. Az overnight oat is rengeteg variációban készíthető el, én az általam kikísérletezett, teljesen saját receptemet osztanám meg veletek. Mivel ilyenkor anyumra is gondolok (persze máskor is, de ez neki is nagy kedvence lett), úgyhogy most dupla adagra írtam a hozzávalókat. Egyelőre még csak a fagyasztóban lévő málnát használom, de könnyen el tudom képzelni áfonyával vagy szederrel is - alig várom, hogy úgy is kipróbáljam majd.
Az összetevőket egy nagyobb tálban összekavarom (a banánt felszeletelve) és lefedve, egész éjszakára a hűtőbe teszem állni. Reggel tálkákba porciózom és teljesen natúr kukoricapehellyel szórom meg, hogy legyen benne egy kis ropogós is. Engem nagyon laktat és igazán finom, kellően édes hozzáadott cukor vagy édesítőszer nélkül is.

Ti szeretitek a zabpelyhet, a zabkását és társait?
Share
Tweet
Pin
Share
5 megjegyzés
Először a csomagolásról szeretnék pár szót ejteni, ugyanis nem restellem bevallani, ez egy olyan termék, ami a külsejével fogott meg. A színvilág és a popcake minta a cuki madárral, a pöttyökkel és csíkokkal.. ilyenkor olyan gyereknek érzem magam, hogy ennyire befolyásolható vagyok, de hát a csoki illat is levett a lábamról (először). Egyébként maga a tubus teljesen rendben van, a kupakja (az az édes rózsaszín kupakja) jól zár.


'Az Aveo csokoládés popcake testápoló csábító csokiillatba burkolja a testet és gyengéden ápolja a bőrt. Értékes olaj és E-vitamin tartalmú innovatív összetételének köszönhetően hidratálja bőrt. Gyorsan, maradék hátrahagyása nélkül beszívódik.'

Engem ez a csoki illat a régen kapható csokis füzetre emlékeztet, elég mű, de elsőre nagyon tetszett. Többszöri használat után azonban nagyon gejl, már-már taszító, nekem sok. Ezért sajnos elég ritkán veszem elő ezt a testápolót, holott a bőrön kellemesebbnek érződik, a levegőt mégis átjárja a műcsoki. Leginkább a reggeli zuhany után használom, mert akkor nem ülök utána az illatfelhőben :) Az állaga egyébként sűrűbb, mint amit vártam, nem túl híg, de könnyen kenhető és hamar beszívódik. A hidratálóhatásával  is abszolút elégedett vagyok, persze a puha bőr érzése nem hosszú távú, de napi használat mellett tökéletesen hidratált a bőröm.

Összességében, mint testápoló, nagyon jó kis terméket kapunk az áráért (395ft a 200ml), viszont aki nem bírja a tömény és mű, csoki illatokat, annak semmiképp nem ajánlom. Bár vásárlás előtt mindig szemmel tartom, külön öröm volt számomra, hogy sem szilikont, sem parabéneket nem tartalmaz.

Próbáltatok már valamilyen Aveo terméket?
Share
Tweet
Pin
Share
5 megjegyzés
Ahogy azt ígértem, ma egy nyereményjátékkal készültem a blog szülinapja alkalmából. Igyekeztem úgy összeállítani ezt a mini csomagot, hogy ne csak egyféle termék kapjon benne helyet, így került bele dekor kozmetikai és (test)ápolási termék is. Remélem elnyeri tetszéseteket és sokan fogtok rá jelentkezni, hiszen most tényleg ezzel szeretnék nektek köszönetet mondani.


A jelentkezéshez nincs is más tennivaló, mint az alábbi két dolgot teljesíteni, egyszóval az alapfeltételek:

1. Kövess bloggeren (GFC-n) és/vagy bloglovinon.
Elég, ha csak az egyik platformon követsz, persze nem hátrány, ha mindkettőre fel vagy iratkozva.
2. Kövess facebookon.

Aki nem teljesíti mindkét feltételt, annak a jelentkezését sajnos nem tudom elfogadni, kérlek erre figyeljetek oda.
Valamint csak az jelentkezhet, aki rendelkezik magyarországi postacímmel.


Persze plusz esélyek is szerezhetők:
+1: oszd meg facebookon a nyereményjátékot
+1: oszd meg a blogodon egy bejegyzés formájában vagy az oldalsávban (belinkelve, lehetőleg valamelyik képpel együtt)
+1: csipogj twitteren a nyereményjátékról

Összesen így 4 esély szerezhető (ugyanis az alapfeltétel egy esélynek számít)! A jelentkezést a bejegyzés alján, komment formájában várom. Írjátok meg, hol milyen néven követtek, a megosztásokhoz pedig egy-egy linket is kérek. Ha azt szeretnétek, hogy biztosan értesítve legyetek, amennyiben ti nyertek, az e-mail címeteket is adjátok meg :) Ezen kívül természetesen szívesen fogadok minden építő jellegű kritikát!

Persze gondolom mindenki a csomag tartalmára kíváncsi a leginkább :) ezek név szerint:
S.he Long Lasting Lipgloss (tartós szájfény) 141/132
Essence colour&go 121 gold fever Körömlakk
Moyra pastel shades 607 Körömlakk
Csillag alakú, arany körömdíszítő szegecs
Alverde Testvaj - Makadámdió és karité vaj
Labello Classic care ajakápoló


A nyereményjátékra egészen 2014. május 6, 23:59-ig lehet jelentkezni, a nyertes neve másnap, május 7-én lesz olvasható a blogon.

Jelentkezésre fel, hajrá mindenkinek!
Share
Tweet
Pin
Share
59 megjegyzés
Olyannyira nem tudom, hol kezdjem ezt a bejegyzést, mint amennyire nem tudtam, hogyan is álljak neki két éve a blognak.. de szerencsére mindig csak a kezdet nehéz :) Emlékszem, amikor végre elkészült a blog (rengeteg idő kellett, hogy végre elhatározzam magam, de a blog címe például csak úgy kipattant a fejemből), viszont érdemi bejegyzést csak egy nappal később lehetett olvasni. Szerencsére még mindig olyan motivált és lelkes vagyok, mint akkor, ha nem még jobban. Sosem érzem azt, hogy maximálisan elégedett lennék, de ezt egyáltalán nem rossz értelemben írom, szeretek fejlődni és ezt a fejlődést nyomon követni. Mindig próbálok egyre jobb lenni, mind fényképek, mind szöveg terén. Ha például a mostani fotóimat összehasonlítom az eddigiekkel.. szóval tényleg jelentős különbségek vannak :)


Nem csak a tartalommal, hanem a külsővel is igyekszem titeket megnyerni, próbálok a tökéletesre törekedni. Úgy gondoltam, a blog a születésnapjára megérdemel egy falatnyi változtatást (meg hát az előző design nem is éppen volt túl tavaszias). Az alapkoncepció megmaradt, mert nagyon a szívemhez nőtt, csak apró változásokat eszközöltem a fejlécben és készítettem hozzá új 'social icon'-okat, amiket mostantól a blog alján találtok meg, de oldalra is kitettem a legfőbb követési lehetőségeket.

Nem nagyon akarok elveszni a statisztikában, mert ezek a számok nekem jelentenek inkább sokat. Tavaly ilyenkor pontosan meglett a 150 feliratkozott olvasóm, így nagyon reménykedtem, hogy mostanra meglesz a 300. Egyáltalán nem vagyok szomorú vagy csalódott, már közel járunk hozzá és így is köszönöm mindazoknak, akik rendszeresen visszatérnek és követnek. ♥ Sajnos ilyenkor nem igazán vagyok a szavak embere, meg hát nem is érzem úgy, hogy szavakkal ki lehetne azt fejezni, mennyire hálás vagyok nektek! A magam szórakoztatása eltörpül a mellett, hogy miattatok, nektek írok. Ugyan a blog megnyitása alkalmával nem volt tervben nyereményjáték, mert nem így akartam/akarok olvasókat toborozni, de valahogy mégiscsak meg szeretném köszönni, hogy követtek, kommenteltek és jelen vagytok a blog életében.


Szóval arra gondoltam, egy mini csomagot csak összeállítok nektek, remélem ennek a jelképes apróságnak is örülni fog a szerencsés nyertes. A leírás és a jelentkezés külön, a holnapi bejegyzésben lesz olvasható :)

Még egyszer köszönöm nektek, hogy olvastok!
Share
Tweet
Pin
Share
31 megjegyzés
Eredetileg mára nem ezt a posztot terveztem, de aktualitása miatt gondoltam megér egy önálló, mini zsákmányolós bejegyzést. A DM facebook oldalán és hírlevél formájában (meg persze a honlapukon) mindig szemmel követem az aktuális akciókat, kedvezményeket. Nem mehetünk el szó nélkül a DM active beauty kártya adta lehetőségek mellett, amik segíthetnek spórolni - mégpedig sokat. Éppen az egyik kuponfüzettel szemezgettem, amikor felfigyeltem az április 3-tól érvényes Alverde 25%-os kedvezménykuponra, amit 25 pontért tudunk 'megvásárolni', azaz kinyomtatni az infopultnál. Előkaptam az előre megírt listámat és örömmel konstatáltam, hogy szerepel rajta pár Alverde termék is. Ezen felül pedig a szokásos hó eleji 10%-os kuponomat is magammal vittem, amit egyébként innen lehet letölteni és 2000ft feletti vásárlás esetén lehet igénybe venni. Ezt már csak ma tehetitek meg - pontosan ezért szántam mára a bejegyzést. De minden hónap eleji csütörtökön-pénteken szokott lenni ilyen, úgyhogy én mindig előre tervezek :)


Most pedig következzenek a számok, csak hogy ténylegesen lássátok, miről is beszélek:

Alverde Iszapos arctonik: (799ft -25%) -10% = 539ft
Alverde Iszapos arctonik mini kiszerelés: (349ft - 25%) - 10% = 236ft
Alverde Vitalizáló sampon koffeinnel: (699ft - 25%) - 10% = 472ft
Alverde Makadámdiós testápoló vaj: (379ft -25%) - 10% = 256ft/darab
Balea Napozás utáni tusfürdő: 269ft - 10% = 242ft

Összesen: 2874ft helyett pontosan 2000ft-ot fizettem

Most látom csak az aktuális katalógusban, hogy a sampon eleve akciós volt, 799ft helyett jelenleg 699ft-ért lehet megvásárolni. Egyébként azt szeretném leszögezni, hogy ilyenkor sosem esek abba a hibába, hogy 'most van akció, vásároljunk fel mindent'. Igazából tényleg szerencsém volt, hogy a listámon ennyi Alverde termék szerepelt :) oké, ha nagyon kukacoskodni szeretnék, talán kivétel a mini Alverde arctonik, de ezzel is már a múltkor szemezgettem és megfogadtam, majd veszek egyet utazáshoz. Hát az a majd pedig most jött el. Igazából picit vonakodtam, mert egyértelműen nem éri meg, de nem is ez a célja, hanem a praktikum. Végül meggyőzött, hogy a flakon később is után tölthető. A testvajról pedig a következő posztban olvashattok, miért is jött velem haza kettő.. ;) Sajnos pár dolgot még így sem sikerült megvásárolnom, talán majd május elején.. egy szó, mint száz, abszolút tudatos vásárlónak mondom magam.


A jelenlegi Alverde akcióra a 25 éves forduló miatt van lehetőség, amit tényleg nagy örömmel vettem igénybe. De jelenleg van még egy másik kupon szintén 25 pontért, amivel 25% kedvezményt kapunk a női testápoló termékekre. Részletesebb információért kattints ide és ide.

Ti odafigyeltek az akciókra? Időben megveszitek az utánpótlást?
Share
Tweet
Pin
Share
10 megjegyzés
Nem olyan régen megkeresett a Csirkenők a Nőkért nevezetű blog írója, Marcsi, aki egy nagyszerű játékra invitált. Később Korinna, majd Timi is megjelölt a bejegyzésében, hogy válaszoljak a kérdésekre. Mindhármójuknak nagyon szépen köszönöm, néha ugyan akadt gondom, de élvezettel álltam neki a ruhák válogatásának :)


A feladat lényegében öt igen határozott pontból áll:
  1. A kérdéseket a megadott png formában kell beilleszteni a bejegyzésbe a szokásos módon Kép beszúrása funkcióval.
  2. Válaszolj a kérdésekre szöveg és fénykép formájában.
  3. A bejegyzés aljára linkeld be azokat, akiknek kíváncsi vagy a ruháira.
  4. E-mailben értesítsd a kiválasztott személyeket, és küldd el nekik a kérdések képeit (png formátumban vannak, egyszerűen csak csatold, ahogy a fényképeket kell) a feladat leírással és a Gardrób Mustra logóval együtt.
  5. A bejegyzésnek így kell kinéznie a gyakorlatban: GM logó, feladat leírás, kérdés-kép, alatta szöveg, majd kép a ruhákról.

Elég csúnya állapotban van már és hát tényleg nem szép egy ilyen cipővel indítani a képek áradatát, de ha a legrégebbi és agyonhordott ruhadarabomat kell bemutatni, egyből ő jut eszembe. Lassan 7 éve, hogy megvettem ezt a bőr Converse cipőt (már akkor is nagyon akcióvadász lehettem, ugyanis kizárólag a kedvezményes ára miatt jött velem haza egy csajos nyaraláson). Már jócskán megkopott, egyszer meg is volt csináltatva, de megint megadta magát és egy ideje csak a szekrényben tengődik. Néha (nagyon néha, például kirándulásokon) még felveszem, de megválni még képtelen lennék tőle.



Legutoljára a márciusi haul bejegyzésben már említett pólót és blézert vásároltam. Igazából kabát után nézelődtem (holott már volt egy kiszemeltem, de most nem akartam sokat költeni), végül ez a két ruhadarab lett belőle. Mindkettőnek nagyon örülök, főleg a fekete blézernek, mert imádom a szabását, hihetetlenül csinos és ugyebár alapdarab.



Kicsit már ő is kopottas, bár szerencsére csak a csipkerésznél a gumi kezd kibolyhosodni belőle (főleg az elö található masnin), ami egy ollóval talán könnyen orvosolható is. Ő az első igazi kék ruhadarabom, és talán egy türkizkék sálon kívül nem is akad másik kék ruhám. Ez viszont anno (pont két éve) szerelem volt első látásra és azóta is hasonló árnyalatút keresek.



Az idei téli leárazásokon jóformán semmit nem szereztem be, de épp pizsama nézőben voltam, amikor megláttam ezt a hatalmas, mintás férfi F&F pólót hihetetlen kedvező áron. Egyből tudtam, hogy ő márpedig az én új alvós pólóm lesz! Kellően hosszú, kényelmes, puha és még jól is néz ki - nem is kell ennél több.



Először is az én kedves párom elsütötte azt a közhelyes poént, hogy azt szereti, ha semmi nincs rajtam.. mondhatom, nagyon egyedi válasz. Persze utána sokáig gondolkozott és még így is csak annyit tudott mondani (látatlanban, szekrény tartalom megtekintése nélkül), hogy az olyan felsőt szereti rajtam, amiből féloldalasan kint van a vállam. Ilyenből pedig egész sok van.. pasik.. :D végül erre a New Yorker pólóra bökött rá, ami ugyan nem túl nőies, de én is imádom a lenge fazonja és mintája miatt.



Ajándékba utoljára ezt a teljesen egyszerű, világos skinny farmert kaptam. Ugyan nem volt meglepetés, de legalább 10 éve nem kapok meglepetésként ruhát (kivétel ez alól a zokni), hiszen nem csak az ízlésemet nehéz olykor eltalálni, de a méret sem mindegy. Így inkább, ha ajándékról is van szó, együtt vagy saját magam veszem meg.



Van pár ruhadarabom, amit kimondottan nem kedvelek, ezért egyre ritkábban hordom őket, de már nem nagyon van olyan, amit utálok - ezektől rég megváltam: régebben kidobáltam, legutóbb pedig a H&M kezdeményezésére juttattam el egy szatyornyival. Lehetőleg nektek se legyen olyan ruhátok, amit nem szerettek, mert csak fogja a helyet a szekrényben ;)
Share
Tweet
Pin
Share
4 megjegyzés
Újabb bejegyzések
Régebbi bejegyzések

A blogger

About Me

Szeretem, ha vörösre festi a hajam a napsugár.


wishforbeautyblog@gmail.com


Tovább

Social media

  • facebook
  • instagram
  • twitter
  • bloglovin
  • pinterest
  • email

Címkék

  • Elfogytak
  • HAUL
  • Inspiráció
  • Instagram
  • Kedvencek
  • Személyes
  • Teszt
  • Wish list
  • Életmód

Archívum

  • ►  2022 (2)
    • ►  március (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2021 (18)
    • ►  december (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  július (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2020 (20)
    • ►  december (2)
    • ►  november (1)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2019 (45)
    • ►  december (3)
    • ►  november (4)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (4)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (5)
    • ►  február (4)
    • ►  január (4)
  • ►  2018 (27)
    • ►  december (2)
    • ►  november (2)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (3)
    • ►  június (3)
    • ►  május (3)
    • ►  április (3)
    • ►  március (2)
    • ►  február (3)
    • ►  január (1)
  • ►  2017 (26)
    • ►  december (4)
    • ►  november (2)
    • ►  október (3)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  július (2)
    • ►  május (4)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (4)
  • ►  2016 (33)
    • ►  december (1)
    • ►  október (4)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (4)
    • ►  május (5)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)
    • ►  február (3)
    • ►  január (7)
  • ►  2015 (60)
    • ►  december (1)
    • ►  november (4)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (9)
    • ►  április (11)
    • ►  március (9)
    • ►  február (8)
    • ►  január (5)
  • ▼  2014 (131)
    • ►  december (2)
    • ►  november (11)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (12)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (5)
    • ►  június (11)
    • ►  május (17)
    • ▼  április (15)
      • Blogszülinapi nyereményjáték emlékeztető
      • ManiCute - Barokk
      • Golden Rose kívánságlista
      • Do it yourself - Nyaklánc átalakítás
      • Lakkozz! Fotózz! Posztolj! - Virágok
      • Essence Glossy ajakbalzsam - Cherry brownie
      • Manikűrvadász
      • Alverde újdonságok
      • Glamour napok - zsákmányolás
      • Zabpelyhet reggelire!
      • Aveo Chocolate popcake testápoló
      • Blog szülinapi nyereményjáték
      • Blog születésnap - 2 éves a Wish for beauty
      • DM Drogerie Markt kedvezmények
      • Gardrób mustra
    • ►  március (12)
    • ►  február (11)
    • ►  január (14)
  • ►  2013 (148)
    • ►  december (10)
    • ►  november (13)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (8)
    • ►  június (15)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (9)
    • ►  február (13)
    • ►  január (14)
  • ►  2012 (106)
    • ►  december (14)
    • ►  november (11)
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (16)
    • ►  augusztus (11)
    • ►  július (12)
    • ►  június (6)
    • ►  május (9)
    • ►  április (10)

Rendszeres olvasók

Instagram

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

������ ☾ (@daily_dii) által megosztott bejegyzés

Created with by ThemeXpose | Copy Blogger Themes